Kálvin tér avató Balatonkilitin

Adminisztrátor, 2009-09-22 11:27:17

A Balatonkiliti Református Egyházközség – kapcsolódva az országos egyház kezdeményezéséhez – szeretné méltóképpen megünnepelni és örök időkre emlékezetessé tenni Kálvin János lelki, szellemi hagyatékát városunkban, méghozzá oly módon, hogy Kálvinról neveznénk el azt a közteret, amelyen a Kiliti városrész református temploma áll.

iófokon ezidáig nem található róla elnevezett közterület; csupán a Jókai parkban található az egyetlen „református vonatkozású” emlékmű, melyet az 1921 nyarán Kilitin megalapított Magyarországi Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségének emlékére állíttatott Egyházunk.
Az SDG Szövetség jelvénye a 25. zsoltárt és Kálvin pecsétrajzát vette alapul: egy égő szívet tartó kéz, melyhez társul a híres jelmondat – „Szívemet égő áldozatul az Úrnak ajánlom!”
Meggyőződésünk: fontos társadalmi, közéleti esemény lehet a „közterületi névadás”; egyáltalán beszédes akárcsak egy egyszerű utcanévtábla is, és minden, ami összefüggésbe hozható Kálvinnal: szembeköszön velünk a mindennapjainkban – hiszen majd’ félezer éve a magyar néplélekben élő örökség ez! Ugyanakkor az ünnepet magát megihleti az itt élő gyülekezet történetisége is…


A Balatonkiliti Református Egyházközség Presbitériuma
tisztelettel meghívja kedves Mindnyájukat, 2009. október 3-a, szombat délután 3 órára, a kiliti református templomban tartandó Kálvin tér-avató ünnepélyre.

A zenés templomi áhítaton Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdeti Isten igéjét; közreműködnek – többek között – az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola diákjai.
Rövid történelmi előadást tart Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Igazgatója, az egyházkerület lelkészi főjegyzője.
Ezt követően kerül sor a templom homlokzatán elhelyezett Kálvin-emléktábla avatására – az Önkormányzat megjelent képviselői részéről.
Az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel zárul.

Bozsoki-Sólyom János, lelkipásztor


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 18., Thursday,
Andrea , Ilma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9137
Összesen 2009. június 2. óta : 40169549