Hálaadó életrajz képeslapokon

Márton Gergely, 2021-12-13 07:01:53

December 10-én Budapesten, a Hagyományok Házában nyílt meg A. Tóth Sándor: BUÉK TÓTHÉK – Hálaadó életrajz színezett linómetszet-képeslapokon, 1932-1980 című tárlata. A Pápai Református Gimnázium valamikori művészettanárának kiállítását Feledy Balázs művészeti író, művészetkritikus nyitotta meg. Köszöntőt mondott Steinbach József püspök, aki hálát adott a művészért, akit a dunántúli reformátusok számára Isten nagy ajándékának nevezett.  

A. Tóth Sándor Rimaszombaton született 1904-ben. 1932-ben került a Pápai Református Gimnáziumba művészettanárként. A két évszám között azonban sok minden történt.
A kalandos képzőművészeti életút 1922-től kezdődik, de 1924-ben Bécsben és 1928-ban már Londonban találjuk, ahol portrérajzolásból élt. Következett 1932-ig Párizs, ahol kiállítóként szerepelt 1931-ben az „Art Hongrois Moderne” című kiállításon olyan művészekkel, mint Tihanyi, Czóbel vagy Farkas István. Párizsban kötött barátságot Blattner Gézával, akinek hatására kezdett bábművészettel foglalkozni. Tagja lett a Blattner vezette népszerű avantgárd bábszínháznak, az Arc-en-Ciel-nek és tisztségviselője a bábművészek nemzetközi szervezetének (UNIMA). S hogy ezek után miért tért vissza Pápára? A honvágy volt az, ami 1932-ben hazahozta. A pápai középiskola tanáraként nagyhatású művészetpedagógiai tevékenységet folytatott, ő alakíttatta ki két tanterem egybenyitásával a gimnázium tágas és világos rajztermét (a tanterem ma az ő nevét viseli, munkásságát az intézmény falán emléktábla őrzi). A református gimnázium államosítása után, 1952-ben az utódintézményben, a Petőfi Sándor Gimnáziumban folytatta munkáját, itt dolgozott 1967-es nyugdíjba vonulásáig, illetve a Türr István Gimnáziumban is tanított.
Tevékenysége nagy hatással volt Pápa művészeti életére, szabadiskolát nyitott. Magyarországról egyedül őt hívták meg alkotásokkal a Picasso emlékkiállításra.
1930–1980 között, minden évben, linóleummetszetes újévi üdvözlőlapot készített a Tóth Család nevében. Ezeken többnyire Tamási Áron Ábel regénytrilógiájának főszereplőjét ábrázolva, jelenítette meg az aktuális előző év összegzését. Összesen 57 ilyen képeslap-metszet készült el (néhány esztendőben több is), néhány még nem fellelhető, de a gyűjtemény szinte teljes. A művész ezzel köszöntötte nagy számú itthoni és a nagyvilágban élő rokonait és baráti körét.
„A gyűjteményben tehát előttünk áll 51 esztendő” – mondta Steinbach József püspök, a színezett linómetszet-képeslapokból összeállított tárlat megnyitóján. A Hagyományok Házában megtartott eseményen a püspök hálával szólt a művészről, arról, hogy hűségével, odaadásával, külföldet járt és onnan a legnehezebb időkben is tapasztalatait mindig hazahozó tehetségével erősített, biztatott, épített bennünket. Szolgálata nem volt hiábavaló, hiszen a 490 éves kollégium, és 30 éve újraindított gimnázium gyarapodik, minden épülete megújult, új internátus épül, egyre több diák jelentkezik az iskolába, és a Kollégium összes intézménye – a gyűjtemények, múzeum, könyvtár, levéltár – reménységgel végzi szolgálatát: „Köszönjük, hogy hívő művészként világított a pápai, a dunántúli reformátusság és sokak számára, miként világít ma is, hiszen Jézus Krisztus követe volt, aki a világ világossága (János 8,12). Az 1932-es újévi lap erre az életre szóló, Krisztust követő világításra utal a magunk helyén, aminek és ahová Isten teremtett bennünket: Istennek, hazának, tudománynak, művészetnek, egyháznak, dunántúliságnak…”

A kiállított képeslapokkal kapcsolatban úgy fogalmazott a püspök, hogy azok tulajdonképpen imádságok, hálaadások Isten megtartó kegyelméért, a hitért, a szolgálatért, a családért, és reményteli előretekintés a következő esztendőbe. A képeslapgyűjteményen elénk tárul egy életrajz, számos személyes, nemzeti és történeti vonatkozással.

„Számunkra, keresztyének számára, a BUÉK azt jelenti: „Bízd Újra Életedet Krisztusra!” A megtartó Úr hordoz minket ma is, hűséggel megtart minden viharban, lecsendesíti a tengert és a kellő időben hazavisz bennünket a túlpartra, ahol az Úr lesz minden mindenekben, és minden rendben lesz. Ez a reménységünk boldoggá tesz bennünket, így mi is boldoggá tehetünk másokat, életidőnk minden esztendejében, minden napon, miként A. Tóth Sándor BUÉK-Tóthék képeslapjai is elénk tárják ezt” – zárta gondolatait Steinbach József, majd köszönetet mondott a művész fiának, hogy Édesapja örökségét odaadóan gondozza.

A kiállítást Feledy Balázs, művészeti író, művészetkritikus nyitotta meg, a vendégeket pedig Szabó Zoltán, a kiállítás kurátora köszöntötte. A megnyitón közreműködtek a Pápai Református Kollégium valamint a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium tanulói.

A. Tóth Sándor: BUÉK TÓTHÉK – Hálaadó életrajz színezett linómetszet-képeslapokon, 1932-1980 című tárlata 2022. január 28-ig tekinthető meg a Hagyományok Háza Kallós Zoltán kiállítóterében.

(fotók: Hagyományok Háza)


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9822
Összesen 2009. június 2. óta : 40180122