30 éves szolgálat

Keresztes János, Szabó Gábor, 2021-11-26 07:48:05

2021. október 17-én hálaadó istentisztelet keretében köszöntöttük a Fehérvárcsurgói Református Egyházközségben végzett szolgálatának 30. évfordulója alkalmából lelkipásztorunkat, Jákob Judit Ibolya nagytiszteletű asszonyt és kedves családját.

Néhai Köntös Dezső lelkipásztor és kedves felesége, Éva néni, egymást erősítve és kiegészítve példamutató és áldott szolgálatot végzett a fehérvárcsurgói gyülekezetben. Nyugalomba vonulásuk után fiatal lelkészházaspár érkezett közösségünkbe Jákob Judit Ibolya és Jákob János személyében, hogy Krisztusi elhívásuknak engedelmeskedve folytassák közöttünk a lelki építkezést.

Szolgálatuknak köszönhetően hittan órák, gyermek istentiszteletek, ifjúsági alkalmak, gyülekezeti istentiszteletek, bibliaórák, evangélizációs hetek, gyerektáborok, kirándulások számos szép emlékét hordozzuk és őrizzük hálás szívvel a köztünk töltött három évtized megszámlálhatatlanul sok, örömteli, áldott alkalmából.

Nagytiszteletű asszony lelkipásztori szolgálatában férje, édesanyja, majd gyermekei is jelentős szerepet vállaltak. Ibolya néni állandó segítség volt a gyülekezeti alkalmak, szeretetvendégségek előkészítésében és lebonyolításában. Nagytiszteletű úr a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálatban végzett hivatása mellett nemcsak a gyülekezet kántoraként segítette és segíti nagytiszteletű asszony munkáját és szolgálatát, hanem minden egyéb, sokszor nem lelkészi feladatban is. A gyülekezeti ház építése, a templom külső- és belső felújítása, a parókia régi épületének többszöri korszerűsítése, átalakítása szakmai hozzáértése és kétkezi munkája nélkül soha nem valósulhatott volna meg. A gyülekezet minden épülete őrzi keze munkáját. A parókiaudvar és templomkert nemcsak szép kialakítását köszönheti neki, hanem az állandó, folyamatos karbantartását is. Lilla, Márk, Hanna mindenkor koruknak megfelelően vettek részt a gyülekezet életében. Hittanos gyermekként a gyülekezeti műsorok állandó szereplői voltak, később a gyermekek és fiatalok között szolgáltak, a gyülekezeti munka sok háttérfeladatát vállalták magukra.

 

Nagytiszteletű asszony az ünnepi igehirdetése alapjául ugyanazt a bibliai igét és énekverset választotta, mint a gyülekezet lelkipásztori szolgálatába történő hivatalos beiktatása alkalmával:

„Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után. Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet.” (Zsoltárok Könyve 131. rész 1-2. vers)

„Ma kezeidbe ajánlottam, Amit csak adtál énnekem, Felköltömkor is azt mondottam: Magad bírj engem Istenem.” (Református Énekeskönyv 494. dicséret 4. vers)

Néhány gondolat az elhangzott igehirdetésből:

„Mindenképpen azt jelzi ez a gyülekezet szolgálatában eltöltött nagyon szép, hosszú idő, ez a 30 esztendő, hogy a lelkész szereti a gyülekezetét, s a gyülekezet szereti a lelkészét. S lehet, hogy az az első, amit utóbb mondtam. Hogy a gyülekezet szereti a lelkészét. Nem jutottam dűlőre magamban, hogy melyik a nagyobb dolog? A lelkésznek szeretni a gyülekezetét vagy a gyülekezetnek szeretni a lelkészét? Vajon melyik a nehezebb? Kié a nagyobb áldozat? Kié a nagyobb igyekezet? A nagyobb hűség? A nagyobb kitartás és elkötelezettség? Nem tudom. Egyik sem könnyű. Mindegyik nehéz. Vagy talán egyik sem nehéz? Nem tudom. De azt igen, hogy semmi nem változott ez alatt a 30 esztendő alatt, ami a lelkipásztori szolgálatomat meghatározta és ami mind a mai napig meghatározza. Ma is ugyanúgy állok itt, mint amikor először jöttem fel erre a szószékre. Ugyanazzal az Isten iránti és a gyülekezet iránti szeretettel, elkötelezettséggel, szolgálatra való készséggel. Semmit nem elengedve és semmit nem feladva abból, ahogyan és amiért ide jöttünk 30 évvel ezelőtt. Nyilván voltak jobb és rosszabb napok, könnyebb és nehezebb hetek, talán hónapok, de két dolog biztos. Az egyik, hogy ma is ugyanúgy érzek és ugyan azt mondanám el, mint a megválasztásom után, a beiktatásom alkalmával. Azt, hogy Isten vezetett ide bennünket, s Isten tartott itt bennünket. S mindabban, amit Isten itt nekem és a családomnak adott, abban megelégedett és hálás vagyok. S ez a másik dolog, amit biztosan tudok: hogy hálás a szívem mindenért, amit a szolgálatban és ebben a gyülekezetben kaptam, kaptunk. Nem cserélnék senkivel és semmiért. S ezután sem szeretnék semmi mást, mint Isten dicsőségére élni, mint engedelmes eszköze lenni. Soha nem a magam akaratát követni, nem is emberek tetszését keresni, hanem szolgálni Őt, s tenni mindazt, amit még reám bíz. S bár nem tudom, hogy mit hoz a jövő, mennyi időt tartogat számomra, számunkra még itt az Isten, a kérésem, a hitvallásom, a célom, a programom ezután is ez: „A végtelen falban legyek egy tégla…  Lépcső, min felhalad valaki más… Ekevas, mely mélyen a földbe ás… Legyek a szél, mely hordja a magot…Legyek a kendő, mely könnyet töröl…Legyek a csend, mely mindig enyhet ad…A kéz legyek, mely váltig simogat… Legyek a drót, min üzenet megy végig… Sok lélek alatt legyek a tutaj…Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót.””

 

Végül a gyülekezet hálás visszatekintésére, köszöntésére válaszként Reményik Sándor Azt mondják című versét idézte lelkipásztorunk, mely mindennél találóbban fogalmazza meg azt, hogy ő maga miként tekint a szolgálatban, a gyülekezet közösségében eltöltött 30 esztendőre: 

„Azt mondják, hogy fényt hintek szerte-szét
- Én olyan sötétnek tudom magam. 

Azt mondják, köszöntésem: békesség.
- S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan! 

Azt mondják, dalom ír és enyhülés,
És több, mint szépség: jócselekedet. 

- Bennem dúl a magamra-ismerés,
S meaculpázva verem mellemet. 

Azt mondják, aki találkozik vélem,
Hogy tőlem ő kapott ajándékot. 

- S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,
Hogy mindenkinek adósa vagyok. 

Ó, Barátaim, ha egy fénysugár
Lelketekig hullt át a lelkemen: 

Nem enyém az a fény, csak bennem jár.
Istennek köszönjétek, - ne nekem!”

 

A lelkészcsalád Isten iránti háláját - az ajándékba kapott áldott esztendőkért, évtizedekért - a gyülekezet iránti köszönetét - a befogadó, elfogadó és a 30 esztendőn át kitartó szeretetéért - hirdeti a templomban ez ünnepélyes alkalomra készíttetett úrasztala- és szószék terítő garnitúra.

A Fehérvárcsurgói Református Gyülekezet Presbitériuma az egész gyülekezet nevében hálás szívvel köszöni Jákob Judit Ibolya nagytiszteletű asszonynak és egész családjának a köztünk végzett hűséges szolgálatot! Életükre, további szolgálatukra Isten megtartó kegyelmét és gazdag áldását kérjük és kívánjuk! 

Keresztes János és Szabó Gábor

gondnokok


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2021. December 06., Monday,
Miklós napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 13032
Összesen 2009. június 2. óta : 28265050

Ige Mellett

(15) „Fogjátok meg a rókákat…, mert pusztítják szőlőinket…” (Énekek 2)

A rókák feldúlják virágzó szőlőnket. A rókát még kölyökkorában kell elkapni, mert idősebben már nehezebb megakadályozni pusztítását (15). A férfi és n... tovább