Bűnbánat

Némethné Sz. Tóth Ildikó, 2021-03-29 14:36:07

Böjt időszaka van, a húsvét előtti nagyböjt vége felé járunk. Ilyenkor sokszor megfogalmazódik a keresztény egyházakban a hívek felé buzdításként, kifelé pedig hívogatásként, hogy ez az elcsendesedés és a bűnbánat ideje. Még akkor is, ha jelen korunkban maga a bűn fogalma már egyáltalán nem olyan magától értetődő.

Van persze egy világi, hétköznapi értelmezése, ami többnyire mindenki számára érthető és elfogadható, és a társadalmi együttélés szabályozásának körébe, a Büntető Törvénykönyv passzusai közé tartozik. Eszerint büntetendő bűn ölni, lopni, rabolni, erőszakot tenni, valakit megkárosítani, rágalmazni, hamisan tanúskodni és így tovább.

Azzal kapcsolatban, hogy bűn-e hazudni, házasságot törni vagy például káromkodni, már nincs olyan egyértelmű konszenzus, hiszen ezekért szimpla esetben nem lehet rendőrt hívni, bírságot vagy börtönbüntetést kiróni. Sokan gondolják ezekről is, hogy bűn, sokszor talán bűntudattal, vagy épp vádaskodva, de valójában a mai ember vállat rándít – ugyan már kérem! Sőt, amikor az egyház jön azzal, hogy ilyen-olyan bűn, az egyenesen irritáló!

Egy kedves, jószándékú és méltán köztiszteletben álló ateista ismerősöm mondta nekem ezzel kapcsolatban teljesen ártatlan tekintettel, hogy ő soha nem vétett a törvény ellen, nem követett el bűnt. Nem támadólag, de távolságtartóan mondta, sajnos ezzel lezárva egy tágabb és mélyebb látásra rányitó beszélgetést. Mert valóban van a bűnnek egy egyházi, zsidó-keresztény értelmezése is, ami mindezeknek alapja, de bővebb is és mélyebb is.

Bővebb, mert a Tízparancsolat, az újszövetségi jézusi tanítások és páli levelek alapján bizony bűnnek mondja ki a házasságtörést, a káromlást, a hazug beszédet, de már a haragot, az irigységet, a békétlenséget, az önzést, a gonosz gondolatokat, sőt a hitetlenséget is! A bűnnek nem csak és nem elsősorban horizontális: társadalmi és környezetvédelmi dimenziója van, hanem mindenek előtt vertikális: az Istennel való kapcsolatra vonatkozó.

És ez a mélysége! Mert bár a gyónáskor, bűnvalláskor – történjen az akár protestánsként egyéni vagy az úrvacsora előtti közös imádságban, vagy akár katolikus formában, pap személyes segítségével – konkrét vétkeink jönnek elő a szívünkből, hogy bűnlátással és bűnbánattal Isten elé tegyük azokat, mégis a bűn lényege nem az egyes vétkekben van, hanem emberi létünk legmélyében.

A Biblia első lapjain található Őstörténetek közt olvashatunk mindjárt a teremtés leírása után a bűnesetről. A legbotorabb de leggyakoribb reakciók erre általában az afeletti felháborodás, hogy tiltva volt a „tudás fája”, mert Isten állati ostobaságban akarta volna tartani az embert, és hogy milyen igazságtalan hülyeség, hogy valaki más (Ádám és Éva) rossz döntése miatt „örököltünk” egy eleve vesztes és elátkozott állapotot. Meg amúgy is, ez egy sok ezer éves mitikus történet...

Csakhogy ez a szimbolikus nyelvezetű, de abszolút valóságértelmező történet nagyon is rólunk szól, a mindenkori emberről. Arról a tényről tesz bizonyságot, hogy először is Isten különleges teremtményeiként, az Ő „képét” viselve, a Vele való teljes kapcsolatra és a többi teremtmény jó gazdáinak lettünk megalkotva. Az lett volna az alapállás, hogy halljuk Őt szüntelenül a szívünkben valami állandó beszélgetésben, hogy kétség nélkül bízzunk kegyelmes szeretetében, mellyel gondot visel rólunk, és hogy valami boldog engedelmességben élve engedjünk mindig jó akaratának. Arról a tényről tesz bizonyságot, hogy a bűn nem Isten teremtménye.

A minket szerető Isten teremtési akarata viszont a döntés szabadsága, amit egyedül az embernek adott meg. Hogy ne csak engedelmes létezők lehessünk, mint minden más teremtmény, hanem a viszont-szeretet szabadságában dönthessünk mi is mellette. Nem a „tudás fája” volt tiltva, hanem a „jó és rossz tudásának a fája”! Ez a szimbólum nem a tudásnak, a teremtett világ megismerésének tiltását jelenti, hiszen Isten éppenséggel arra buzdítja az embert, hogy vegye birtokba a világot, ismerje meg, nevezze meg minden részletét és uralja azt.

Ez a fa a jó és rossz közti különbségtétel jogának az igényét jelenti: hogy ne Isten mondja meg nekünk, hanem az ember dönthesse el, mi a jó és mi a rossz! Olyanok lesztek, mint Isten – súgja a sátáni hang. Ti lesztek önmagatok istenei! Valami tragikusan retteneteset jelent ez: Isten atyai kezének ellökését, a nélküle való boldogulni és élni akarást. Nélküle hozott döntéseket, nélküle kimondott szavakat, nélküle támadó gondolatokat és érzéseket, nélküle megélt pillanatokat, perceket, órákat, éveket, életeket. A bizalom megtörését, a teljes és mély közösség széthasítását, Isten úrságának meggyalázását, szeretetének szembeköpését, és a teremtmény öngyilkosságát. Ez az ember döntése, és ha nem Ádám és Éva van ott, hanem mondjuk Pisti és Kati vagy Józsi és Mari – ugyanez lett volna a történet.

A büntetés: halál. Nemcsak a véges testi létre nézve, hanem mindenekelőtt abban az értelemben, hogy az Élet Forrásából magunkat kiszakítva létezünk. És ha körülnézünk a világban, teljesen mindegy, hogy a történelem mely szakaszában, gyönyörűen meglátszik, milyen borzalmas istenei lettünk önmagunknak. És a mai világtrend ennek a még rettenetesebb kiteljesedése felé vezet...

Egyedül Isten mindennek ellenére való szeretete az, amely még életben tart minket. Hogy a mi dacos NEM-ünkre mégisIGEN-nel felel. Hogy emberré lesz Az, aki az Atyával ebben a számunkra elveszett teljes és mély közelségben, egységben tud végigélni és például állítani egy emberi életet. Akiben Isten irántunk való szeretete öltött testet, és akinek hatalma is van arra, hogy aki hisz Őbenne, azt Szentlelke által bevonja abba a közelségbe, istenkapcsolatba, ami elveszett. Aki meg tudja törni az átkot, életodaadó igen-jével kioltani a mi nem-ünknek gyilkos mérgét. Ő a második Ádám és egyszersmind az „újrateremtő”, újjáteremtő Istenfia.

A kereszt hatalmas és brutálisan direkt képe a bűnnek: az Isten-elutasításunknak. Ugyanakkor minden idő és tér fölé magasodó képe Isten könyörülő, ragaszkodó, megmentő szeretetének. A nagyböjti időben Krisztus keresztje hív minket bűnbánatra. És amikor elcsendesedéseinkben előszámláljuk vétkeinket, amikkel a mennyei Atyát szomorítottuk, egymást sebeztük, magunkat mérgeztük, akkor lássunk megrendüléssel mindezeknek a mélyére is: minden Őnélküle megélt pillanatunkra! Milyen tragikus, hogy ezek lehetségesek voltak, hogy lehetséges így élni, és micsoda irgalom minden, de tényleg minden, ami erre ráébreszt – legyenek azok akár élet-nehézségek is.

Mert ebből lehet elkérni őszinte szívvel a Szentlélek ajándékát, az elveszett Édent, Isten mély és életre gyógyító közelségét – a Krisztusért. Ami az új teremtésben, Isten Országában majd teljes valóság lesz.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2021. April 20., Tuesday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9987
Összesen 2009. június 2. óta : 24691922

Ige Mellett

(3) „…naponta…” (4Mózes 28,1–15)

Megváltó Urunk tökéletes, engesztelő áldozatából élünk mi; de ebben az új életben, ebben a megváltó bizonyosságban naponta erősödnünk kell. Így olvass... tovább