Sepsiszentgyörgyi testvérek Veszprémben

Závodi Zsuzsa, 2021-08-24 07:53:07

A Sepsiszentgyörgy-Szemerjai Református Egyházközség szép számú küldöttsége augusztus 12-én a hosszú hétvégére érkezett a veszprémi Kálvin János parki gyülekezet közösségébe.

Tavasszal, a nyár kezdetén még csak reménykedni lehetett, hogy megvalósul-e az a testvérgyülekezeti találkozó, amelyet tavaly meghiúsított a korona vírus.

A küldöttségben idős és fiatal presbiterek, családok és fiatal nyugdíjasok is helyet kaptak. A testvéri csoport vezetője Műller Lóránd Bálint beosztott lelkész volt.

Sok-sok kérdéssel, bizakodással, imádsággal állta körbe a helyi gyülekezet közössége a vendégeket, mint amikor valaki Isten védő szárnyát képzeli azok köré, akiket szeret.

Bár előző nap tizennégy órás utat tett meg a midi busszal érkező testvéri kör, de nem sajnálták az időd, a sétára szánt kilométereket, hogy Veszprémmel ismerkedjenek. Az óvárosba vezetett körséta idegenvezetője Dr. Lackovits Emőke, néprajzkutató volt, aki a múlt történelmi emlékeibe is életet varázsolt, miközben mesélt. 

A testvéri közösség nincsen átölelés, derű és megvidámító szeretet nélkül. Péntek este táncházra, és énektanulásra került sor a Kálvin parki református templomban, ahol a magyar tájegységek táncait Simon Gábor tanította és a talpalávalót Schneider Gyuszi és barátai húzták.

Szombaton késő délután a Balaton-felvidék boraival és a táj szépségével ismerkedett a társaság a Tagyon-hegy dűlőjén és a barátságos borászmester pincéjében.

Szombat délelőtt a veszprémi és sepsiszentgyörgyi testéverek együtt látogattak el a pápai Pannonia Reformata Múzeumba, ahol a „Hajlék az örökkévalóságban” című állandó kiállítás mindenki számára megszólító módon adta vissza Isten, a Biblia és a reformátusság szeretetét. Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető elmondta, hogy a tárlattal nemcsak a múltba kívánják visszavezetni az érdeklődőket, hanem a hit és hitvallás bátor megélésére kívánják hangolni a múzeumba belépőt.

Vasárnap a délelőtti istentisztelet keretében Műller Lóránd Bálint nagytiszteletű úr igehirdetését hallgatta az ünneplő gyülekezet. A lelkipásztor az értünk cselekvő Istenről beszélt, akinek akaratát követni az élet legnagyobb boldogsága. Mert „Isten jelenlétében mindig tovább tisztulunk, és még inkább megszentelődünk” – fogalmazott az igehirdető.  Az istentisztelet végén együtt énekelte mindenki a teljesen megtelt templomban a magyar Himnusz és a székely Himnuszt. A búcsúvacsorát ünnepi köszöntések mellett hangulatos étteremben fogyasztották el a két gyülekezet képviselői. Köszönet illet mindenki, aki a gazdag program megvalósításában segített és ahhoz hozzájárult.

Erdélyi testvéreink veszprémi családoknál kaptak szállást. A sok-sok beszélgetés, jókedvű élménybeszámolók, családi történetek mellett megállapodott a két testvérgyülekezet, hogy a következő évben – ha Isten is úgy akarja – Sepsiszentgyörgyön folytatjuk a közösséget.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4037
Összesen 2009. június 2. óta : 39857794