Pedig csak pár perc volt az egész...

Adminisztrátor, 2010-07-08 06:00:00

(a láthatatlan színház)

Mi családostól érkeztünk a REND-re és csak a szombati napon tudtunk részt venni. Nagyon tetszett, hogy CSALÁDBARÁT volt a rendezvény, mert három különböző korú kisgyermekünk is talált magának játékot, barkácsolást, izgalmat (kisvonat, póni fogat, játszótér, sárkánykészítés, trambulin...

Azt nagyon sajnáltam viszont, hogy egy bábelőadást sem tudtunk megnézni, mert vagy későn érkeztünk oda, nem találtuk meg időben a helyszínt, vagy olyan sokan voltak a gyereksátorban, hogy már nem fértünk be, de mindenért kárpótlás volt a sok néznivaló, a vicces boszi a sétálón, a finom kürtöskalács, az óriásfa megmászása.

A legnagyobb meglepetés azonban akkor ért, mikor megérkeztem a LÁTHATATLAN SZÍNHÁZBA. Persze nem olvastam el a tájékoztatót, bejelentettem az egész családot. Csak a helyszínen derült ki, hogy ez korhatáros műsor lesz, egyedül kell végigvándorolnom azt a pár percet, amit odabent a „színházban" tölthetek. Egyik meglepetés ért a másik után. Bekötötték a szemem, és így elvesztettem minden biztos kapaszkodót, amibe eddig kapaszkodhattam: a látásom. Elkezdtem süllyedni, térdre kényszerítettek gyengéden, de határozottan. Finom hangok suttogtak a fülembe Igéket, melyek megnyugtattak és megérintették a szívemet és új dimenzióba léptem. Már nem színházban jártam, hanem az Úr útját követtem: éreztem vállamra nehezedni Jézus köntösét, tenyerembe víz folyt, miközben Pilátusként mostam kezeim, és meleg vér fröccsent rám, ahogy belevertem Jézus testébe a szöget...

Kábultan léptem egyre előrébb, ahogy hátamat érintve indítottak kezek utamra állomásról-állomásra. Nem láttam, de hallottam hangokat, éreztem illatokat, tapintottam anyagot, fát... sokkal valóságosabb volt így, mintha a szememen keresztül jutottak volna el hozzám az ingerek.

Mikor végére értem az útnak és levették rólam a kendőt egy idegen, zajos világba léptem. Innen indultam el, de mintha máshová érkeztem volna vissza..., vagy csak én változtam meg?

Pedig csak pár perc volt az egész...

 

Polgárné Szendrák Edit

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/mutat/2185/



Share/Bookmark


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 06., Monday,
Ivett , Frida napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5459
Összesen 2009. június 2. óta : 40426836