Püspökkenyér

Márton Gergely, 2021-07-21 08:37:51

Mindenki kedvenc süteménye, a csokoládédarabokkal, kandírozott narancshéjjal, mazsolával dúsított csemege. De most nem ennek a receptjéről, hanem az azonos című tv-műsorról lesz szó. Az M5 csatornán, havonta új adással jelentkező Püspökkenyér az MTVA vallási szerkesztőségének 10 éve futó műsora.

2011-ben fogalmazódott meg a Duna Tv-nél, hogy induljon Világnézet címmel egy sorozat. Ennek az egyik darabja lett a Püspökkenyér, ami azóta is műsoron van. A formátum lényege, hogy egy asztal mellé ülnek egyházi vezetők, és aktuális témákról beszélgetnek, szabadon reagálnak egymás felvetéseire, akár vitatkozva is a másikkal. Az első adásokban négyen beszélgettek – Beer Miklós püspök a katolikus egyházat, Steinbach József püspök a reformátusokat képviselte. Kiss Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, illetve Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök is részt vett néhány adásban. Fabiny Tamás evangélikus püspökként és egyúttal moderátorként ült az asztalnál. A beszélgetőtársak olykor cserélődtek, később pedig Beer Miklóst Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita váltotta.

Az immáron három oszlopos szereplővel volt alkalmunk pár szót váltani a műsor sikeréről.

Az indulásánál egy-két évet jósoltak a Püspökkenyérnek. Mégis, már tíz éve megy, a mostani lesz a 119. adás. Aktuális kérdésekről beszélget három püspök – röviden ennyi a leírása, mégis mit fed ez a meghatározás, ami a Püspökkenyér sikerét adja?

Fabiny Tamás: Az aktuális kérdések mindig két témacsoportot jelent: az egyik mindig tudatosan egyházi, a másik mindig világi téma. A határ nehezen meghúzható, hiszen az egyház a világban él. Nagyon szeretünk teológiai, bibliai kérdésekről közérthetően szólni. Ugyanakkor benne élünk a társadalomban, és mindig van valami olyan kihívás, amiről szólnunk kell, amihez reflexiót kell fűzni, amivel kapcsolatban az egész világ gondjait is meg kell szólaltatni. Szinte maguktól jönnek a témák.  

Kocsis Fülöp: Hogy ez miért tartja fent az érdeklődést, azon én is elgondolkodtam. Arra jutottam, hogy egyrészt az ökumenikus összetartás, annak a megjelenése nemcsak vonzó az emberek számára, hanem vágynak is rá. És amikor ezzel találkoznak – igazi, őszinte ökumenikus megjelenéssel – az jót tesz, az kell. Közöttünk baráti a kapcsolat és nagyon természetes és ezáltal hiteles ez az ökumenikus megszólalás. A másik az, hogy eléggé közvetlen emberek vagyunk, és a műsorban a magunk látásával – amiben szervesen benne van az egyház tanítása – gondolkodunk olyan dolgokról, amiről a közvélemény is gondolkodik. És ez eredményezheti azt, hogy odafigyelnek ezekre a beszélgetésekre, amik amúgy számunkra is inspirálók. Nincs forgatókönyv, egymás gondolataira fűzzük fel a mondanivalónkat.

Steinbach József: Fontos, hogy az egyház közérthetően, megszólítóan, és az aktuális események között is hitvallóan megszólaljon. Számomra ez a döntő ebben a műsorban. Mindig egyházi és közéleti aktuális témák kapcsán szeretnénk megszólaltatni a bibliai és ebből következően az egyházi reflexiót. Soha nem aktuálpolitikáról van szó, hanem évezredes üzenetről, örök üzenetről, amely a mostani helyzetben is meg akar szólalni általunk. Ebben az egyházvezetőknek példaként kell elöl járni, de a hitvallás szolgálata minden hívő ember feladata, a maga helyén. A tíz év alatt a testvéri szeretetet éltem meg ezekben a beszélgetésekben. Személyemben nem csak a református egyházat képviselem a műsorban, hanem a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnökeként, olykor a tizenkét tagegyházat is képviselnem kellett. Most annak van az ideje, hogy Jézus Krisztusban megerősödve közösen hirdessük az Evangéliumot– ez a műsor ezt erősíti. A visszajelzések azt mutatják – csatlakozva Kocsis Fülöp püspöktársam meglátásához – hogy van erre igény.

Meghatározták-e az induláskor, hogy kinek szól a műsor, és változott-e ez az idők alatt?

Fabiny Tamás: Eleinte kevés visszajelzés volt, talán azért is, mert nem a legjobb műsorsávban van. A vasárnap kora reggel nem ideális, az ismétlést talán már többen látják…

Kocsis Fülöp: De tudok róla, hogy vannak többen, akik e miatt kapcsolják be vasárnap a tévét.

Fabiny Tamás: Igen, ilyen is van. De manapság már az is jellemző, hogy egyre inkább az interneten nézik meg a műsort. Az viszont tény, hogy most már nemcsak egy szűkebb egyházi közösségnek szólunk – ahogy azt az induláskor gondoltuk – hanem a nagyobb nyilvánosságnak is. Ezzel a felelősség is nagyobb, mert sokan úgy tekintik, hogy ez az egyház hivatalos szava. Ezért mi mindig szeretnénk distinkciót tenni, hogy ez nem az egyház hivatalos megszólalása. Ezek személyes beszélgetések, közös gondolkozások, de mindig a Biblia alapvetései szerint fogalmazzuk meg gondolatainkat.

 

Az idei Templomfesztiválon a Püspökkenyérnek nyilvános felvétele volt. Ez volt az első alkalom, hogy a stúdió falain kívül, közönség előtt ment a diskurzus. A beszélgetés elején felelevenítették a műsor indulását, kiemelve Ókovács Szilveszter akkori Duna Tv elnök és Barlay Tamás vallási főszerkesztő szerepét.

A személyesebb hangvételű beszélgetés alatt az „egyház szabadon” jelentését járták körbe a beszélgetők. „Menjetek és tegyetek tanítványokká minden népet” (Máté 28:19) Ez a felhívás adja azt a missziót, hogy a templom falain kívül is meg kell szólítani az embereket, hívogatni kell őket. Az Evangélium hirdetése szempontjából nélkülözhetetlen elmenni oda, ahol az emberek vannak. Ilyen célt szolgálnak a fesztiválokon az egyházak szereplései.

A hallgatóság megtudhatta, hogy a görögkatolikus testvéreknek van egy motoros egyesülete is, és Kocsis Fülöp püspök motoron, biciklin és rolleren is jól mozog, állandó résztvevője a fesztiváloknak. A Dunántúli Református Egyház nemcsak részt vesz, de szervez is fesztivált: 2004 óta két évente rendezik meg a Dunántúli Református Egyházi Napokat, a REND-et, ami közel 10000 embert mozgat meg. Az evangélikusoknál is jelen van a fiatalok ilyen megszólítása, a Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozót szintén kétévente tartják meg. A püspökök egyetértettek abban, hogy az egyháznak kell az első lépéseket megtenni az emberek felé. Napjainkban különösen fontos kihívás, hogy azokat is meg kell szólítani szeretettel, de határozottan az evangélium szerint, akik másként gondolkodnak. Csak a szeretet tud szabadon cselekedni, ezért fontos, hogy krisztusi módon tudjunk reagálni azok felé is, akik támadnak. Elhangzott, hogy az idén Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus az ökumené nagy lehetősége lehet, hisz idén a protestáns egyházak is részesei lehetnek az alkalomnak. A közös kiállásnak van itt az ideje.

Ez volt az első nyilvános Püspökkenyér, de látva a fogadtatást elképzelhető, hogy a jövőben lesznek még ehhez hasonló alkalmak.

A Püspökkenyér a M5, és a Duna World csatornán látható. Az adások a mediaklikk.hu/musor/puspokkenyer weboldalon visszanézhetőek.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2021. September 25., Saturday,
Eufrozina , Kende napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4952
Összesen 2009. június 2. óta : 27086614

Ige Mellett

(10) „Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban…” (Galata 5,7–15)

Mennyi probléma támadt hirtelen! Olyan szépen indult és haladt eddig minden, most pedig gond és baj mindenütt. Olyan jól futottunk eddig, most azonban... tovább