Fórum Kőszegen advent és hanuka idején, beszélgetés a fényről

Együttlétre hívta a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete nevében Miszlivetz Ferenc főigazgató a zsidó és a keresztyén egyházak képviselőit a hanuka, a Fény ünnepére Kőszegen. A hétfő délután megtartott rendezvény kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. A Dunántúli Református Egyházkerületet Steinbach József püspök képviselte, aki hálával szólt a közös esemény megrendezéséről és arról, hogy a kőszegi zsinagóga felújítási munkálatai a végéhez közelednek.

A gyertya lángja fényt mutat a sötétségben, melegít a hidegben. Mi, keresztyének ilyenkor decemberben, az adventi gyertyával az isteni fényre, a Jézus Krisztusban megelevenedett világ-világosságára is gondolunk. De benne van ebben a lángban az első fénysugár emlékezete is: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.” (1Móz 1, 3-4) Ez az első világosság jelenik meg a zsidó hagyományokban a hétágú gyertya lángjában is, ami az Istennel való szövetséget szimbolizálja.
Kőszegen hanuka alkalmából ünnepi gyertyagyújtásra hívott hétfőn a Jurisics térre a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK). A fény és a csoda ünnepén Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, a három másik történelmi egyház – katolikus, evangélikus, református – képviselőivel közösen gyújtotta meg a kilencágú gyertyatartón a lángot. Majd miután megtekintették a megújuló zsinagógát, kerekasztal-beszélgetést tartottak a Fény Ünnepe címmel. Miszlivetz Ferenc főigazgató (FTI-iASK) köszöntője után az intézet kutatójának, a Pannon Egyetem docensének, Nagy Andrásnak a vezetésével járták körül a résztvevők a közös láng témáját: Köves Slomó vezető rabbi (EMIH), Szuromi Szabolcs Anzelm kanonok, kánonjogász, Szemerei János evangélikus püspök, Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.
Megragadható-e maga a fény, mint az emberi létezés egyik legfontosabb feltétele, amelynek eredete - eltérő felekezetek számára egyként - döntő jelentőségű?
A bibliai teremtéstörténetben előbb jött létre a világosság, és csak később maguk a világító testek. Vagyis a fény létezésének nincs szüksége konkrét feltételekre, és ezt számos további bibliai utalás erősíti meg, mintha a létezés fényessége csak visszatükröződne a Napban, Holdban, csillagokban. Ennek nyomán az is érthető, hogy az egy napra elegendő, megszentelt olaj nyolc napig égett a templomi mécsesekben – a hanukával megidézett, az Ószövetségben megörökített katonai diadalt ugyanis megkoronázta a csoda, amely a sötétbe borult templomban eláradt fénnyel jutalmazta azokat, akik szembeszálltak a hódítókkal. A „sötétség erőivel,” ahogy a mai napig él szófordulatainkban és emlékeinkben, megőrizve és átörökítve a kollektív tapasztalatot. Aminek legfőbb ígéretét éppen a téli napfordulóval érkező, legyőzhetetlen erejű Nap adja, az antik hagyományban a „sol invictus”, amely a kereszténység számára az Újszövetségben nyert értelmet: a Megváltó világra jövetelével.
Ilyenkor annak ünnepére jöhetünk össze, hogy mégiscsak feltámad és erőre kap a fény, ég a templomi mécses, égnek a karácsonyi gyertyák, kipirulnak a hanukai és karácsonyi gyerekarcok. És ha együtt tudjuk ezt ünnepelni, akkor egyesül a sokféle fény, mert ebben az értelemben, eltérő hitek és elkülönült egyházak világában is érvényes az egykor Thomas Mann-nak küldött üzenet: „egymás nélkül sötétben vagyunk.” – fogalmazott Nagy András.