Vigyázzunk egymásra továbbra is! - A Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsának közleménye

, 2020-05-04 16:36:17

Továbbra se menjenek templomba és ne tartsanak istentiszteleteket a gyülekezeti közösség részvételével – ezt kéri a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa a gyülekezetektől és lelkipásztoroktól. A testület május 4-én ülésezett és az alábbi közleményt tette közzé:

Magyarország kormánya a 168/2020 (IV.30.) számú rendeletével új védelmi intézkedéseket vezetett be. A rendelet értelmében Budapest és Pest megye területén a korább elrendelt korlátozások maradnak érvényben. Az ország egyéb területeire új szabályok vonatkoznak, melyek érintik a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteinek működését is. A kormányrendelet megengedi, hogy a vallási szertartásokat megtartsuk (6 § 1.), ugyanakkor előírja a kötelező védőtávolság (1,5 m) betartását a vallási szertartásokon is (6 § 2.). A kormányrendelet intézkedései 2020. május 4-én, hétfőn lépnek hatályba. A Zsinat Elnökségi Tanácsa a rendeleteket megtárgyalta, és az alábbi állásfoglalást bocsátja közre:

A COVID-19 koronavírus járvány továbbra is sújtja országunkat. Miközben hálát adunk Istennek, hogy az eddigi járványügyi intézkedések eredményesek voltak, kérjük egyházunk tagjait, továbbra is imádkozzunk a járvány elmúlásáért.

Mindenekelőtt hálát adunk Istennek, hogy a szolgálat lehetősége a járvány első időszakában sem vétetett el tőlünk. A Szentlélek áldását érezzük abban, hogy gyülekezeteink és lelkipásztoraink leleményesen és kitartóan végezték az evangélium üzenetének hirdetését és a közösségépítés szolgálatát infokommunikációs eszközök felhasználásával is. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ebben közreműködtek és közreműködnek

Imádkozzunk a betegek gyógyulásáért és mindazokért, akik a járvány következtében veszítették el szerettüket. Imádkozzunk az egészségügyben dolgozókért, és a felelősséget hordozó döntéshozókért, és azokért, akik lehetővé teszik országunk működését ebben a nehéz időszakban.

Imádkozzunk egész egyházunkért és az egyetemes Egyházért, hogy a próbatétel idején is hűségesek maradjunk a mi Urunk Jézus Krisztushoz és áldássá lehessünk az irgalmasság szolgálatában.

Kérjük egyházunk közösségét, hogy mindenki továbbra is tartsa be a hatóságok járványügyi előírásait. Járjunk elöl jó példával abban is, hogy az akár önként vállalt korlátozásokkal is alkalmazzuk a járvány elleni védekezés eszközeit.

A Zsinat Elnökségi Tanácsa arra kéri a gyülekezeteket, hogy mindaddig, amíg a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem igazolják, az Elnökségi Tanács március 16-i ajánlásait vegyék figyelembe és továbbra se tartsanak templomokban és gyülekezeti házakban gyülekezeti közösség részvételével istentiszteleteket és gyülekezeti alkalmakat.

Az óvintézkedések és korlátozások türelmet és gondosságot igényelnek. Tudjuk, hogy felelősséggel tartozunk az emberi élet védelméért gyülekezeti közösségeinkben és egész országunkban is. Bízunk lelkipásztoraink és gyülekezeti elöljáróink bölcsességében, hogy a kényszerűen meghozott rendelkezéseket betartják és betartatják, és ezzel is akadályozzák a vírusfertőzés terjedését. Buzgó esedezésünk, hogy mihamarabb teljesen szabadon dicsérhessük Istent az Ige és a sákramentumok köré összegyülekezve.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7).

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. May 30., Saturday,
Janka , Zsanett napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 13113
Összesen 2009. június 2. óta : 19918669

Ige Mellett

(28) „Hiszitek-e…” (Máté 9,27–38)

JÉZUS MEGGYÓGYÍT KÉT VAKOT. – 1. – Hiszitek-e? – Ezt kérdezi Jézus a két vaktól (28). Hiszitek-e, hogy én vagyok Dávid Fia, az Isten Fia, akit Ő Dávid... tovább

REPOSZT

Változások kora

Új videosorozatában árult el részleteket Kásler Miklós miniszter Orbán Viktor korábbi ígéretével kapcsolatban, miszerint a frontvonalban teljesítő egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos egyszeri juttatást kapnak ...
... Tovább

Dokumentumtár

Esti fohász

Formátum:.docx
Méret: 14.2 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

presbkonf_vers

Formátum:.mp3,
Méret: 1.2 MB

Tahin Zsolt

Hanganyag letöltése