„Történet Ahasvérós idejéből.”

Steinbach József, 2019-10-20 04:00:00

(Eszter 1,1–9) – Eszter könyve egy történet elbeszélésével szól Isten szabadító hatalmáról, egy, a korábbitól eltérő kulturális közegben, miközben Isten nevét ki sem ejti, de egyértelműen Őrá utal. 

A történet, az elbeszélés az a mód, amelyet Jézus Krisztus is alkalmazott igehirdetéseiben. Akinek adatott, az értette a történet üzenetét (Máté 13,11). Bizonyos esetekben történettel (elbeszéléssel, példázattal); máskor nyíltan kell bizonyságot tenni az Úrról, miközben életünk története is az Úr szabadító irgalmára mutat.

A történet háttere az, hogy amikor Círus perzsa király Kr. e. 538-ban engedélyezte, hogy a fogságban élő zsidók hazatérhessenek, a zsidóknak csak egy része élt a lehetőséggel. Aztán a következő évtizedekben több csoport tért még haza Júdeába és Jeruzsálembe. Sokan azonban az idegen országban maradtak. Róluk szól Eszter könyve, a perzsa Ahasvérós, azaz Xerxész király idejében (Kr. e. 485–465), aki az apját, Dáriust követte a trónon. 

Kezdődjék hát a történet: mégpedig egy lakomával! Ahasvérósnak, uralkodása első két évében sok lázadást kellett legyőznie. Most a harmadik évben eljött az ideje annak, hogy demonstrálja hatalmas tartományának gazdagságát, erejét, egységét, az összes hozzá tartozó nép és tartomány vezetője előtt (1–4). A fél évig tartó, célzott „bemutató” egyhetes lakomával zárult, Susán várában. A mai Irán területén található, egykor virágzó város, Szúza, ma rommező. 

Elkezdődött a történet, de mi lesz a vége? A lakoma a látszat, a csillogás; de mi van mögötte? Mindig ez a kérdés: mi van mögötte, mi lesz a vége? Elégedjünk meg azzal, hogy vannak mesés „happy-end” történetek, és időlegesen szép napok? De a történet vége mégiscsak pusztulás. Ezért ragadd meg a jelent, a pillanatot! „Az, hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség, hogy zajlik a nagy színjáték és te is hozzáírhatsz egy sort.” (Whitman) Ennyi lenne a történetünk? Susán egykor lakomázó városa ma szánalmas rommező. A válasz csak a feltámadott Jézus Krisztusban adatik nekünk! Őrá mutat Eszter története is, akin keresztül, mint Isten eszközén keresztül, az Úr szabadítást ajándékozott népének.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6270
Összesen 2009. június 2. óta : 40192506