"Isten semmi jótól nem akar megfosztani"
Adminisztrátor, 2009-09-20 07:53:10
Zsidókhoz írt levél 11,17-29 „…inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét.” (25)
Amikor ezeket a sorokat írom, az augusztusi négy napos hosszú hétvégén „pihen” az ország. A Balaton part bedugult. Nagy „bulik” készülődnek mindenfelé. Hajnalig rikoltoznak emberek ezrei. Ki tudja, mik történnek ilyenkor az éjszakában?
A világ sok „gyönyörűséget” kínál. Ezekre a „gyönyörűségekre” az jellemző, hogy jól feldobják az embert, és elfelejtik elkapni. Hatásuk ideig-óráig tart, és utána az ember az aszfaltra zuhan. A bűn nem azért bűn, mert gyönyörűséges, hanem azért, mert hamisan gyönyörűséges; mert annak tűnik, de nem az. Isten semmi jótól nem akar megfosztani. A bűnre azért mutat rá féltő szeretettel, mert nem akarja, hogy tőle elszakadva halálosan összezúzzuk magunkat, és vakok legyünk a valós értékekre. Isten soha el nem múló gyönyörűségben akar részesíteni bennünket. Ehhez azonban választanunk kell: Krisztus, vagy a világ. Ez a döntés mindig szenvedés és sanyarúság; de életmentés, mert e világ minden szépsége és gazdagsága is csak Krisztusban bontakozik ki.
Steinbach József napi igéhez fűzött magyarázatai minden nap olvashatók az alábbi blogon:
Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2025. May 09., Friday,
Gergely
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 4862
Összesen 2009. június 2. óta : 46485548