Koronavírus: krízisalapot hozott létre az MRSZ

, 2020-03-18 12:17:41

A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet. Az „Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel létrehozott krízisalap a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászorulóknak. A Dunántúli Református Egyházkerület is arra kéri a gyülekezeteket, hogy adományaikat a krízisalap részére jutassák el.

A befolyó összegből olyan, a mindennapi életvitelhez tartozó szükségleteket fedeznének majd, mint az alapvető élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodási szerek, valamint a krízisbe kerülő családok lakhatási kiadásainak támogatása az Együtt a lakhatásért program keretében.

„Sok olyan rászoruló család van az országban, akik számára a mindennapok is kihívást jelentenek, és a járvány okozta krízis tovább nehezítheti helyzetüket” – hangsúlyozta Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „Arra kérünk mindenkit, aki teheti, csatlakozzon összefogásunkhoz és támogassa adományával krízisalapunkat”.

Adományaikat a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámára küldhetik. A közleményben kérjük, tüntessék fel: „Összefogás az újrakezdésért”. Online felajánlásaikat az adomany.jobbadni.hu oldalon is várják.

Az ügyvezető igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szeretetszolgálat is csatlakozott a #maradjotthon mozgalomhoz, melyet egy plusz kihívással egészítettek ki: „Arra kérünk mindenkit, hogy az otthon töltött idejéből szánjon néhány percet arra, hogy rendelkezzen adója 1%-áról és csatlakozzon #odaADOm kampányunkhoz. Ebben a nehéz helyzetben a Magyar Református Szeretetszolgálatnak is nagy szüksége van a támogatásra, hogy segíthessen másokat. Az 1%-ának felajánlása nem igényel plusz anyagi ráfordítást, csak figyelmet.” A Szeretetszolgálat 18196913-1-42 adószámán várja az adó 1 százalékos felajánlásokat. További információ a Magyar Református Szeretetszolgálat #odaADOm kampányáról a www.jobbadni.hu oldalon olvasható.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. October 01., Thursday,
Malvin napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 16200
Összesen 2009. június 2. óta : 21783646

Ige Mellett

(7) „Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani.” (1Korinthus 10,1–13)

A jóléti keresztyénség számára nagy figyelmeztetés ez az igeszakasz. Rajtunk van a keresztség jele, élünk az úrvacsorával, és mégis folyton visszaélün... tovább

Dokumentumtár

Őszi napsugarak

Formátum:.doc
Méret: 26.5 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Kinek prédikálunk? Az igehirdető és gyülekezete

Formátum:.mp3,
Méret: 63.0 MB

Steinbach József előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2016. február 27-én.

Hanganyag letöltése