Ökumenikus istentisztelet Magyarföldön

Márton Gergely, 2021-07-14 21:48:16

Az Őrségben, a hármashatár közelében fekszik Magyarföld. A település nevéhez 2010 óta állandó szókapcsolattal ott van a Fatemplom. Az összefogás, a hit jelképe ez a hajót idéző szakrális épület, aminek a megálmodója, a megvalósításban aktív szereplője Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművész volt. Jelezvén, hogy a hit és a kultúra nem két idegen dolog, a templom falai között a kezdetektől helyet kaptak különböző előadások. 2012-től pedig itt rendezik meg a Fatemplom Fesztivált, amin neves művészek, előadók, zenekarok lépnek fel. A többnapos programsorozatot ökumenikus istentisztelet zárja. Az idei záróalkalmon vettünk részt.

Egész úton esett. Néhol annyira szakadt, hogy az utat sem lehetett látni. Sofőrünk ügyességében és az Isten megtartó kegyelmében bíztunk, és épségben meg is érkeztünk Magyarföldre. Ott nem esett. Körben mindenütt felhők, dörgés és villámlás, de a dombon álló Fatemplom és környéke viharmentesen fogadott minket.


Magyarföld (Steinbach József grafikája)

„A három püspök csak hatással lesz az égiekre – mondta mellettem valaki – de ha elérne az özönvíz, akkor is jó helyen vagyunk.” A templomra mutatott, ami hajóra emlékeztető alakjával akár Noé bárkája is lehetne.

„Őrhajó – mondta a templomot megálmodó és a megvalósításban kétkezi munkával is résztvevő Rátóti Zoltán – így hívták a helyiek, és valóban bárka jellege van, ami óhatatlanul az emberi lelkek megmentését szimbolizálja. Ez napjainkban még fontosabb jelentéssel bír.” Akárhogy is, de áldásként éltük meg, hogy a rendezvény alatt egy csepp eső sem ért minket: a körülvevő mindennapok viharától a hit oltalma alatt, békességben.

A három püspök - akire utalt alkalmi ismerősöm - Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, érsek-metropolita és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészi vezetője. Ők hárman, kiegészülve a fesztiválon fellépő művészekkel tartották a záró, ökumenikus istentiszteletet.

Ezeknek a különleges hangulatú, áldott együttléteknek a szervezője Gryllus Dániel Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, a Kaláka együttes egyik alapítója. Ő idézi fel, hogyan alakultak ki ezek az alkalmak:

„Először ilyen zenészekkel, művészekkel közös ökumenikus istentiszteletet még Diósgyőrben, a Kaláka fesztiválon rendeztünk 1991-ben. Meghívtuk a fellépő művészeket, hogy legyünk együtt vasárnap is az istentiszteleten. Minden felekezettől jött igehírdető. Akkor találtuk ki, hogy előadásaink beépülve az istentiszteletbe, a liturgia elemei közé, valami többet adnak. Voltak külföldi fellépők is, ők is részt vettek ezeken. Emlékszem, egyszer Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes a prédikációját elmondta japánul, angolul és olaszul is, mert annyi közreműködő volt külföldről. Aztán a fesztiválnak el kellett költöznie Diósgyőrből. Rátóti Zoltán invitált minket ide, bevallom, ezelőtt nem is hallottam Magyarföldről, de rögtön megfogott a táj és a templom miliője. Bár a Kaláka Fesztivál maradt a térségben, Egerben, de azok a fellépőkkel közös ökumenikus istentiszteletek ide helyeződtek át. Eleinte úgy nézett ki, hogy a szertartás elemeit a különböző felekezetek lelkészei elosztották egymás között. Aztán egyszer szükségből úgy alakult, hogy Deme Dávid nagykanizsai evangélikus lelkész hozta magával Nyeste Pált, a piarista gimnázium igazgatóját. Ő örömmel jött, de azt mondta, ha már itt van közöttünk, akkor ő is szólna pár szót. És láttuk, hogy ez milyen jó, ha nem csak egy prédikáció hangzik el. Azóta úgy szervezzük, hogy a három szolgáló lelkész egy-egy rövid prédikációval vesz részt a szertartáson. Nagyon felemelő alkalmak ezek, a zenészek, a fellépők is örömmel vállalják a részvételt.”

A július 11-én megtartott istentisztelet fő témája az arc volt, hiszen nagy élmény, maszk nélkül találkozni. Ezt az ajándékot is most kezdtük el értékelni: láthatjuk egymás arcát. A témát a püspökök Márk evangéliumának hatodik részéből, az Ötezer ember megvendégelésének történetéből magyaráztak, mégpedig úgy, hogy hárman mondtak el, egymáshoz kapcsolódva, egy prédikációt. Szóltak az ember arcáról, a Krisztus arcáról és az Isten arcáról.


Steinbach József:
„Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban. De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani. De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak.” (Márk 6, 30-36)

Az alapigében világosan olvasunk az emberi életről, az „ember arcáról”. Ez az ige egyszerre ad diagnózist és isteni megoldást az emberi életre.

Az emberlét sajátja, hogy elfáradhatunk. Jézus rámutat arra, hogy milyen fontos a pihenés – utalt az igére a püspök. Kikapcsolni, lekapcsolni, egyszerűen csak lenni az Isten színe előtt, örülni az életnek, és közben bekapcsolódni az öröklét véráramaiba. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is felüdülni. Itt és most különösen fontos az a jézusi üzenet, hogy ember, pihenj meg a hajszolt életedben, a birtoklásvágyadban, az önzésben, a föld kiszipolyozásában! Most lehetőséget kaptunk rá, hogy lecsendesedjünk, hogy átgondoljuk, hogy min kellene változtatnunk.

A sok szűkölködő megtalálja Jézust és tanítványait a pihenés helyén is. Az emberi lét másik sajátossága, hogy szűkölködünk – testi, lelki értelemben is. Ezt emberi erővel nem lehet kipihenni, mert az „alapvető” hiányzik, amit csak az Úr adhat meg. Milyen jó látni az igében, hogy Jézus Krisztus nem küldi el a szűkölködő sokaságot, hanem segítségükre van: a bajból megszabadít, a bajban erőt ad, és a baj ellenére megvált, azaz üdvösséges megoldást ad. Az üdvösség az egyetlen gyógyulás.

A segítségnyújtásban az ember behatárolt. A tanítványok hazaküldenék az éhes sokaságot, hogy mindenki gondoskodjon magáról. A magunk baja mellett nincs már módunk másokéval törődni, sokszor tehetetlennek érezzük magunkat. Az emberi problémák újratermelődnek. Az igében az is benne van, hogy Jézus Krisztus hatalmasan cselekvő szeretetével ebben is segítségünkre van. Ő minden emberi tehetetlenséget „megoldott” azzal, hogy feltámadott a halálból. Forduljunk Őhozzá!

Jézus Krisztus arcára, azaz az élő Isten arcára tekintve ragyog fel igazán az ember valódi isteni arca.

 
Fabiny Tamás:
„Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni! De ők ezt mondták neki: Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik? Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Amikor megnézték, ezt mondták: Öt kenyerünk van meg két halunk. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokban a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban.” (Márk 6, 37-40)

Dsida Jenő versét idézve rámutatott a püspök, hogy a koldusnak Krisztus-arca van, mert ha Jézus rátekint, akkor, mint egy tükörképe, látható lesz a Krisztus-arc rajta. Ebben a bibliai történetben is koldusokat látunk, akikre rátekint Jézus, és ezáltal Krisztusivá teszi az ő arcukat. Fabiny Tamás Gérecz Attila költőt, 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottját idézte fel, aki fogsága alatt is Jézus felé fordult, az ő arcát viselte. Jézus Krisztusra emlékezünk vele is, aki odaadja a szenvedőnek az arcát.


Kocsis Fülöp:
„Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokban a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. Miután mind ettek, és jóllaktak, összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak.” (Márk 6, 39-44)

A történetre utalva Kocsis Fülöp rámutatott arra, hogy Istennek fontos a „maradék” is, terve van vele. A világ az Isten szeretetének túlcsordulása. Mi ebből a szeretetből élünk.

Mindnyájan hordozzuk Isten arcát, de vajon mi maradt belőle? Felismerjük-e a másikban, hogy ő is Isten képmása? Merem-e felismerni magamban, hogy én is hordozom Isten arcát? A Bűn miatt szinte felismerhetetlenné torzult bennünk ez az arc. Ha szembesülök önmagammal, ha felismerem a bűneimet, felismerhetem Isten képét magamon. Az eltemetett Isten-arcot mindnyájunknak elő kell bányászni magunkból, csak így láthatjuk meg a másikban is Isten képmását.

 

Az ökumenikus Istentiszteleten szolgáltak a fesztiválon fellépők: zenélt a Kaláka, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Ávéd János és Fassang László. Versekkel gazdagította a szertartást Lackfi János és Rátóti Zoltán. Az Istentisztelet után a „Püspökkenyér” című televíziós műsor élő felvételén vehették rész a vendégek. Erről, és a tíz éve programon lévő 118 részt megélt műsorról egy későbbi cikkünk bővebben foglalkozik. Rátóti Zoltánnal készült beszélgetésünket pedig majd a megvanirva.hu oldalunkon olvashatják.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 392
Összesen 2009. június 2. óta : 39864951