„Amikor imádkoztok…”

Steinbach József, 2020-05-17 04:00:00

AZ IMÁDSÁGRÓL… – 1. Jézus nem azt mondja, hogy a nyilvános imádság képmutatás. Az öncélúan magamutogató, farizeusi kirakat-kegyesség a képmutató. Az ember nyomorúságos természetének része a képmutatás, amely csak a „kirakatra” ügyel, ami „haszonnal kecsegteti az üzletet”, de arra már nem figyel, ami a „raktárban” van. A nyilvános imádság fontos és szükséges: mert hitvallásunk része, nem szégyellve hitünket, kegyességünket (5). 

– 2. A nyilvános imádság egyik fajtája a közös imádság. Közösen, hangosan azért imádkozunk, hogy együtt, egymás hite által épülve álljunk meg az Úr előtt. Ezt „szűk”, testvéri szeretet-közösségben gyakorolhatjuk. Ez egy szent értelemben intim közösség. Nem mindenkor, nem mindenhol, nem mindenkivel közösségben kapjuk a közös imádság lehetőségét. Senkit nem kényszeríthetünk erre. Mi magunk sem mindig vagyunk alkalmasak erre. Sok erőt, bátorítást adhat a közös imádság. Áldott az a család, boldog az a házasság, ahol ezt gyakorolhatják. 

– 3. Jézus arra is figyelmeztet, hogy az imádság ne legyen „bőbeszédű” (7), hiszen tudja a mi Urunk, mire van szükségünk (8). Mi sokszor nem tudjuk. Vágyaink többnyire nem a mi javunkat szolgálják. Az imádság ne legyen bőbeszédű, egy harsogó világban különösképpen ne legyen az, mert az imádság mindig Isten beszédének, Igéjének befogadására készít fel. 

– 4. Vannak olyan „imatémák”, amelyeket senkivel sem oszthatunk meg, mert azok csakis az Úrra tartoznak. A „belső szoba” csendjében elmondott imádságok mindig a legszentebbek (6), a leghitelesebbek, ahol az ember „kiöntheti szívét” (Jeremiás siralmai 2,19), megszabadulhat terheitől, megtisztulhat, és olyan üres edénnyé lehet, amit az Úr Lelke tölt meg az Isten országának kincseivel.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. May 30., Saturday,
Janka , Zsanett napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 12630
Összesen 2009. június 2. óta : 19918186

Ige Mellett

(28) „Hiszitek-e…” (Máté 9,27–38)

JÉZUS MEGGYÓGYÍT KÉT VAKOT. – 1. – Hiszitek-e? – Ezt kérdezi Jézus a két vaktól (28). Hiszitek-e, hogy én vagyok Dávid Fia, az Isten Fia, akit Ő Dávid... tovább

REPOSZT

Változások kora

Új videosorozatában árult el részleteket Kásler Miklós miniszter Orbán Viktor korábbi ígéretével kapcsolatban, miszerint a frontvonalban teljesítő egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos egyszeri juttatást kapnak ...
... Tovább

Dokumentumtár

PRKG_TL_2018_2019

Formátum:.pdf
Méret: 42.3 KB

A Pápai Református Kollégium „Tánc-Lánc” Alapfokú Művészeti Iskolában folyó pedagógiai munka eredményességének értékelése, az intézmény Pedagógiai Programjában meghatározott feladatok alapján a 2018-2019. tanévben.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

A Szentírás tanítása az emberről

Formátum:.mp3,
Méret: 53.1 MB

Dr. Vladár Gábor előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2016 február 27-én. 

Hanganyag letöltése