2. Ökumenikus Egyházi Napok, avagy 9 magyar története Münchenben - beszámoló a müncheni Kirchentag-ról

Honnan lehet könnyen felismerni egy magyar csapatot még egy több ezres tömegben is? Ismertető jegyeink: nevetés, mosoly, jókedv és persze a levegőben ficánkoló rózsaszín esernyő. 2010. május 12-én indultunk utunkra kora reggel, de ekkor még nem tudtuk, hogy utazásunk a nyolc órát is túllépi.

Végtelenül boldogok voltunk, amikor megláttuk a München táblát, bár nem egykönnyen értünk a megbeszélt találkozási helyre, az ICM központba.   Először egy olyan tájékoztatón vettünk részt, ahol mindenki jelen volt, a világ minden tájáról jöttek emberek: Amerika, Ázsia, Balkán, Anglia, Ausztrália, Afrika ... stb. Utána külön a magyaroknak volt egy kis megbeszélés, amit dr. Görög Tibor tartott. Az ő közbenjárására és az Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezésében juthattunk ki a Kirchentag-ra, az egyházi napokra. Nagyon kedvesen fogadtak miket, szódával és pereccel vártak bennünket (és persze a többi embert is).

„Hogy reménységetek legyen" - volt a mottó - és mindaz, ami minket a következő napokban várt, ezt igyekezett bemutatni.

Az utazás miatt nagyon fáradtak voltunk, így elindultunk a szálláshelyünkre, ami Gröbenzellben. 3 családnál szállásoltak el minket. Az egyik család ebédre várt, de mi sajnos nem értünk oda időben, így melegszendviccsel és üdítővel vendégelték meg az egész csapatot. Ennél a családnál öten laktunk (Márkus Anna, Szabó Renáta-Alekszandra, Büi Deborah, Judit tiszteletes asszony, Császka Bernadett), és két másik helyen laktak: Sikrai Kisanna és Dávidházi Zsuzsanna, Székely Ádám Szovát és Lak Tibor.

A csütörtöki napot az Olimpia Parkban töltöttük és megpróbáltunk minél több programra eljutni. Részt vettünk istentiszteleteken, koncerteken, előadásokon egyaránt. A nap témája a víz köré csoportosította az előadásokat és istentiszteleteket is. Délben egy kis harang déli fohászra hívott mindenit. Egész nap esett - de ez senkit nem riasztott el!

Péntek este egy fergetegesen jó afrikai koncerten voltunk páran, ahol megmutathattuk tánctudásunkat. Valamint egy ifjúsági istentiszteleten is részt vettünk, ami a Vision of Life nevet viselte. Ez az alkalom egy egyáltalán nem szokványos istentisztelet volt. Isten igéjét sok fényeffekttel, riporttal, filmbevágással és énekléssel tarkítva hallgathattuk. Leírhatatlan élmény, amikor egy egész nagy teremnyi ember együtt énekel a világ minden tájáról. Az istentisztelet középpontjában az álmaink álltak. Hiszen mindenkinek vannak álmai, amiket valóra szeretne váltani. S bízunk abban, hogy ebben Isten is segít bennünket. De mégis tudnunk kell, hogy Isten azt adja meg, amire igazán szükségünk van.

Másnap Dachauba mentünk. A vonat ugyanolyan zsúfolt volt, mint az előző napokban és a dachaui állomáson annyi ember volt, hogy két buszba sem fértek be. Mi inkább a sétát választottuk. Majdnem egy órát gyalogoltunk az állomástól a táborig, ez volt a mi zarándokutunk.

Az odaút sok időnket elvette, így kevés maradt az emlékhely megtekintésére, de azt maximálisan kihasználtuk.

Aznap este a család megvendégelt minket, elhívtak minket vacsorázni. (Mind a kilencünket elvittek és ehhez jöttek még ők öten: a szülők és a három gyerek.) Igen jó hangulat volt az étteremben élő zenével, és persze a focidrukkerek bemelegítettek az esti München-Bréma meccsre...

A meccset mi is néztük, hisz a családunk nagy Bayer München rajongó, így mi is ott szurkoltunk velük együtt a tv előtt ülve.

A vasárnap reggel volt talán az egyetlen olyan nap, amit nem vártunk. Nehéz volt búcsút vennünk a családunktól, hisz már tényleg családtagnak éreztük magunkat. A visszaút is ugyanolyan jó hangulatban telt el, mint amilyen jó hangulat uralkodott az 5 nap alatt.

Ezt az utazást nem fogjuk elfelejteni, hisz nagy élmény volt mindannyiunknak. Ezúton szeretnénk megköszönni, mind a Református Gimnáziumnak, mind a Tatai Egyházmegyének és a Tatai Református  Gyülekezetnek, hogy támogattak minket, és eljuthattunk a müncheni Ökumenikus Egyházi Napokra.

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/tataiem/hir/mutat/1982/