Szóljon a harang!

, 2020-05-20 15:39:10

Május 22-én, pénteken, illetve június 4-én, csütörtökön szólaltassák meg templomaik harangját a Kárpát-medence összes református gyülekezetében – kéri Zsinatunk Elnökségi Tanácsa.

KEDVES TESTVÉREK!

A Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa kéri, hogy május 22-én, a magyar reformátusok egységére, június 4-én pedig a trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezve, szólaltassák meg harangjaikat a református templomok.

Nyolc évvel ezelőtt – 2012. június 19-20-i ülésének zárónyilatkozatában – a Generális Konvent úgy határozott, hogy június 4-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját felveszi a magyar reformátusok számára javasolt jeles napok sorába. A Konvent a nyilatkozatban kérte a gyülekezeteket, hogy a presbitériumok döntése alapján harangozzanak május 22-én, a Magyar Református Egység Napján, valamint június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján.

Idén is arra kérjük a Kárpát-medence összes református gyülekezetét, hogy május 22-én, pénteken – magyarországi idő szerint – délelőtt 10 órakor, illetve június 4-én, csütörtökön délután fél ötkor szólaltassák meg templomaik harangját.

Testvéri köszöntéssel:

Dr. Szabó István
püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

Dr. Huszár Pál
főgondnok, a Zsinat világi elnöke

Forrás: Kommunikációs Szolgálat

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. September 29., Tuesday,
Mihály napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3924
Összesen 2009. június 2. óta : 21744098

Ige Mellett

(22) „…mindenkinek mindenné lettem…” (1Korinthus 9,19–23)

Az apostol egy másik levelében azt hangsúlyozta, hogy mindent elszenvedett a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget... tovább

Dokumentumtár

Véget ért a nyár

Formátum:.rtf
Méret: 51.8 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az Isten-kérdés és a kijelentés

Formátum:.mp3,
Méret: 47.8 MB

Dr. Balla Ibolya előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2015. szeptember 19-én

Hanganyag letöltése