Az elköteleződés ünnepe – Házasság hete február 13-20.

Márton Gergely, 2022-01-31 17:56:16

„A Házasság hete Istentől való nagyon fontos eseménysorozat, ami a Magyarországi Egyházak Ökumenikus tanácsának is az egyik legfontosabb programja” – mondta Steinbach József Veszprémben, a Házasság hete sajtótájékoztatóján. Az idei programsorozat mottója: Maradjunk együtt! A Házasság hete alatt a központi rendezvényeken túl a helyi gyülekezetekben is lesznek a témának szentelt alkalmak.

Közel két évtizede Angliából indult el az a kezdeményezés, amely minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.

Veszprém 2013-ban kapcsolódott a Házasság hete országos rendezvényéhez azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire. Az idei év jelmondata: Maradjunk együtt!

Január 31-én, a veszprémi városháza nagytermében adtak tájékoztatást a programról a rendezvény védnökei: Héthelyi Réka a Veszprémi Házasság Hete programok mentora, Porga Gyula Veszprém város polgármestere, Dr. Udvardy György érsek és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

„Fontos, hogy beszéljünk a házasság intézményéről, a hűségről, az odaadásról” – kezdte Porga Gyula a tájékoztatót. Kiemelte, hogy az elmúlt kilenc év alatt sokat gyarapodott a rendezvénysorozat, évről-évre bővült a támogatók köre. A mögöttünk hagyott két év nagyon nehéz időszak volt mindenki számára, erről is szól a „Maradjunk együtt” szlogen. A programsorozat nem csak az esküvő szép pillanatairól szól, hanem a házasság, az együttélés, hűség folyamatának a bemutatásáról, aminek vannak mélységei és magasságai: „Azt erősíti a Házasság hete, hogy a nehézségekkel együtt is egy csoda az, hogy egy férfi és egy nő örök hűséget fogad egymásnak, és jóban-rosszban kitartanak egymás mellett” - mondta a polgármester.

Dr. Udvardy György örömmel szólt a civil és egyházi szereplők együttműködéséről, ami a Házasság hetét jellemzi. Mint mondta, ez a program egy ünnep, ami rámutat a hétköznapok sodrásában néha elszürkülő házasság szent fényére. A házasságot érintő mindennapok nehézségei, társadalmi – ideológiai támadások közepette az ünnep megerősíti az Istentől kapott közösséget, a megváltásból fakadó örömöt. Az idei év jelmondatát fontos üzenetnek tartja az érsek, amit teljesíthető célként fogalmazott meg.

Steinbach József köszönetét fejezte ki Veszprém városának, hogy szívükön viselik ezt a programot, kiemelve Héthelyi Réka odaadó szolgálatát. Az egyházak számára az irányadó a házasság tekintetében is a biblia. „Ha Isten valamit kijelent nekünk, akkor azt nem a korlátozásunk miatt teszi, hanem az akarja, hogy az életünk kiteljesedjen, és ennek a legfontosabb, Istentől rendelt szövetségi életrendje a házasság, a család” – mondta a püspök utalva a teremtéstörténetre: nem jó az embernek egyedül, ezért Isten szerzett neki segítőtársat.

A hozzánk illő házastárs Isten ajándéka, ami boldog kiteljesedésben egy életen át csiszolódik. A mai világban nehéz megtalálni az egyensúlyt a házasság, a család ápolása és a munka kihívásai között. A rengeteg probléma között a működő házasság egy kegyelmi állapot, amire alázattal kell tekinteni, óvni és erősíteni kell: „Isten áldja meg ezt a nagyon fontos rendezvénysorozatot, nagyon köszönjük mindenkinek” – zárta gondolatait Steinbach József.

Héthelyi Réka a Veszprémi Házasság Hete programok mentora szólt a rendezvény hagyományos programjairól, a rajzpályázatról, a Házasság ünnepe című eseményről. Új elem a gyémántlakodalmasok köszöntés, ami a járvány-helyzet függvényében kerülhet megrendezésre. Kiemelte a Rebuild – párkapcsolat-építő tánc, workshop elnevezésű programot, ahová nemcsak házaspárokat várnak. Kihirdetésre került a rajzpályázat mellett egy irodalmi felhívás is „Legyetek együtt” címmel, amire középiskolások írásait várják.

Veszprémben az Árpád-házi Szent Margit-templomban misével veszi kezdetét február 13-án a Házasság hete programsorozat, a záró istentisztelet pedig a Kálvin Parki református templomban lesz február 20-án, ahol Szabó J. Róbert, a Veszprémi Református Egyházmegye esperese hirdeti majd Isten igéjét.

Ugyancsak a Kálvin parki templom ad helyet az első ízben megrendezésre kerülő Házaspárbajnak. Ezt Szabó György és Szabóné dr. László Lilla vezeti majd. A vetélkedőn játékos formában nézhetnek rá a saját kapcsolatukra a párok. A házasság a hétköznapok sűrűjében néha olyan, mit egy akadálypálya – mondák a vetélkedő házigazdái – ahol a kölcsönös bizalom, a jó kommunikáció és a humor segíthet a pároknak. Egy olyan játékos délutánt terveznek, ahol csapatmunkában a házaspárok átélhetik azt, amit hordoznak, erősségeket, gyengeségeket, az egymástól kapott ajándékokat. Látva, hogy mások is kihívásokkal élik meg a mindennapjaikat, a játék alatt átélve azokat, erősíthetik egymást a résztvevők. A Házaspárbaj tehát a Kálvin parki templom gyülekezetei termében lesz február 13-án 16.00 órától.

A Házasság hete országos nyitóistentisztelete a káposztásmegyeri református templomban lesz, Balog Zoltán püspök hirdeti az igét. Az országos záró alkalom pedig a Budapest belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplomban Marton Zsolt váci megyéspüspök igei szolgálatával. 

 

További információ a Házasság hete programsorozatról: www.hazasaghete.hu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2712
Összesen 2009. június 2. óta : 39867272