Imádkozva és dolgozva - Interjú Gyimóthy Gézával, a Dunántúli Református Egyházkerület egyik főgondnokjelöltjével.

, 2020-10-12 09:35:39

– A világi tisztségviselőnek elsősorban lelki vezetőnek kell lennie az egyházban – fogalmaz Gyimóthy Géza, a Tatai Református Egyházmegye gondnoka, a Dunántúli Református Egyházkerület egyik főgondnokjelöltje. Az Országgyűlés egykori alelnökével egyházi szolgálatairól, a jövőt érintő tapasztalatairól és javaslatairól, valamint az énekek fontosságáról is beszélgetett a Református.hu

Hogyan fogadta a főgondnoki jelölést?

1990-ben megválasztottak a tatai egyházmegye főjegyzőjének, így azóta tagja vagyok az egyházkerületi közgyűlésnek is. Amikor politikus voltam, akkor is igyekeztem becsülettel elvégezni az egyházlátogatásokat. Tehát ismernek az egyházi emberek. Hálával megköszönöm a jelölést, és ha a presbitériumok megválasztanak, akkor a harmincéves egyházmegyei tapasztalataimat is szeretném átadni a többi egyházmegyének.

Mik ezek a tapasztalatok?

A mai világban azt látjuk, hogy sokan kampányszerűen végzik a dolgukat. Én mindig a folyamatosságot, a rendet és a fegyelmet tartottam a legfontosabbnak. Két püspök és három esperes alatt szolgáltam, és azt tapasztaltam, hogy van igény a rendre, hiszen az emberek jobban szeretik, ha rendezett körülmények között dolgozhatnak. Azok közé tartozom, akik nemcsak a folyosón mondják el a véleményüket, hanem a megbeszélések közben is. Mindig hűsegesen igyekeztem szolgálni az Úristent, és életemben sokszor megtapasztaltam a kegyelmét. Többek között ezt a megtapasztalást is szeretném átadni másoknak. Steinbach József püspök úr a miénket nevezte meg a legerősebb egyházmegyének. A legfontosabb célom, hogy a kis gyülekezetek sorvadását megakadályozzuk.

Mint említette, harminc éve szolgál a Tatai Református Egyházmegyében. Miért ad leginkább hálát?

Hálát adok azokért a testvérekért, akikkel együtt szolgálhattam. A három évtized alatt különböző vérmérsékletű emberekkel dolgoztam együtt, de – Jézus Krisztus elé imádságban letéve a gondokat – mindig meg tudtuk oldani a nehézségeket.

A tatai egyházmegye területe a rendszerváltás előtt iparosodó bányászvidék volt. Mit jelentett önnek, hogy a naszályi parókián nőtt fel?

1956 után szüleim – főleg lelkész édesapám – fizikailag megtörve, de lélekben megerősödve tudták Jézus megváltó örömüzenetét közvetíteni a családban és a gyülekezetben egyaránt. Megnyugvás számomra, hogy hetente ki tudok biciklizni a naszályi sírjukhoz. Mindig szeretettel emlékezem rájuk, mint ahogyan azokra az idős diakonisszákra is, akikhez iskolásként mentem a dunaalmási szeretetotthonba. Tőlük megtanulhattam az önzetlenül végzett szolgálat erejét. Az is nagy hatással volt az életemre, hogy diákkoromban sok jó, neves igehirdetőt hallgathattam. Mi dunántúli reformátusok mindig kisebbségben voltunk, és ez megedzett bennünket, ezért bárhová kerültem, lelkileg sohasem tudtak megtörni. Kálmán Attilával már a nyolcvanas évek közepén elkezdtünk szervezkedni az egypártrendszer ellen. A későbbi dunántúli főgondnok úgy fogalmazott, hogy ő belgyógyászként, én sebészként próbáltuk tenni a dolgunkat. Különböző személyiségek voltunk, és ezért jól kiegészítettük egymást. Később mindketten csalódtunk a politikában, és azt is beláttuk, hogy az nem nekünk való. Azt is láttam, ha egy szekér kátyúban van, kevés ember sározza össze magát, amikor azonban elindul, akkor sokan fölkapaszkodnak rá. Amikor politikusként dolgoztunk, akkor is ott voltunk a templomban, és folyamatosan szolgáltuk egyházunkat. Fontos, hogy ha valaki megtalálta a kapcsolatot az Úr Jézussal, akkor azt az élete is tükrözze.

 

gyimothy-geza-2.jpg

Fotó: Sebestyén László

Teológus végzettséget is szerzett. A lelkipásztori tisztségre nem érzett elhívást?

Kovách Attila néhai dunántúli püspök kérte, hogy a lelkészi képesítést is szerezzem meg, de arra nem éreztem elhívást. Habár én is Krisztusi lelkületet kaptam, mindig az volt a véleményem, hogy az legyen lelkész, aki annak született. Akkoriban azt mondtam püspök úrnak, hogy én agrármérnökként, hívő világi emberként talán többet tudok tenni Krisztus ügyéért a munkahelyemen, a gyülekezetemben. Az Úristen ezt a döntésemet helyesnek tarthatta, mert többször megtapasztaltam, hogy a helyemen vagyok. Úgy gondolom, hogy a világi tisztségviselőnek is elsősorban lelki vezetőnek kell lennie az egyházban. Nem lehet csak menedzselnie, hanem példaképként is meg kell jelennie. Magam nemcsak vasárnap reggel, hanem délután is ott vagyok a templomunkban, részt veszek az imaközösségben. Ez a vasárnap délutáni alkalom hatalmas ajándéka Istennek. Erről nem mondhatunk le. Azt tapasztaltam, hogy amiről lemond egy gyülekezet, az valószínűleg elvész annak a nemzedéknek a számára. Nagyon fontosnak tartom, hogy megelőzzük a kis gyülekezetek sorvadását. A kis közösségek gondnokai, presbiterei magukra maradnak a nagy gondjaikkal. Az egyházkerületi vezetőknek segíteniük kell a munkájukat, és a rájuk bízottakat pásztorolniuk kell.

A kilencvenes években a kisgazdapárt egyik vezetője, valamint az Országgyűlés alelnöke volt. Vannak olyan tapasztalatai a politikából, amelyeket az egyházkerület vezetésében is hasznosítani lehet?

Elsősorban a személyes ismeretség segíthet sokat. A korábbi kisgazda társak közül többen is hűséges presbiterek lettek egy-egy gyülekezetben. Rengeteg őszinte emberrel találkoztam a rendszerváltás idején. Az önzetlen tenni akarás akkor is bennünk volt, mert félelem nélküli teljes vallásszabadságot, és őszinte országvezetést szerettünk volna. Nekem sokat adtak az egyszerű parasztemberek, rengeteget tanultam tőlük. Sok barátság is szövődött, és hálával gondolok azokra az évekre. Politikusként is szolgáltam az egyházmegye főjegyzőjeként, sőt azt tekintettem elsődlegesnek.

Mikor kiszállt a politikából, mi lett önnel?

Kisgazdából kis kertész lettem. 2002-ben közalkalmazottként elhelyezkedtem az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben, ahonnan 2013-ban mentem nyugdíjba. Ott kevés emberrel, annál több őshonos állattal foglalkoztam. Az Úristen ajándéka volt, hogy a politikai nyüzsgés után ott dolgozhattam, és nyugodt időszakot tölthettem Herceghalmon. Életem alapelve mindig az imádkozva és dolgozva gondolat volt. Mindig ez adott erőt ahhoz, hogy el tudjam végezni a feladatomat. Ma is, hatvannyolc évesen fizikailag és lelkileg egyaránt aktív vagyok.

Mit tart a főgondnok legfontosabb feladatainak, mivel foglalkozna legfőképpen, ha megválasztanák?

Amint említettem, a legfontosabb a közepes és a kis gyülekezetek segítése. A problémákat meg kell előzni, és erre látok lehetőségeket. Fontos, hogy a gondnokot és a lelkészt abban is segítsük, hogy rendszeres imádkozó közösség alakuljon ki a gyülekezetben. Úgy látom, hogy az utódlás kialakítása hiányzik az egyházunkban, pedig lennie kell olyan személyeknek, akiknek majd át lehet adni a szolgálatot. Fontosnak tartom, hogy amikor keresztelés, házasságkötés, temetés van egy gyülekezetben, akkor az érintett családot látogassa meg a lelkipásztor, és ebben a presbitérium segítse őt. Vannak erre jó példák itt, a dunántúli kis gyülekezetekben is. A rossz hírek gyorsan terjednek – terjednie kell a jó híreknek, jó tapasztalatoknak is. Szükséges a lelkészek és a világiak közötti szolidaritás, az együttműködés. Főgondnokként végigjárnám az egyházmegyéket, kíváncsi lennék arra, hogy adott helyen mit szeretnének, és amire szükségük van, abban segíteném őket. A járvány is arra figyelmeztet minket, mint József története, hogy a hét bő esztendőt hét szűk követi. Sok állami támogatást kapunk, megújulnak épületeink, de nem szeretném azt látni, hogy a szép épületekben már nem működnek gyülekezetek. Fontos az adakozás készsége is, szükséges, hogy áldozatot vállaljunk a közösségünkért. A kormányzati segítségekért hálát kell adnunk, de felhívnám arra a figyelmet, hogy amit most támogatásként kapunk, az egyfajta részleges kárpótlás a kommunista kormányok által elvett javakért. Ha nem választanak meg főgondnoknak, akkor is szeretném szolgálni az Úr Jézust. A nagy hajtásban sokszor felcseréljük az imádkozva és dolgozva mondat szavainak sorrendjét, pedig először az imaközösség kell. Ott van remény, ahol a lelkész mellett a gondnok, a presbiter vagy egy-két gyülekezeti tag rendszeresen együtt imádkozva felvállalja az egyházközsége gondjait, örömeit. Ma mindenki az időtartamra figyel, például arra, hogy meghosszabbítsa az életét. Ehelyett azonban a tartalmi kérdéssel, a lényeggel kell foglalkozni, hogy Jézus Krisztussal megtaláljam a közösséget.

gyimothy-geza-1.jpg

Fotó: Sebestyén László

Vannak példaképei?

Említhetnék püspököket, espereseket, sok szolgatársamat, akiktől nagyon sokat tanultam. A szüleimet, az apósomat és a feleségemet külön kiemelném. Gyermekként a naszályi parókián azt láttam, ahogyan a szüleim a szenvedések, megpróbáltatások ellenére hitelesen tudták hirdetni Krisztus megváltó üzenetét. A „… mert én élek, és ti is élni fogtok” (Jn 14, 19) ige meghatározta egész életemet. A hetvenes évek közepén ismertem meg feleségem édesapját, Nagy Géza tóvárosi gondnokot, és vele együtt szolgáltam egészen haláláig. Ami lényeges az életben, azt mind tőle tanultam meg. „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség” (Fil 1, 21). Ez a második igevers apósomra emlékeztet, és ez is végigkísérte az életemet. Amikor hetente kimegyek szüleim és apósom sírjához, imádságban az a tudat tölt el, hogy minden nappal eggyel közelebb vagyok Krisztushoz. Feleségemmel negyvenhárom éve vagyunk házasok, ő az, aki csendes, imádkozó lelkülettel áll mellettem. Nélküle semmit nem tudtam volna elérni az életben. Vele kedves igénk a „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4, 13). Esti imádságainkban a családért, a szolgatársainkért, az egyházunkért és még az ellenfelünkért is imádkozunk.

Úgy tudom, gondnok úr szereti az énekeket.

Valóban, ahogyan mondani szoktam, mi reformátusok nagyon szeretünk beszélni, és ennél jobban csak énekelni. Negyven éve szolgálok énekkarban. A legutóbbi gyűlésen is dallal fejeztem be a megbeszélést. Egyik kedves énekem: „Nagy irgalmú Úristen, / Kíméljed szolgádat: / Ne hagyj végleg elvesznem, / Bár áll minden vádad. / Semmi más / Nem lehet / Bűneim váltsága, / Csak Fiad halála.” Az ének azért is jó, mert a három gyermekemnél és a hat unokámnál is látom, hogy mennyire fogékonyak a iránta, valamint az ének és az imádság által mindannyian könnyebben eljuthatnak Jézus Krisztushoz. Gyermekeink házastársaikkal együtt hűséges reformátusok, és életük Megváltójának tekintik az Úr Jézust. 

Említette, hogy kisgazdából kis kertész lett.

Jó volna, ha minden parókián lenne veteményeskert. A szüleim is művelték a kertet, akkoriban a lelkészcsalád ebből tudott megélni. Nálunk a kertben mindig nagy mozgás volt, édesanyám ott tudott könnyen kapcsolatba kerülni a gyülekezeti tagokkal. A kerti és a ház körüli munkákat én is korán megtanultam, talán ezért lettem agrármérnök. A kétkezi fizikai munka során az Úr Jézussal és a palántáimmal vagyok együtt, a kertben kapom azokat a gondolatokat, amelyeket tovább is tudok adni. Imádságaink során a legnyomorultabb helyzetben is először mindig hálát kell adnunk, majd jöhetnek a kéréseink – de minden legyen úgy, ahogyan az Úr akarja. Boldog ember vagyok, mert Jézus Krisztussal van kapcsolatom.

Szerző: T. Németh László  Forrás: www.reformatus.hu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. October 19., Monday,
Nándor napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 16348
Összesen 2009. június 2. óta : 22029373

Ige Mellett

(17) „…akik meghamisítják az Isten Igéjét…” (2Korinthus 2,12–17)

Miként hamisíthatjuk meg az Isten Igéjét? Isten Igéjét meghamisíthatjuk, ha akként szólunk Isten Igéjéről, hogy nem csendesedünk el az Ige felett napo... tovább

Dokumentumtár

NL120130

Formátum:.doc
Méret: 40.5 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2012.01.30.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az Isten-kérdés és a kijelentés

Formátum:.mp3,
Méret: 47.8 MB

Dr. Balla Ibolya előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2015. szeptember 19-én

Hanganyag letöltése