„Nála semmi sem lehetetlen”

, 2020-07-13 21:19:10

Gécs Sándorral, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház urológiai osztályának vezetőjével, a Balatonalmádi Református Egyházközség presbiterével beszélgetett a Reformátusok Lapja Isten életalakító munkájáról és az imádság erejéről annak kapcsán, hogy 2020-ban a Bethesda Gyermekkórház őt tüntette ki a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjjal.

 

 

 

 

– Balatonalmádiban él, Veszprémben dolgozik, Vas megyéből származik. Van olyan gyermekkori élménye, amely a mai napig elkíséri, meghatározza az életét?

– Több is van. Azok az élmények, amelyek a gyökereket jelentik, onnan erednek. Szüleim egyszerű parasztemberek voltak, az ő nevelésük most is érezhető és meghatározó az életemben. Az igazság az, hogy szegény sorban nőttem fel, nem volt ekkora jólét és szabadság, mint ami most van. Ezek a körülmények is arra tanítottak, hogy tisztességgel, becsülettel dolgozzunk. Azok a tízparancsolati alapok, amelyeket ott megkaptunk, végig elkísérnek az életemben.

– Ezek szerint a szülei is vallásosak voltak?

– Igen. Megkereszteltettek, és később konfirmáltam is. Ahhoz, hogy én tanulni tudjak, nekik nagyon sokat kellett dolgozniuk. Háztáji állataik voltak, teheneket tartottak, a téeszben kapott minimális bérük mellett ebből tudtak taníttatni. Ezen körülmények meghatározzák az ember életét, és kiderül, hogy a vágyai és az igényei közül mi a fontos. Megtapasztaltam, hogy szegényen is lehet boldog életet élni.

– Mikor érezte először Isten munkálkodását az életében?

– Engem Isten végig a tenyerén hordozott, sokszor kiemelt, és bizonyos helyeken belenyúlt az életembe. Kemenesmagasiban jártam általános iskolába, ott töltöttem a gyermekkoromat. Jó tanuló voltam, továbbtanulhattam volna Celldömölkön, a hozzánk legközelebb eső gimnáziumban, azonban a falunkból származott Minka néni, a soproni Széchenyi István Gimnázium igazgatójának, Tóth Ferencnek a felesége, aki kötelességének érezte, hogy a falu tehetséges gyerekeit elvigye oda, ahol az ő férje igazgató. Igazi mecénás volt, aki több diákot, köztük engem is elvitt Sopronba. Ott kollégiumban laktunk, és ez meghatározta a későbbi életünket.

– Mindig az volt a vágya, hogy orvos lehessen?

– Először régész akartam lenni, majd történész, aztán biokémikus, később állatorvos – ezután jött az „emberorvos”. Hogy miért? Nehéz megmondani. Nyilván az iskolának meghatározó szerepe van abban, hogy milyen iránymutatást ad a diákjainak. Olyan gyökereket kaptam ott is, amelyekből egész életemben táplálkozhattam. Igazából mindig olyan hivatást akartam választani, amilyen tantárgyat éppen tanultunk, vagy amelyik kedves tanárunk éppen nagy hatással volt rám. Mondták is annak idején a szüleim, hogy beletörhet a bicskám az orvosi pályába, mert egyszerű parasztgyerek vagyok, és a mérce nagyon magas. De az Úristen ebből is kiemelt, segített, és eljutottam az egyetemre, ahol 1981-ben a feleségemmel is megismerkedtem. Harminckilenc éve ismerjük egymást. Véletlenül kerültünk össze a kollégiumban, ahol laktunk, de ma már keresztyén emberként tudom, hogy nincsenek véletlenek.

– Miért választotta az urológiai szakterületet?

– Valójában ez is kiemelés volt Istentől. Az egyetemen annyian voltunk az évfolyamon, hogy nem tudtunk bejárni a klinikára gyakorlati oktatásra, emiatt az én csoportomat kihelyezték az Uzsoki Utcai Kórház urológiai osztályára. Ott amellett, hogy nagyon jó volt a gárda, olyan szakterületet ismertem meg, amely nagyon megtetszett. Az urológia az orvostudomány olyan kis ága, ahol van minden: diagnosztika, műtét, endoszkópia és együttműködési lehetőség sok társszakmával. Érdekes egybeesés, de biztosan nem véletlen, hogy a lányom orvosként most ugyanott dolgozik, az Uzsoki-kórház belgyógyászati osztályán. Visszagondolva, ezek tényleg kiemelések, és úgy érzem, hogy Isten valóban a tenyerén hordozott.

– Hogyan került Budapestről Veszprémbe?

– A feleségem, aki szintén orvos, Székesfehérváron nőtt fel. Először úgy volt, hogy oda megyünk dolgozni, mert ott ígértek urológiai állást a megyei kórházban, de később ebből nem lett semmi. Valószínűleg az Úr úgy döntött, hogy nem Fehérváron fogunk letelepedni. Abban az időben nem volt könnyű megyei kórházi osztályra bekerülni. Most ez nem így van, lasszóval kell fogni a kollégákat, hogy jöjjenek, akkor viszont nehéz volt bejutni. Később kiderült, hogy a Veszprém Megyei Tanács egészségügyi osztályának akkori vezetője egy Kemenesmagasi melletti faluból, Szergényből származik, és neki köszönhetően kerültem oda, az urológiai osztályra. Veszprém szerencsére félúton van a két szülői ház, az iszkaszentgyörgyi és a kemenesmagasi otthon között. Bár Budapesten kaptam volna munkát, nem szerettem volna a fővárosban maradni.

– És Balatonalmádi?

– Veszprémben laktunk 1984 óta, 2004-ben költöztünk Balatonalmádiba. Feleségem gyerekként rendszeresen itt nyaralt, a családjának volt egy pici nyaralója. Ezt a miliőt szokta meg, ragaszkodott a Balatonhoz. Itt dolgozott nyaranta, kuktáskodott az akkori Auróra szálló konyhájában. Itt égette meg az ujját, és itt határozta el, hogy orvos lesz. Neki az volt a vágya, hogy a Balatonnál lakhasson, és engem is magával ragadott a „nagy víz” szépsége és varázslatos színvilága .

– Balatonalmádiba költözésük után egyből bekapcsolódtak a helyi gyülekezet életébe?

– 2004-ben költöztünk ide, de 2007-ig nem kapcsolódtunk be a helyi gyülekezeti életbe. Addig Csopakra jártunk át Tislér Géza lelkipásztor gyülekezetébe. Géza bácsi felesége, Akócsi Katalin főorvos együtt dolgozott feleségemmel a veszprémi kórház belgyógyászati osztályán. Ő hívott el bennünket Csopakra. Ott keresztelték meg a gyermekeinket, akik gyakorlatilag fogadott unokái lettek a Tislér házaspárnak. Hiszem, hogy az Úr vezetett oda bennünket, és ez is egyfajta kiemelés volt. 2007-ben voltam egy keresztyénségről szóló rövid tanfolyamon, cursillón, és ez gyökeres változást hozott az életünkben. Először a feleségem vett részt rajta 2005-ben, majd az Úristen az ő imádságait is felhasználta, hogy én is eljuthassak oda. Így kerültem a monoszlói cursillóra

– Mit kapott akkor Monoszlón?

– A hitemet és mindent. Olyan dolgokat hozott felszínre, amelyek addig is bennem voltak, de akkor váltak tudatossá. Rájöttem, hogy olyan kegyelemben részesültem eddig, amelyért semmit sem tettem. Kedves, jó feleséget kaptam, született két gyermekünk, egy fiú és egy lány, boldog családban éltünk. A munkahelyemen is szépen haladtam előre, osztályvezető lettem. Ezeket soha nem köszöntem meg Istennek. Olyan döbbenetes volt, hogy ez az alkalom felszínre hozta ezeket a dolgokat, és ráeszméltem, hogy mindezért hálával tartozom. Másképpen néz az ember így a világra. Ha vannak is nehéz terheink és megfáradunk is, van hova menni, van hova lerakni a terheket. Ott kaptam egy igét, amely azóta is kifejezi a helyzetemet, hozzáállásomat a világhoz: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik.” (Zsolt 37,5) Az egész zsoltár arról szól, hogy tedd a jót, hiszem, hogy azért kaptam ezt a hivatást is, hogy jót tegyek és segítsem az embereket.

– Talán éppen ezért döntött úgy a Bethesda Gyermekkórház kuratóriuma, hogy 2020-ban ön kapja meg a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat. Mit jelent önnek ez az elismerés?

– A díjakkal szemben vannak fenntartásaim. Ezek emberek által odaítélt elismerések, amelyek igazából mindig szubjektívek.

Dizseri Tamás az 1992 után megalakult Bethesda-kórház igazgatójaként az életmódjával, a hitéletével, a tevékenységével valódi példakép az orvosok számára is. Ezt a díjat megkapni olyan nagy megtiszteltetés, amelyre szerintem én nem vagyok méltó.

Azért mondom ezt, mert akik eddig megkapták a Dizseri-díjat, akkora mértékű szeretetszolgálati munkát végeztek, amely az én munkámmal össze sem hasonlítható. Úgy érzem, hogy az elismerésre vannak méltóbb emberek is egy orvosnál. Az egészségügyben sok kollégám van, aki ugyanúgy szolgál, mint én, erején felül végzi a napi feladatokat – ők is megérdemelnék ezt a díjat.

– Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy önt választotta a Bethesda-kórház kuratóriuma?

– Megerősítésnek éreztem. Éppen egy rajtam elvégzendő orvosi beavatkozás előtt álltam, emellett vezetőként az osztályon is sok terhem és küzdelmem volt, amelyeket kénytelen voltam vállalni. Akkoriban egyre többször foglalkoztatott a kérdés, hogy kell-e ez nekem: már tizenöt éve vezettem az osztályt. Ez a díj pontosan akkor jött, amikor egyrészt alázatot kellett tanulnom a saját beavatkozásom előtt, másrészt pedig megerősített. A református Bibliaolvasó kalauzban aznap ezt az ézsaiási igét olvastam: „…fejdíszt adok Sion gyászolóinak (…), csüggedés helyett öröméneket.” (Ézs 61,3) Azt gondolom, ez is egyfajta jelzés volt Istentől.

Sikertörténetből Krisztus-történet

Ott voltunk azon az ünnepségen, ahol a Cholnoky Ferenc Kórház urológiai osztályának főorvosa átvehette a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat.

– Hogyan lesz szeretetszolgálat egy urológiai rendelésből?

– Úgy, hogyha tudok eleget beszélgetni is a beteggel, megismerem a környezetét, a családi hátterét, és még a hitéletére is jut idő. Vannak viszont olyan helyzetek, amikor nem tudok mit mondani, véget érnek az orvosi megoldások, és nincs más lehetőség, csak ahhoz fordulni, aki tud segíteni: Jézus Krisztushoz. Ha ezt át tudom adni valakinek, az sokat jelent a bajok elhordozásában. Ez sajnos nem mindig sikerül.

– Mit gondol az imádságról?

– Nagyon fontos az ima szerepe, és erre én csak a cursillo után jöttem rá. Előtte csak akkor imádkoztam, ha valami nagy baj volt. Most műtét közben vagy egyéb szituációban is kérem imádságban az Úristen segítségét, és hálát adok, köszönetet mondok neki.

Imádkozni bárhol lehet, még műtét alatt is, hogy segítsen az Úr a betegen, segítsen meg engem is, és vezesse a kezemet.

A cursillo után volt olyan tapasztalatom, hogy operáltam egy beteget, és olyan komplikációk alakultak ki a műtét után, amelyek ritkán, de elő szoktak fordulni. Nem volt rá orvosi megoldás. A szövődmények miatt egyre rosszabb állapotba került a páciens. Két hónapon keresztül imádkoztam érte, és azután úgy meggyógyult, mintha semmiféle szövődménye nem lett volna a műtét után. Az ember hite időnként hullámzik. Egyszer fent, egyszer lent van. Akkor mélyponton voltunk, de az Úristen megmutatta, hogy nála semmi sem lehetetlen. Nagy szerepe van az imádságnak, ezt azóta is látom és gyakorlom.

Forrás: www.reformatus.hu; Reformátusok Lapja

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. August 05., Wednesday,
Krisztina napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5928
Összesen 2009. június 2. óta : 20965256

Ige Mellett

(46) „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Máté 27,31–50)

JÉZUS HALÁLA – I. – 1. A keresztre feszítés a legkegyetlenebb kivégzési mód volt a római korban: lassú kínhalál. Az evangélista mégsem az emberi szenv... tovább

REPOSZT

Závodi Zsuzsanna: Emberek és farkasok

"Az egyik legokosabb, legempatikusabb könyv a természetről, melyet valaha olvastam - a következő életemben boldogan lennék farkas!" Peter Wohlleben.  A farkasok bölcsessége - Mire taníthatnak bennünket a ...
... Tovább

Dokumentumtár

diakóiniai tevékenység analizálása

Formátum:.doc
Méret: 340.5 KB

Fodor János: Diakóniai tevékenység analizálása

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Kibocsátó istentisztelet

Formátum:.mp3,
Méret: 8.7 MB

Hanula Gergely igehirdetése

Hanganyag letöltése