Hitvalló életünk és a II. Helvét Hitvallás - egyházkerületi lelkésztovábbképzés volt Pápán

Németh Tamásné Schédl Tímea, 2019-10-09 08:57:52

A Pápai Református Teológiai Akadémia adott otthont az őszi egyházkerületi lelkész továbbképzésnek 2019. szeptember 26-28 között. Csütörtökön, a nyitó istentiszteleten Steinbach József püspök a II. Kor 1,24 alapján a hitről beszélt. Szilárd, Jézus Krisztusban vetett, érett, élő és kíméletes hitről szólt.

Előadást tartott Vladár Gábor a II. Helvét Hitvallás a Szentírásról és annak magyarázatáról, „Hit és szeretet regulája” címen. Esti áhítatot tartott Borsiné Tóth Cseperke.

Pénteken reggel Barta Zsolt bibliamagyarázattal szolgált a Lukács 5,12-16 alapján.

Délelőtt Czentnár Simon arról beszélt, hogyan látja és értelmezi egy mai teológus a II. Helvét Hitvallást. Ezt követően Jaap Doedens szólt arról magyar és holland példák segítségével, hogy mit lehet tanulni a II. Helvét Hitvallásból. Délután Szabó Előd, saját hitvallása és három reformátori hitvallás azonosságáról, illetve különbözőségeiről tartott érdekes előadást. Esti áhítaton Kálmán Csaba hirdette Isten igéjét.

Szombaton reggel Hamar Zoltán bibliatanulmányát hallgatták a részt vevő lelkészek Józsué 24,1-13 alapján. Délelőtt Balla Ibolya mesélt a II. Helvét Hitvallás kapcsán magyarországi és ausztráliai gyülekezeti tapasztalatiról.

Az előadások után az előadók és a lelkipásztorok közösen beszélték meg az előadásban elhangzottakat és gyülekezeti tapasztalataikat.

A lelkész továbbképzés úrvacsorás istentisztelettel zárult. Köntös László főjegyző a Fil 4,7 alapján beszél Isten békességéről, amely megőrzi az ember szívét és gondolatait. A főjegyző elmondta, az isteni békességről vannak tapasztalataink. Egyész úgy, hogy Isten adja saját békességét az embernek, illetve, hogy Isten, Fia, Jézus Krisztus által megbékéltette magával az embert. Arról azonban nem szoktunk elmélkedni, hogy Isten, mint Szentháromság békességben, a legnagyobb harmóniában van önmagával. Éppen ezért tudja megőrizni szívünket és gondolatainkat, azokat a gondolatokat, melyek tőle jönnek.

Köszönjük a szervezőknek és az előadóknak a tartalmas továbbképzést.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. August 12., Wednesday,
Klára napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4967
Összesen 2009. június 2. óta : 21087651

Ige Mellett

(16) „…az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.” (Róma 2,11–16)

– Isten rendje életünk védelmét és annak üdvösséges kiteljesedését szolgálja (János 10,10). Ezt a rendet, ezt a kultúráktól független, egyetemes erköl... tovább

Dokumentumtár

NL110101

Formátum:.doc
Méret: 48.0 KB

nagy Lajos szentgáli lelkipásztor újévi igehirdetése 2011. január 1-én.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

A REND megnyitó ünnepsége

Formátum:.mp3,
Méret: 33.5 MB

2010. június 26. szombat

Hanganyag letöltése