Hol keressük?

Márton Gergely, 2022-01-18 11:00:00

Az idei ökumenikus imahét igei alapját a Közel-Keleti egyházak Tanácsa állította össze: egy hétig a napkeleti bölcsek története szólal meg a közös istentiszteleteken. Január 17-én a győri Kossuth utcai Református templomban Szemerei János evangélikus püspök hirdette az igét. „Hol találhatjuk meg Jézust” – tette fel a kérdést.

„Jöjjetek én hozzám mindnyájan” (Mt 11,28) Ez az ige áll a győri templomban az úrasztal fölött. Ennek jelképeként is vették körbe január 17-én a protestáns és katolikus felekezetek lelkészei, papjai ezt az asztalt. Az ökumenikus imaheti alkalmon Wagner Tamás lelkipásztor köszöntötte a megjelent testvéregyházak képviselőit, a híveket. Közös imát mondtak az egyház lelki és látható egységéért a római és görögkatolikus, baptista, evangélikus és református lelkipásztorok.

A házigazdaként jelenlévő Steinbach József református püspök igei és imádságos szolgálatát követően Szemerei János evangélikus püspök hirdette az igét: „Hol van a zsidók királya, aki most született.” (Mt. 2,2)

Mit láttak az égen a napkeleti bölcsek – tette fel a kérdést a püspök – és mit üzen ez nekünk 2000 évvel később? A mezopotámiai bölcsek tudósan figyelték az eget, mit üzenhetnek az égi jelenségek. A tudomány ma is kutatja a csillagokat, jelentős összegeket fordítanak az űrteleszkópok fejlesztésére. A történeti bölcsek is jelentős áldozatot hoztak, a csillagot követve több, mint ezer kilométert tettek meg. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, amit láttak: „meg vagyok győződve róla, hogy ennek az üzenetnek a mondanivalója egykor és most is nagyon fontos” – mondta.
A bölcsek a csillagok együttállásából tudták, hogy Izráelben király születik, aki a világ történéseire nagy jelentőséggel bír majd, ezért keltek útra. Ajándékaik bizonyítják, hogy tudták, kit keresnek: arany a király, a tömjén a pap és a mirha a gyógyító jelképe.



„Hol van a zsidók királya? Ez nem csak a napkeleti bölcsek kérdése volt. Hol van ő, hol lehet ma megtalálni” – kérdezte a püspök rámutatva, hogy ez nem a távolság kérdése. Néha az elvárásaink, a túlzó várakozásaink miatt nem találjuk meg őt – a napkeleti bölcsek is rossz helyen keresték először, de Heródes király palotájában nem találták meg: „Nem adták fel, hanem megtudakolták, továbbmentek. Nem volt ott a tűzben, a szélben, a földrengésben, a királyságban. De hallottak egy halk és szelíd hangot… Egy istállóban találták meg, szegény körülmények között. De ahol Ő van, az akkor is palota, ha szegényes.” Jézus Krisztus nemcsak a templomokban, adott helyeken található meg. Az ökumenikus imahét jó példa arra is, hogy Isten mindegyik keresztény felekezetben, közösségben képes megszólítani embereket. Az egyháznak újra kell születnie generációról generációra, az Úristen képes mindig meg-megújítani életünket, közösségeinket.
Jézus azért jött, hogy a legfontosabbat, az ember és az Isten kapcsolatát gyógyítsa. Ez megváltó halálával és feltámadásával teljesült be, ami a legfontosabb örömhír. Sok helyen megtalálhatjuk Őt, ha nyitott szívvel keressük, ha nem adjuk föl. Nemcsak a templomokban, Jézust meg lehet találni az utcán, a kórházi ágyakon, gyászban, szomorúságban, kétségbeesésekben is. A napkeleti bölcsek keresték őt, és maguk is egyfajta prófétává lettek, akik azt üzenték, hogy Isten nagy tervet készített. Ez a nagy terv nekünk is szól, hogy lehet keresni Őt, a Megváltót, akik meggyógyíthatja a lelkünk sebeit, helyreállíthatja kapcsolatunkat az Örökkévaló Istennel, hogy odataláljunk hozzá. Nem az a nagy dolog, hogy Mezopotámiából elmentek a bölcsek, hanem sokkal nagyobb dolog az, hogy az Úr jött el. Azért jött, hogy elvezessen minket abba a hazába, amit elkészített számunkra – zárta gondolatait Szemerei János.

Az igehirdetés után elhangzott közbenjáró imádságban Jézus Krisztus megtartó szeretetéért könyörögtek az elnyomásban fenyegetett keresztényekért.
Az istentiszteleten szolgálatukkal részt vettek: Steinbach József püspök, Dunántúli Református Egyházkerület, Szemerei János püspök, Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület, Pálfi Zsuzsanna és Wagner Tamás, a Győri Református Egyházközség lelkipásztorai, Marton Krisztián, a Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség lelkipásztora, Strifler Zoltánné református egyetemi lelkész, Böcskei Győző, a győri Nagyboldogasszony-székesegyház plébánosa, Dr. Reisner Ferenc atya, a Győri Egyházmegye általános püspöki helynöke, Dr. Lukácsi Zoltán plébános, Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia, Sárai-Szabó Kelemen bencés alperjel, a Szent Ignác-templom igazgatója, Tasi Tamás parókus, Győri Görögkatolikus Egyházközség, Hegedüs Attila, a győri Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet vezetője, Csorba János, a Győri Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, Vancsai József, a Győr-nádorvárosi evangélikus templom lelkésze.

Az imahét programjai Győrben tovább folyatódnak, a keresztény felekezetek valamennyi templomába hívják Jézus követőit közös imádságra.

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2221
Összesen 2009. június 2. óta : 40172515