DURLE – újra volt lelkészegyesületi konferencia

A Dunántúli Református Lelkészegyesület (DURLE) a rendszerváltás idején újraszerveződött közösség egyházkerületünkben. Történelme során töltött be fontos egyházpolitikai szerepet is, jelentős tagsággal, de voltak időszakok, mikor működését meglehetős érdektelenség övezte. Jelenleg olyan baráti és kollegiális közösség, mely szakmai továbbképzéssel, a lelkipásztorok aktuális gondjainak feldolgozásával, a jellegzetesen dunántúli lelkészlét és egyházszervezetünk politikai kérdéseivel is foglalkozik. 

Évente kétszer tartanak konferenciát. Az idei őszi kétnapos összejövetelt Monoszlón tartották meg. Október 17-én szombatra az espereseket hívták meg kötetlen beszélgetésre, míg másnap a kerület vezetőségét fogadták fórum keretében. A szombati napról Némethné Sz. Tóth Ildikó gondolatait olvashatják, míg a hétfői esemény beszámolóját Márton Gergely állította össze.

Espereseink – tapasztalatokról, feladatokról és lehetőségekről – őszintén 

2021. október 17-18-án került megrendezésre a Dunántúli Református Lelkészegyesület őszi konferenciája. A koronavírus miatt elmaradt tavaszi találkozó helyett a DURLE most hívta meg az új ciklusban hivatalba lépett egyházvezetőket, hogy tisztségükkel kapcsolatban tapasztalataikról, lehetőségeikről, a kihívásokról és terveikről szóljanak.

A vasárnap esti vacsora és kezdőáhítat után a hat dunántúli esperes ült be az érdeklődő lelkipásztorok gyűrűjébe, és feleltek az egyesület elnöke, Kutasiné Molnár Boglárka által feltett kérdésekre. Őszinte válaszaikban is tükröződött kerületünk jelenlegi sajátos felállása: Gerecsei Zsolt, Hella Ferenc, ifj. Márkus Mihály, Szabadi István és Szabó János Róbert életükben először lettek megválasztva az esperesi tisztségre, míg Imre Bálint már harmadik ciklusát tölti.

Az újak a mögöttük lévő immár majd egy évről, annak tapasztalatairól igen hasonlóan szóltak.

A karanténos időszakot – melyben hivatalukat átvették az elődöktől – még hasznosnak is tartották: lelassultak az ügyek, a hivatali élet tempója is, volt idő felzárkózni. De mind megállapították, hogy az esperesség nagyon más, mint egy gyülekezetet vezetni, előre egyszerűen elképzelhetetlenek az adminisztráció jelentette terhek. Olyasmi ez, amit sehol nem tanítanak, de csinálni kell. Milyen jó lenne egy „esperes-iskola”! Utólag döbben rá az ember, hogy micsoda nyugodt élete volt eddig!

Lelkileg a legnehezebbnek a személyi kérdéseket tartották, akár a lelkészváltások, akár a személyes konfliktusok miatt, melyeket azonban fel kell vállalni. A keresztyén szeretet határozottságával kell megtanulni kezelni a gyülekezeteken belüli problémákat, legyen az a lelkész vagy a gondok, a presbitérium miatt, és meg kell tanulni kezelni a stresszt is, ami mindezzel jár. A konfliktuskezelés bibliai útját kell követni: először személyesen, négyszemközt beszélgetni, majd hatszemközt meginteni, és utána erélyesebben fellépni.

A tapasztaltabb mezőföldi esperes az előző ciklusai tükrében rosszabbul élte meg a járvány időszakát, nagyon hiányolta a találkozásokat: az elmaradt vizitációkat, személyes beszélgetéseket esperes társakkal, kerületi és zsinati vezetéssel. Nem volt meg a régi kapcsolattartás, nem úgy jöttek a visszajelzések, nehezebb volt.

Azt mindannyian megfogalmazták valamilyen módon, hogy az egyik legfontosabb kihívás megmaradni lelkipásztornak, testvéri kapcsolatban a lelkésztársakkal.

Egyrészt tehát a rengeteg adminisztrációs feladat közepette is nem „lesüllyedni” hivatalnokká, hanem a hivatali dolgokban is lelkésznek maradni. Másrészt pedig fejlődni önismeretben és a lelkészek megismerésében, a lelkész-közösséget lelki-közösségre segíteni, a covid miatt is szétesett lelkészi kart, kisköröket újra megerősíteni.

Amit a járvány miatti elzártság szétrombolt, helyre kell állítani, újraindítani az elmaradt dolgokat, vagy éppen új utakat találni. Az esperesváltás, a karantén utáni újraindulás kairosza lehet annak, hogy a „rég úgy hagyott” dolgokról el lehessen dönteni, hogy maradjanak-e vagy sem. Meg aztán meg lehet őrizni a régi de arra érdemes, jó hagyományt úgy is, hogy az új utakat ráültetjük anélkül, hogy a régieket összetörnénk.

Az egyházmegye vezetésében való helytállás nagyon nehéz tiszt, minden nap egy új kihívás, és senki ne gondolja, hogy az esperes minden problémát meg tud oldani. Mégis nagyon fontos szerep az egyházi középvezetőé, mert a püspök nem tudja az egész kerületet teljes mélységében átlátni. Az esperesnek kell ismernie a gyülekezeteket, felelősnek lenni értük, segíteni őket, és így segíteni a kerület munkáját is. Szükség van rájuk!

Arra a kérdésre, hogy milyen eszközeik és segítségük van ehhez a szolgálathoz, az egyik egyöntetű válasz a munkatársi közösség megléte volt. Az esperesség csapatmunka, szükség van a főjegyző, a főgondnok, a tanácsosok, előadók, lelkészek segítségére, együttműködésére! Tudni kell bevonni embereket a munkába, munkaközösséget is építeni, elősegíteni az információáramlást, delegálni a feladatokat.

Az eszköz kérdésénél persze a pénz témája is felmerült. A gyülekezetek sokszor fordulnak úgy a megyéhez, hogy azt hiszik, van anyagi keret minden problémára, de nincs. Fenntartásra, működtetésre éppen van, de komoly plusz gondokat nem tud az esperes sem pénzzel megoldani. Az egyházmegye sem önálló gazdaságilag, abból gazdálkodnak, ami van, és ez nagyon véges. Van egy adott keret, és abból kell minden gyülekezetet megsegíteni, amennyire lehet, valahogy el kell osztani. Éppenséggel lehet stratégiailag valamelyest átcsoportosítani, de mindenre elég sosem lesz. A gyülekezeteket kell arra rávezetni, hogy találjanak forrást, és az adakozásra buzdítani.

Végül pedig talán a legnagyobb segítség, amiről sokszor egyházvezetés tekintetében – meglepő módon – el is feledkezünk, az maga a hit. A hitnek és imádságnak az ereje! Hogy a lelkészek és gyülekezetek közössége imaközösség is kell legyen. Könyörögni együtt is és kinek-kinek a maga helyén az egyházmegye életéért, az esperes és minden tisztségviselő szolgálatáért.

Az éjszakába nyúló beszélgetés komoly volt és őszinte, sokszor sóhajtozós, néha összenevetős. Hat ember, akik sok tekintetben – habitusban, stílusban, korban – különböznek, és sok mindenben eltérő adottságú egyházmegye vezetésének terhét hordozzák, mégis volt köztük valami közös. Ami velünk, figyelmesen hallgató lelkészekkel is összekötötte őket: a mieinkről, Isten református dunántúli népéről, közös nehézségeinkről és reménységeinkről beszélgettünk.

És közben egyre erőteljesebben áthatott mindent, érzéseket és gondolatokat Kántorné Pólus Ibolya felsőörsi lelkésztestvérünk kezdő áhítatának, az Amálékkal vívott pusztai csatának az üzenete. Ahogy Józsué harcba vezeti a népet lent a völgyben, a terepen. Ahogy Mózes segíti őt és vívja a lelki tusát fent a hegyen imádkozva. Ahogy Áron és Húr pedig őt segítik, imára emelt kezeit támogatva-tartva. S mind a maguk módján és rendeltetésük szerint, egymást segítve Isten választott népéért küzdenek, hordozzák és vezetik. Az Úr pedig végül győzelmet ad.

Bizony, úgy tűnik, a lényeg évezredek óta nem változik. Józsuék, Áronok, Húrok és Mózesek vagyunk mind, ki-ki a maga helyén, de együtt, egymást segítve. Csak Isten legyen velünk, Őáltala élhetünk és győzhetünk, megmaradhatunk.

Némethné Sz. Tóth Ildikó

Kerületi vezetők számoltak be a tapasztalatokról, feladatokról és lehetőségekről

„Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte” (Lk. 10,31-32) Móricz Attila Mezőlak lelkipásztorának áhítata vezetett át hétfő reggel a kerületi vezetőkkel tartott fórumra. A lelkészek az egyházat és Jézus Krisztust is képviselik, a szolgálaton túli tetteiknek is példát kell mutatniuk: „Isten adjon erőt és bölcsességet ahhoz, hogy jó példázatok lehessünk”.

Steinbach József püspök közel egy órás összefoglalójában szólt az új ciklus kihívásairól, lehetőségeiről. A püspöki élet mindennapjainak a próbatételeiről, a kerület átfogó kihívásairól. Köszönettel szólt a Covid idején történt helytállásról. Szólt a lelkésztovábbképzésekről. Fontosnak nevezte, hogy ezeken minél többen részt vegyenek. A fórumon résztvevő lelkészek ezügyben arra kérték a vezetőséget, hogy a szervezésénél legyenek figyelemmel arra, hogy jobb időbeosztással kerüljenek meghirdetésre ezek az alkalmak, így a mindennapi teendők között jobban tudnak tervezni a lelkipásztorok.

Szó esett a kerületi kommunikáció területén történt változásokról, amiről elmondta a püspök, hogy országosan is egyedülálló az, ami ezen a területen történik a Dunántúlon. Ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a homiletikai kiadványokat.

A kihívások és lehetőségek terén beszámolt Steinbach József a beruházások állásáról. Több milliárdos pályázat lebonyolítása folyik a kerületen keresztül, aminek jelentős része a gyülekezeteket érinti. Téma volt a meglévő ingatlanok állapota is. Van, ahol felújításra van szükség, van, amit bővíteni kell, ezen a téren is számos megoldandó feladat áll napi szinten a kerület előtt. Örömmel számolt be arról, hogy sikerült megállapodni az országos egyházzal vezetőivel a balatonfenyvesi üdülő ügyében, a jövő évi gyermektáborok tervezése megkezdődhet.

Lelkészek egzisztenciájának javítása érdekében jövedelemkiegészítés érkezik a lelkészek számlájára. A kerület úgy határozott, hogy ezt mindenki megkapja, nem differenciálják az elosztást. Ezzel párhuzamosan a hitoktatói bérezés is növekedett.

Beszámolt a püspök a közgyűlés határozata értelmében átalakított előadói rendszerről, amitől azt várják, hogy reális képet kapjanak a kerület helyzetéről.

A keret behatárolja a lehetőségeket, de szükséges lesz a jövőben a különböző szakterületekre újabb osztályokat létrehozni a hatékony működés céljából.

A Magyar Református Keresztyénség jövője napjaink kihívásait érzékelve állandó imatéma. A működő vagyon elvételét csak töredékben pótolják a kárpótlásként kapott támogatások, a gyülekezetek adakozó kedvét továbbra is szorgalmazni kell. Az önfenntartás szempontjából az lenne az áldott, ha saját gazdálkodással tudnánk működni.

Elhangzott, hogy szükséges az egyház részéről egységes nyilatkozatokat kiadni bizonyos társadalmat foglalkoztató fontos kérdésekben.

Dr. Nemes Pál kerületi főgondnok eddigi benyomásairól számolt be. Az, hogy a pályázatok a hivatalon keresztül folynak, hatalmas teher az irodának. A jövőben arra törekednek majd, hogy a gyülekezeti beruházások ne rajtuk keresztül történjenek, de ez nem jelenti azt, hogy ne segítenének. Kidolgozás alatt van egy olyan struktúra, amiben a szükséges tudnivalókkal ellátják az érintetteket, jogi és kivitelezési tekintetben is. Szólt a főgondnok arról, hogy a zsinati munka terén is nagy a pezsgés, ott a törvényalkotói munkában vesz részt, készül az egyház új alkotmánya.

Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző bemutatkozásában elmondta, hogy vezetői szemléletében a segítő szerepét látja a legerősebbnek.

Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsos a hivatal feladatában a pasztorációt, a gyülekezetek segítését emelte ki. Szólt arról, hogy az ügyek csatornázása a megyéken keresztül lehet hatékony, hisz számos olyan terület van, amit helyben is meg lehet oldani.

A beszámolók után kötetlen beszélgetés kezdődött. Szó esett az új előadói rendszerről, a lelkészképesítések ügyéről, kommunikációs kérdésekről.

Márton Gergely