Megélni az ige valóságát

Márton Gergely, 2021-10-20 09:18:33

10 évvel ezelőtt költözött új kehidakustányi épületébe a Dunántúli Református Egyházkerület fenntartásában működő Őszikék Időskorúak Otthona. Október 9-én, az ünnepi istentiszteleten a létesítményért, a dolgozók és a vezető szolgálatáért mondtak köszönetet. Bali Erzsébet munkáját méltatva Steinbach József püspök elmondta, hogy irányítása alatt nem csak stabilizálta, hanem igazi, egyházi, lelki otthonná formálta azt.

A hévizi jogelőd intézmény megszűnése után vált szükségessé az új idősotthon létesítése. A Dunántúli Református Egyházkerület pályázatból és önerő ráfordításával alakította ki az új létesítményt. 2011 április elején került átadásra a kustányi falurészben lévő, négyhektáros területen fekvő Őszikék Időskorúak Otthona. Néhai Bellai Zoltán tanácsos a kezdetektől fogva nagyon sokat tett azért, hogy ezen a nyugalmas helyen, idilli környezetben megvalósulhasson az otthon. Ő volt első megbízott vezetője, majd őt követte Bali Erzsébet. Az igazgatónő a főtanácsos elhivatott munkája mellett Hegyi Katalin tiszteletes asszony szolgálatát is kiemelte, aki az első lelkésze volt az otthonnak, aki a lelki vezetésen túl tulajdonképpen elindította azt a szakmai munkát, amire épülve ma is vezethetik az intézményt. A tíz év alatt megmutatkozott, hogy miként lehet a teherből áldás: az épületegyüttes létrehozása anyagi súlyt helyezett a kerületre, aminek a nyomása az intézmény működésén nemhogy nem volt érzékelhető, de mára olyan híre lett az otthonnak, amit messziről is keresnek.

Az ötven főt befogadó hajlékban több, mint harminc dolgozó gondoskodik az idősek szakszerű, biztonságos ellátásáról. Vezetőjük, Bali Erzsébet keresztyén hitből merített azon meggyőződésben irányítja az intézményt, hogyha az Ige valósága életgyakorlattá lesz, az teremtő erővé válik a környezetünkben, teremtő lehetőség Isten kezében. Vele beszélgetünk most.

Honnan érkezett ebbe a szolgálatba?

Mielőtt 2012-ben idekerültem, oktatásvezetőként dolgoztam, és aztán az élet másik pólusára ugrottam: míg ott a gyerekeket segítjük bevezetni az életbe, itt az időseket valójában kivezetjük az életből. Ez két nagyon különböző lelkiállapot. Először meg is torpantam, hogy ez milyen nehéz. Idővel aztán ráébredtem arra, szép feladat abban segíteni az embereket, hogy méltó kapuátlépés történhessen.
A halál az élet része, csak ezt napjainkban mesterségesen kizártuk az életünkből, nem akarunk róla tudomást venni. Magukra vannak hagyva a halál felé közeledő emberek ezzel a problémával. Ebben a feladatban éreztem az elhívást, és lett hitből táplálkozó tevékeny életerővé bennem.

A fiatalok terén az eredményesség - mai kívánatos kifejezéssel élve a siker - könnyen megtapasztalható. Az idősek gondozásánál miben fejeződik ki az eredmény?

A siker helye az a világ, a dicsőségé pedig a szív. Úgy gondolom, hogy ezen a területen az a legfontosabb, hogy lássuk, valójában a szívbéli dicsőség az, ami egy gazdag életet segít nekünk élni. Ha meglátjuk, hogy egyes ember életében hogyan virágzik ki a szívbéli dicsőség, hogy a nagyon különböző életutakban miként jut érvényre, akkor megérthetjük ennek az egésznek a szépségét, az erejét. Úgy gondolom, hogy az idősgondozás legalább olyan életerőket sugároz vissza ránk, mint a gyerekekkel való foglalkozás, csak ezt sokkal mélyebb lelki munka során láthatjuk meg.

Miként lehet ebben a számos életútban külön-külön rálelni erre a szívbéli dicsőségre?

A módszer a figyelem, és az egyéni élet tisztelete. Idézném Kálvint: „Egész bölcsességünknek, már amelyik igaz és valóságos bölcsességnek nevezhető, valójában két összetevője van: Isten és önmagunk ismerete.” Ez mindig individuális. Az Újszövetség óta, Krisztus óta mindig nagyon egyéni, és nem is lehet általánosságban tekinteni rá. „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Ebben benne van az, hogy minden egyes életnek megvan a maga igazsága, és ez valójában az Isten és az ember kapcsolatában érthető meg. Ezért fontos a figyelem, mert minden egyes életutat egyenként kell megérteni, elfogadni.

Mit adhat a református otthon az időseknek?

Az, hogy Istennél minden lehetséges, az a mindennapi csodák látásának képességében rejlik. Ha rá nyílik erre a szemünk, és képesek vagyunk ezt észrevenni minden nap, akkor láthatóvá válik, hogy tényleg minden lehetséges. Ez az, amit mi adni tudunk. A csoda az apróságokban rejlik: egy jó szó, egy mosoly, a lélekjelenlét sokat számít.

A mindennapi csodák mellett azért a mindennapi fájdalmak, gondok, bajok és az elvesztés is jelen van. A gondozók hogyan élik meg ezt, miből lehet erőt meríteni?

Éppen úgy, hogy értjük, mit jelent a mindennapi csoda! Nagyon fontos dologra világított rá: a mindennapi csoda nem jelenti az állandó vidámságot, a színes, jóérzésekkel teli pillanatokat. A titok pont abban rejlik, hogy az élet teljességét látjuk, amiben benne van az öröm, a fájdalom, a nehézség, a veszteség. Ugyanúgy figyelünk mi kollégák is egymásra, hogy lássuk, éppen mire van szüksége a másiknak, hogy ne égjünk ki, ne keseredjünk bele a mindennapok nehézségeibe. Például – mivel gyakran erős fizikai terhelésnek vannak kitéve a kollégák – ha szükséges, a gyógytornász a munkatársakkal is foglalkozik. De a munkaeszközök terén is javíthatunk a közérzetükön. Apróságok, de mint az előbb is utaltam rá, a csodák ezekben rejlenek.
E mellett közös élményeket is igyekszünk szerezni kirándulások alkalmával, szakmai együttléteket szervezünk, ahol meg lehet beszélni a gondokat.
Igyekszünk jó légkört teremteni, hogy ne legyen nyűg bejönni dolgozni. Úgy gondolom, hogy nagyon jó csapat dolgozik most együtt. Jól példázza ezt, hogy karácsonyra és farsangra milyen nagyot alakítottunk… karácsonyra pásztorjátékot állítottunk össze, farsangra pedig tánckoreográfiát mutattunk be. Mindkettőnek nagy sikere volt, a lakók azóta is emlegetik.

És őket is be lehet vonni közösségi programokba?

Van egy kórusunk, nagy lelkesedéssel vesznek részt a próbákon. A jubileumi ünnepségen is felléptek. De vannak kézműves foglalkozásaink. Elsősorban az ünnepekhez kötődően szoktunk készülni, hisz számukra az is fontos, hogy a tevékenységek ne céltalanul lebegjenek, hanem kapcsolódjanak az élethez. Ezen kívül vannak a hitalkalmak, filmnézések, kirándulások. Ezek mellett az egyéni igényeket is figyelembe vesszük, jár hozzánk fodrász, lehet menni a piacra stb. Igyekszünk az egyéni szükségleteket figyelembe venni.

Az időskor elsődleges feladata az életösszegzés - valljuk be – életleltár készítés. Sokat foglalkoznak azzal, hogy az életükben mit miért tettek, jól tették-e? Nekünk ebben is ott kell lennünk, ha úgy alakul, akár egészen az utolsó lélegzetig.

Ez nehéz hivatás. Hogyan lehet ezt feldolgozni?

Egy határon túl az életről már csak a halálon keresztül tudunk meg többet. Megérteni azt, hogy miként engedjük el az életet, ennek szépsége is van, elfogadni azt, hogy ez ugyanolyan, mint az élet más fontos történése. Ennek a segítése a hivatásommá lett, hogy az öröklétbe vezető út méltósággal történjen. Ehhez elengedhetetlen a tisztelet az egyén teljes életútja és életmegoldása felé, alázattal a krisztusi, isteni vezetés szuverenitása előtt, elismerve annak egyedül érvényes igazságát és titkait. Szeretettel és hálával fogadni azt, hogy útitársak, Isten tervének szereplői lehettünk.

Az otthonba kerülés nem mindig egyértelmű az idős ember számára, nem mindenki érzi úgy, hogy neki itt lenne a helye. Van, hogy a családjukat okolják azért, hogy feladva eddigi életüket, más közösségbe kell kerülniük.

Igen. Vannak, akik számára ez egy tudatos döntés, képesek elengedni az eddigit, hogy nem terhelve a gyermekeket, de biztonságos, óvó környezetben teljen el az időskoruk. Ehhez hatalmas erő, hit és bölcsesség kell. De az esetek nagy többségében a családtagok a körülmények miatt kénytelenek meghozni ezt a döntést. Ilyenkor természetesen az idős ember számára a változást kíséri egyfajta gyász a hátrahagyott javak, a meglazult emberi kapcsolatok miatt, és ezzel párhuzamosan ott van az egészség megromlása, a fizikai képességek csökkenése. Ezt csak személyes, lelki beszélgetésekben lehet kezelni, illetve az otthon közössége is sokat segít. Az, hogy ebben a helyzetben nincs egyedül, hogy vannak látható példák arra, hogy a fizikai gyengülés nem feltétlenül jár együtt a szellemi-lelki leépüléssel, sőt ebben újfajta lehetőségek is rejlenek. Hosszú az út, de el lehet jutni az elfogadásig.
A hit-alkalmainkon is foglalkozunk ezzel. Igyekszem az igén keresztül tükrözni, hogy ami adatik, az ajándék, és hogy ezt lássuk meg. 

A jubileumi ünnepségen úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tíz évben azon az úton vezetett az Úr minket, amelyen járnunk kell. Ez volt a visszanézés, most tekintsük előre. Marad ez az út?

Egyértelműen. De nem az egyszerűsége miatt, hisz mindig van benne valami új. Minden ideérkező emberben a teremtés egy új arca tükröződik, és minden találkozás egy feltámadás. Én ezt nemcsak hiszem, hanem tapasztalom is. És ez adja a lehetőség végtelenségét.
Szakmailag is mindig vannak új utak, mint ahogy a hospice szemléletű ápolás – gondozás eléréséhez is kellett egy hosszú előkészítő út, hogy egyáltalán közösen képesek legyünk olyan erősek lenni, hogy elbírjuk ezt a nehéz feladatot, hogy mi, munkatársak megtartsuk egymást. Képesek voltunk több dolgot együtt véghez vinni – itt mondhatnám a járványhelyzet alatti komoly kihívásokat. De úgy gondolom, hogy mindig van tovább, mindig vannak új lehetőségek.

Isten áldása legyen továbbra is a szolgálatukon.



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2021. December 06., Monday,
Miklós napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 13023
Összesen 2009. június 2. óta : 28265041

Ige Mellett

(15) „Fogjátok meg a rókákat…, mert pusztítják szőlőinket…” (Énekek 2)

A rókák feldúlják virágzó szőlőnket. A rókát még kölyökkorában kell elkapni, mert idősebben már nehezebb megakadályozni pusztítását (15). A férfi és n... tovább