Húsvéti hajnalhasadás

Dr. Vladár Gábor, 2019-04-21 04:00:00

Több gyülekezetben is szokássá lett, hogy Urunk feltámadásának ünneplése a temetőben kezdődik. A sírok valóban intenek: Memento mori! - emlékezz a halálra. A saját halálunkra és azokéra emlékeztetnek, akiktől a gyülekezet már búcsút vett. A halál szava azonban nem az utolsó szó. Ez minden húsvétot ünneplő gyülekezet egyik legfontosabb bizonyságtétele a világ számára.

Ha pedig elnémul a tanítványi bizonyságtétel az ajkakon, beteljesedhetik Krisztus Urunk szava: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Lk 19,40). Így hallunk Máté evangéliumában Jézus halálakor az elemek megrendítő bizonyságtételéről: „A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak” (27,51).

 

Húsvét hajnala sötétségbe és hallgatásba burkolózik: „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be őt” (Jn 1,4). E világ most is csak önmagára figyel. Magában akar lenni, vagyis a halál társaságában kíván maradni. Őrséget állít a halál mellé, nehogy az Élet feltámadjon. Isten hallgat - az ember pedig alig hallja, sorsába merülten, hogy „hallgat a mély” (József Attila). Mert csak az érti meg, hogy a halál, az üresség, a semmi locsogása veszi körül, aki már találkozott a világ Világosságával: „Az élet volt az emberek világossága” (1,4). A csak önmagára figyelő, Isten nélkül élő világ egyáltalán nem érzi magát magányosnak. Hisz a „sorsban”, a szellemekben, valamilyen kitalált elméletben. Húsvétkor azonban egyetlen sír, a Jézus sírja üressé lett, és ennek világméretű következményei vannak. Ha ez a sír üres, akkor maga a világ lesz egyetlen, ásító sírgödörré. De ezt is csak a Szentírás világosságában láthatjuk ennyire tisztán.

 

János evangéliuma beszél erről a leghatározottabban. Ebben az evangéliumban Jézus nem elhívja a tanítványait, hanem „megtalálják” őt azok, akik már otthonra találtak nála, mert nála „maradtak” (vö. 1,39). Nem a meleg családi fészekből hívja követőit az idegen messzeségbe, hanem ellenkezőleg: az Istentől elidegenedett világból szólítja őket magához, hogy nála maradjanak. Ezért érzik magukat a tanítványok idegenül a világban. Amíg Jézus közöttük volt, közelsége az otthont jelentette számukra. Elmenetele viszont félelmet vált ki bennük. A félelem bezártságot szül (20,19), és megnémít. Félelmeink éjszakáján egyetlen lehetőségünk, hogy megmaradunk az Isten szeretetében: „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad” (1Jn 4,16). Ezt még tanulniuk kell a tanítványoknak, mint ahogyan azt is, hogy „a szeretetben nincsen félelem” (1Jn 4,18). A magdalai Mária nem a félelem bezártságából, hanem a megtartó szeretet nyitottságából szalad húsvét reggelén Jézus sírjához. Nyitva találja azt, de még nem érti a megváltó szeretet hatalmát, amely feloldja a halál kötelékeit, és egyszer minden sírról elhengeríti a zárókövet.

 

Húsvét arcának legszebb vonása ez a megváltó szeretet. Célt tévesztenénk tehát, ha a feltámadás csodájára első reakciónk az ésszerű magyarázatok keresgélése volna, vagy pedig egyszerűen „elspiritualizálnánk” az eseményt. Húsvét csodájának lényege az, hogy a világból a mennyei Atyához ment Jézus (Jn 16,5) most mégis megáll „középen” (Jn 20,19). Éppen azon a helyen, amelyet a tanítványok a történelmi Nagypéntek óta „üres”-nek láttak. Amint minden ezután következő évszázad felvilágosult kételye csak ezt az „üres közepet” képes látni, mert csak egy halottra, az üres sírra, az élet végére kíván emlékezni. Magát a feltámadás eseményét maguk az evangéliumok sem mondják el, csak azt, hogy a feltámadt Úr megjelent a tanítványoknak szemmel látható, füllel hallható, kézzel megtapintható alakban (vö. 1Jn 1,1).   Ez önmagában véve túlmegy az emberi értelem határain. Mi sem lett volna egyszerűbb a tanítványoknak, mint azt mondani, hogy ezt már nem lehet elhinni. Jézus megjelenése azonban olyan tanulási folyamatot indít el bennük, amely nyíltan vállalja a feltámadás „botlató kő” (= megbotránkoztató) jellegét: nem akarja azt „megmagyarázni”, elsimítani, vagy „lelkileg” érteni. Az evangéliumok feltámadás-leírásai olyanok, mint a tengerpart homokjába vert cölöpök. A széljárásától függően sokféle alakzatban körbeveheti őket a történelem homokja, de a cölöpök végül is a helyükön maradnak. Ugyanígy az emberi értelem változó „széljárása” az évszázadok során számtalan módon ostromolhatta, betemethette, vagy kiemelhette az evangéliumok feltámadás-leírásait, formálhatott belőlük sokféle tetszetős homokdűnét, Krisztus feltámadásának objektív ténye azonban szilárd kapaszkodó minden egyes nemzedék számára: „Hiszem a test feltámadását”.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. July 20., Saturday,
Illés napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1913
Összesen 2009. június 2. óta : 16759330

Ige Mellett

(16) „…ez az, amiről Jóel így prófétált…” (Apostolok cselekedetei 2,14–28)

AZ IGEHIRDETÉSRŐL. – 1. A mi Urunk is textust vett fel beszédéhez a szent könyvekből, amikor a názáreti zsinagógában prédikált, majd ezt alkalmazta a ... tovább

REPOSZT

Élet, értelem, gyökerek, kert

„Két dolog köt össze testileg és lelkileg az országgal: az egyik a magyar kultúra, a másik a föld” – mondja Bálint György a Mandinernek. Bálint gazdát ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL120618

Formátum:.doc
Méret: 36.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2012.06.18.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

presbkonf_esp

Formátum:.mp3,
Méret: 6.2 MB

Esperesi köszöntők

Hanganyag letöltése