Muzsikál a Varázserdő

Márton Gergely, 2022-06-20 18:49:58

Első alkalommal rendeztek Alsóörsön Egyházi Könnyűzenei Találkozót. A település tavaly átadott új rendezvényhelyszínén két napon át számos koncertélmény és gyerekprogram várta a látogatókat. A nyitóistentiszteleten Steinbach József püspök hirdette az igét.

A Varázserdőt, vagy ahogy többen ismerik, az amfiteátrumot tavaly ősszel adták át, miután rekultiválták a volt kőbánya területét. Az első nagy eseménye a június 17-18. megtartott Egyházi Könnyűzenei Találkozó volt. Dobrosi Zsolt, az Amfiteátrum üzemeltetője, a rendezvény ötletgazdája elmondta, hogy fontos számára, hogy egy ilyen lelkületű fesztivállal nyissák meg az évadot. A keresztyén szellemiségű családban nevelkedett vezető úgy gondolja, hogy a könnyűzene által közelebb lehet hozni a hithez a fiatalokat.

A megnyitón köszöntötte a résztvevőket Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Önkormányzat alelnöke, valamint Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere.

A nyitóistentiszteleten Steinbach József püspök hirdette az igét.
Köszönettel szólt az eseményt megálmodó szervezőkről. Méltatta a helyszínt, ami természeti szépségével is a Teremtő Isten szeretetéről prédikál: „Ez a gyönyörű hely önmagában dicsőíti az Urat. És milyen jó, hogy mi is különböző felekezetekből érkezve, de mégis egy szívvel, lélekkel, a feltámadott Jézus Krisztusra tekintve magasztalhatjuk, dicsérhetjük az Urat”.

Igehirdetésében a 128. Zsoltár alapján szólt a boldogságról. Kiemelte annak biztató üzenetét, miszerint minden teher, kihívás, csüggedés alkalmával megszólít az ige, hogy az Úrban bízva boldogok vagyunk. Aki féli az Urat, és színe előtt állva közösségben van vele, az megszabadul a félelemtől az Ő kegyelméből. Felemelt emberek leszünk, élettel élhetjük az életünket, telve reménységgel, boldogsággal. Jézus Krisztus követésében biztos úton járunk. Követve Istent irányba állított lesz az életünk, biztos mederben haladunk és ez a biztonság megelégedéssel tölt el minket. A zsoltáros szavaira utalva szólt arról, hogy a boldogság tartalma a megelégedett hálás életet, a szorgalmas munka értelmét, eredményét, a családban, gyülekezetben, közösségben kiteljesedett életet jelenti.
„Életünk halad az öröklét felé, amely a boldogság maximuma, és ezt hit által már itt és most megtapasztalhatjuk, mert az örökélet teljessége minden percünkben körülöleli ezt a földi életet” – zárta igehirdetését Steinbach József áldást kérve a fesztivál szervezőire, résztvevőire.

Az istentiszteleten szolgált Dr. Kálmán Csaba alsóörsi lelkipásztor, zenei kísérettel pedig a Nagykovácsi Gitárosok.

A két nap alatt felléptek többek között Borka Zsolt és barátai, Takáts Eszter, a Laudate együttes és a Misztrál zenekar. A záró szentmisét Dr. Udvardy György érsek celebrálta.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4939
Összesen 2009. június 2. óta : 39858696