Presbiterképzés Lajoskomáromban

Adminisztrátor, 2010-06-16 13:27:45

2010. május 27-én, csütörtökön este hattól került megrendezésre a Mezőföldi Református Egyházmegye déli kettes körzetének kisköri presbiter képzése a lajoskomáromi református templomban Ez volt a második alkalom, amikor együtt lehettünk, hogy az előadást, bizonyságtételeket meghallgatva gazdagodjunk ismeretekben és megerősödjünk a szolgálatunkban.

A továbbképzés vendégei Vass Edit Szeréna csősz-soponyai református lelkipásztor és gyülekezeteinek néhány presbitere volt, akik a presbiteri szolgálat lehetőségeiről beszéltek. Fontos kérdése volt az estének, hogy látja-e mindenki a maga szolgálatát a gyülekezetben, vagyis hogy mennyire aktívak a presbiterek. Elgondolkodtató kérdés volt az is, hogy kikből lesznek a leendő presbiterek, illetve, hogy hogyan lehet a fiatalokat integrálni a gyülekezeti életbe. Voltak olyan kérdések, amelyek nyitva maradtak, de hisszük, hogy ezekre a mi Urunk ad majd választ az Igén keresztül.

Az alkalom után szeretetvendégségen vehettünk részt a gyülekezeti teremben. Ősszel szeretnénk folytatni a képzéseket.

 

Farkas Balázs

lelkipásztor

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/mutat/2070/



Share/Bookmark

Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 06., Monday,
Ivett , Frida napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8698
Összesen 2009. június 2. óta : 40430076