„Boldogok…, akik az Úr törvénye szerint élnek.”

Steinbach József, 2019-03-31 04:00:00

(Zsoltárok 119,1–64) A fogságban a zsidó öntudat, hagyomány, ősi forma értéke erősödött, ellenállóvá vált, összezárt; – szembefordult a külső pogánysággal, és azokkal az otthon maradt zsidókkal is, akik szép lassan alkalmazkodtak az elhatalmasodó pogány, főképpen hellenista, görög világhoz. 

Az előbbiek óriási áldozatokat hoztak hitükért, miközben kikerültek a fennálló hatalom politikai és gazdasági életének előnyeiből; – szemben az utóbbiakkal, akik hagyták hitüket, és élvezték az adott rend előnyeit. Jézus korára az előbbi csoportból lettek a farizeusok, az utóbbiból a szadduceusok. Az eset maga azonban újra és újra ismétlődik, más történeti körülmények között is ugyanúgy. A zsoltáros kegyessége az Isten és ember közötti viszonyt Isten törvényére alapozza, amely az élő Istennel való személyes kapcsolatot megszűkíti, és egy könyvhöz, egy gondolatrendszerhez kötve intellektuális állásfoglalássá teszi. Ugyanakkor ez a szigorú „szűkítés” abban a helyzetben „a gyülekezhet” hitének, kegyességének életben maradását jelentette. Ma is ez az egyetlen esélyünk…

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ravasz László tömör, lényegi bevezetést ad a 119. zsoltárhoz. 

A 22 kisebb, egyenként nyolcsoros költemények nem alkotnak semmiféle magasabb egységet. 

A 22 betűs héber abc megjelenítése, az egyes szakaszok kezdőbetűiként (akrosztikon) inkább csak ziláltabbá teszik a zsoltárt. 

A zsoltár Isten törvényének magasztalása. 

A törvényt számos módon fejezi ki a zsoltáros: Ige, ígéret, bizonyság, határozat, utasítás, szabály, parancs, rendelés, ítélet. 

Műfaji szempontból dicséret, panasz, kérés, tanítás, áldás, átok egyként szerepel ebben a zsoltárban. 

A zsoltár háttere ma is beszédes…. (Lásd a magyarázatban!)

Káoszban, hitetlenségben, pogányságban ma is és mindekor csak egy lehetőségünk van: Gyönyörködni Isten Igéjében, Jézus Krisztus megváltó evangéliumában, és az abból következő szabadság rendjében.


Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. April 25., Thursday,
Márk napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 286
Összesen 2009. június 2. óta : 16042704

Ige Mellett

(4) „Ne engedd, hogy szívem rosszra hajoljon…” (Zsoltárok 141)

– Emlékszem egy völgyre, amiben egy erkélyen ülve gyönyörködtem. Alattam a völgy mélyén csobogó patak. Előttem pedig teljes panorámában a túlsó oldal,... tovább

REPOSZT

Egyén és hivatás

Szlovéniában az ország két százaléka maradhat ellátatlanul, ha egy északnyugati körzetben végleg felmondanak a háziorvosok. Romániából már hosszú évek óta menekülnek a doktorok, a felük ...
... Tovább

Dokumentumtár

drk_2012_1

Formátum:.pdf
Méret: 577.0 KB

Dunántúli Református Közlöny 2012/1

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

REND szombat reggeli áhítat

Formátum:.mp3,
Méret: 21.2 MB

Jakab Bálint Mihály igehirdetése

Hanganyag letöltése