Református Zenei Fesztivál

DTRE Kommunikációs Szolgálat, 2022-05-23 13:44:36

Két év kihagyás után ismét református énekektől lesz hangos a budapesti belváros. A XVII. Református Zenei Fesztivált (RZF) május 27. és 29. között rendezik meg a fővárosban. A koronavírus-járvány miatt két éven át szünetelt a találkozó, amely most májusban régi és új helyszíneken támad új életre. Ebben az évben nem csupán a Református Zenei Fesztivál, hanem a Református Énekek koncertsorozat is folytatódik. A szintén két éven át szünetelt, a református énekeskönyvből merítő koncertet június 25-én rendezik a MÜPA-ban.

A Kálvin tér, a Ráday utca és a Bakáts tér megszokott helyszínei a Református Zenei Fesztiválnak, de ebben az évben a Nagyvárad téri református templom és környéke is a háromnapos forgatag helyszínéül szolgál majd.

Bár templomok is otthont adnak az RZF-nek, az esemény célja, hogy a református kultúrát és értékeket a templomfalakon kívül is felmutassa. A három napos forgatagot útjára indító péntek délutáni református tanár-diák felvonulás után a nyitóáhítatot Steinbach József dunántúli püspök tartja majd.
Térzene, népzenei, régi zenei és jazz-koncertek, kórustalálkozó, kerekítő és Magyar Örökség-díjasok közönségtalálkozója is szerepel az idei programban. Idén sem maradhat el a szokásos fáklyás felvonulás. 27-én este a Ráday utcán és a Kálvin téren vonulnak a reformátusok, zsoltárt énekelve. A késő esti áhítatot Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke tartja.

A XVII. REFORMÁTUS ZENEI FESZTIVÁL – TERVEZETT PROGRAM

2022. május 27., péntek: Bakáts tér
16:00 – református diák-tanár felvonulás (Kálvin tér–Ráday u.-Bakáts tér)
16:30 – nyitó-istentisztelet – Steinbach J. ref. püspök, MH Légierő Veszprém zenekar
17:00 – térzene – Egressy Béni református rézfúvós zenekar
18:00 – Cimbaliband
19:45 – Ismerős Arcok
21:00 – zsoltáros fáklyás menet a Ráday utcán
21:45 – késő esti zenés áhítat a Kálvin téri református templomban – Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke

2022. május 28., szombat: Nagyszínpad - Orczy kert
10:00 – Gyermekfoglalkozások, matiné
          – Karasszon Eszter és barátai – Állati jó zenék (Zenés történetek állatokról)
          – Református kézműves és termelői vásár
16:00 – Borzsavári népi együttes (Kárpátalja)
18:00 – Tímár Sára zenekara
20:00 – Pál István Szalonna és bandája

2022. május 28., szombat: KáLvin KaMaRA KerT (Ráday u. 3.)
15:00–20:00 – Egressy Jazz Combo Csepel
                     – Big Mouflon Blues Band
                     – Berkesi Boglárka és Kovács Bálint
                     – Invocatio Musicalis
                     – Bágyi Balázs New Quartet

2022. május 28., szombat: Nagyvárad téri református templom
10:00 – énekeskönyvi konferencia
14:00 – református kórustalálkozó
 

2022. május 29., vasárnap: Nagyvárad téri református templom
14:30 – Magyar Örökség-díjasok közönségtalálkozója, díjazott művészek fellépésével
          – Vedres Csaba (orgona, ének)
         – Heinczinger Mika – Misztrál (gitár, fafúvósok, ének)
         – Gyermán Júlia (hegedű, ének)
         – Vujicsics együttes
         – Nógrádi György és Fischl Vilmos előadása
18:00 – a Központi Református Kórus (KRK) koncertje

 

Ebben az évben nem csupán a Református Zenei Fesztivál, hanem a Református Énekek koncertsorozat is folytatódik. A szintén két éven át szünetelt, a református énekeskönyvből merítő koncertet június 25-én rendezik a MÜPA-ban.




Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 14088
Összesen 2009. június 2. óta : 39878659