Hálaadó istentisztelet a veszprémi új közösségi teremért

Balogh Ádám, 2020-09-25 10:52:58

Nagy ünnep volt a Veszprémi Kálvin János Parki Református Egyházközség életében a szeptember 12-én szombaton megtartott hálaadó istentisztelet. Csodálatos nyárias időben avathattuk fel, és adhattunk hálát Istennek templomunk új gyülekezeti terméért, mely az irodaszárny feletti szinten, emeletráépítéssel valósult meg.

Régóta dédelgetett terve volt gyülekezetünknek egy olyan közösségi terem, amely a kis irodai helyiség befogadóképességénél nagyobb, viszont templomunk szakrális terén kívül esik. Ezzel sok újabb közösségi alkalomnak teremthetnénk meg a helyét, a lehetőségét.

Gyülekezetünk anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy önerőből egy ilyen méretű építkezésbe fogjunk, ezért más lehetőségek után kellett néznünk. Az egyházkerület támogatásával az EMMI által kiírt pályázaton gyülekezetünk is elindult, amely reménytelivé tette várakozásunkat. A pályázat beadása után, néhány hét múlva örömmel értesültünk arról, hogy elfogadták, és megkapjuk az építkezés elkezdéséhez szükséges összeget. Már a tervezés folyamán kiderült, hogy a pályázati pénz nem lesz elegendő, ezért a presbitériumnak komoly fejtörést okozott, honnan tudjuk a hiányzó összeget előteremteni. Természetesen elsőként gyülekezeti tagjainkhoz fordultunk, és adakozásra buzdítottunk mindenkit a nemes cél érdekében. Később kicsit szélesítettük a kört. Több szervezettől kaptunk segítséget, melyeknek képviselőit meghívtuk a hálaadó istentiszteletre is. Szerveztünk egy jótékonysági hangversenyt Veszprém Város Vegyeskarának fellépésével a Hangvillában, ahol a város lakosságát is igyekeztünk támogatásra sarkallni. Öröm volt megtapasztalni híveink és támogatóink nagylelkű adakozását, és látni azt a sokfelől érkező segítséget, amely mind anyagi, mind a tenni akarás más formájában érkezett. Ennek köszönhetően sikerült a pályázati pénzt megduplázni. Ez végül is lehetővé tette, hogy gyülekezeti termünk az év végére szerkezetkésszé váljon, és tavaszra teljesen elkészüljön. Szerettük volna már nyár elején felavatni erdélyi testvérgyülekezetünk részvételével, de sajnos az akkori járványhelyzet miatt erre nem kerülhetett sor. Azt reméltük, hogy talán ősszel kedvezőbb lesz a helyzet, így esett a választás erre a szeptemberi szombatra. Mindenképpen szerettünk volna egy ünnepélyes avatást, ahol nyilvánosan is köszönetet mondhatunk az építkezést támogatóknak, segítőknek és mindenkinek, aki valamilyen formában segített ennek a szép elképzelésnek a megvalósításában, akár csak imádsággal is. Sajnos erdélyi testvéreink nem tudtak eljönni.

Az avatást megelőző napokban lázas készülődéssel szerveztük a hálaadó istentiszteletet. Meghívókat küldtünk szét, és szeretetvendégséget szerveztünk. Bíztunk a kellemes időben és abban, hogy sokan akarnak velünk ünnepelni és hálát adni az Úr Istennek!

Az istentisztelet a református himnusszal, a 90. zsoltárral kezdődött, az igehirdetés alapigéje a Zsoltárok könyve 127. fejezete volt. („Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői…”) Az igét Steinbach József püspök úr hirdette. Az énekkari szolgálatot Erdélyi Ágnes vezetésével Veszprém Város Vegyeskara látta el, akikre mindig számíthatunk alkalmainkon. Az imádság és a szolgálatok után Gáty Szabolcs presbiter testvérünk röviden bemutatta gyülekezetünk első 20 évét a templomépítéstől napjainkig. Gáty Szabolcs bevezetőjében a gyülekezet támpillérjeit is megnevezte, amikor összefoglalta, hogy „gyülekezeti termet építeni valójában nem egy nagy teljesítmény. A nagy teljesítmény Gyülekezetet építeni és működtetni. Aktív, hitét gyakorló gyülekezet nélkül ugyanis nincs értelme a gyülekezeti teremnek.” A jubiláló gyülekezet elmondhatja magáról, hogy a templom felszentelése éppen húsz évvel ezelőtt történt. A hatalmas panelházak árnyékában megbúvó, kis fehér templomot Márkus Mihály akkori református püspök szentelte fel 2000. június 18-án.

Utána Novákné Szilas Szilvia gondnokasszony ismertette a gyülekezeti terem építésének anyagi és gyakorlati hátterét, amely számos forrásból, pályázatokból, alapítványi támogatásból és adományokból valósült meg. A beruházás teljes összege 34 millió Forint lett.

Az áldás vétele előtt köszöntőt mondott: Nt. Szabó J. Róbert, a Veszprémi Református Egyházmegye lelkészi tanácsosa, Nt. Tornavölgyi Krisztián, érseki irodaigazgató plébános, Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, és Balla Emőke, újságíró, a Veszprémi Evangélikus Egyházközség másodfelügyelője. Nagytiszteletű Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke levélben köszöntötte a gyülekezetet, amelyet Kavecsánszki Ádám főigazgató olvasott fel.

Az áldás után a templomunk előtti Kálvin kert adott helyet a szeretetvendégségnek, ahol finomabbnál finomabb hidegtálak és gyülekezetünk asszonyainak süteményei kápráztatták el az ünneplő gyülekezetet.

Isten áldása legyen továbbra is gyülekezetünkön! Bízunk abban, hogy közösségünk tovább épül és erősödik az elkövetkező években is! Hívjuk, várjuk azokat, akik utat keresnek, akik életüket Isten kezébe adják!

Balogh Ádám, presbiter

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. October 19., Monday,
Nándor napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 16240
Összesen 2009. június 2. óta : 22029265

Ige Mellett

(17) „…akik meghamisítják az Isten Igéjét…” (2Korinthus 2,12–17)

Miként hamisíthatjuk meg az Isten Igéjét? Isten Igéjét meghamisíthatjuk, ha akként szólunk Isten Igéjéről, hogy nem csendesedünk el az Ige felett napo... tovább

Dokumentumtár

Bikádi László igehirdetése, Sóly, 2009.08.09.

Formátum:.doc
Méret: 94.5 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Kibocsátó istentisztelet

Formátum:.mp3,
Méret: 8.7 MB

Hanula Gergely igehirdetése

Hanganyag letöltése