Balatonfenyves – egy hét táborozás Jézussal

Márton Gergely, 2022-07-13 07:39:02

Két turnusban, több száz gyermekkel és 18 felnőtt szolgálóval idén is lezajlott az Ifjúsági Tábor a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülőben. A kicsik a katechetikai táborban Jézus csodatételeivel ismerkedtek, míg az ifi korosztály egy-egy kiemelkedő bibliai alak személyiségén keresztül Isten gondviselő szeretetét aktualizálta.

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7) Az ifjúsági tábor fiataljainak szólt a próféta üzenete július 6-án. A reggeli zenés áhitaton Csákai László lelkipásztor mutatta be Dávid életét a táborozóknak.

Idén 190 fiatal vett részt a hitmélyítő nyári kurzuson.
A tekintetek néhol még álmosak kicsit, de lassan-lassan mindenki felébred az interaktív reggeli programon. Erre is jók a zenés áhitatok, a közös éneklés. A bátorító, buzdító dallamok és szövegek felpezsdítik a szellemet és a lelket.

Előző héten volt a kicsik katechetikai tábora: „Már évek óta arra törekszünk, hogy az elsőtől hatodik osztályos korig lévő gyerekeket külön egy hétre szervezzük. Nemcsak a nagy létszám miatt, hanem mert teljesen máshogy kell hozzájuk szólni, mint a nagyokhoz” - mondta Kálmán Csaba, alsóörsi lelkipásztor, a Kerületi Ifjúsági és Katechetikai Tábor szervezője, vezetője.  Idén a katechetikai táborban is nagy volt a létszám, közel 220 gyermek vett részt rajta. Jézus csodatételeiről beszélgettek velük János evangéliuma alapján.

Vissza az ifisekhez. Az áhitat után Kálmán Csaba tartott előadást nekik Dávidról, pontosabban egy adott tulajdonságáról, a türelemről. Az előadás kevésbé „tudományos”, a lelkész megszólítja az ifjúságot, a nyelvükön szól. Van gyakorlata ebben, a táboroztatás mellett sokéves iskolafenntartói tapasztalata is segíti. „Két dolgot szeretnénk elérni a tábor alatt. Egyrészt, hogy a fiatalok szívében megszülessen az, hogy a mai világ bármit is mondjon, a Biblia mindig aktuális üzenetet hordoz, az életnek a beszéde marad, helytálló, igaz válaszokkal az élet fontos kérdéseire. A másik – szintén a mai világban elterjedő trend ellenében –, hogy az Istenhez való tartozás nem ciki, hanem ajándék, csoda, amit nagyra kell tartani. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapjaikban, a tanulásban, párválasztásban mindig ott van velük az Isten, és az a buta, aki nem él ezzel a csodával” – mondja az előadás után.

A tematikus hétnek az „Utak, életek” volt a címe. Minden napnak volt egy kiemelkedő bibliai alakja, akiről beszélgettek, kiemelve egy adott, meghatározó tulajdonságát. Háromféle módon dolgozták fel a nap témáját: reggeli áhitat alatt Csákai László nagytiszteletű úr magát a kiválasztott bibliai személyt mutatta be, a délelőtti előadásokban pedig az adott tulajdonságot emelték ki, aktualizálták. Ilyen volt Mózes, aki gátlásos volt és nem akart elindulni a csipkebokortól, vagy éppen Dávid, akinél a türelemről lehetett beszélni. De szó volt még Tamás kapcsán a hit és a racionalitás feszültségéről. A záróistentisztelet témája pedig Jézus, az engedelmes volt. Az előadások után kisebb csoportokban beszélték meg a hallottakat, aktualizálták, saját életükre vetítették.

A táborban már nemcsak hetedikes korig lehet részt venni. Czéh Csaba is túl van már az általános iskolán. Csákberényből érkezett, negyedik alkalommal táborozott Fenyvesen. A gyülekezeti életben részt vevő fiatalnak a konfirmációja alkalmával ajánlotta a lelkipásztora a tábort. Akkor úgy gondolta, hogy mindenképpen el kell jönnie, hiszen Balaton, csajok, strand… nem lehet kihagyni. Aztán mégis valami többre talált itt: „Engem ebben a táborban olyan szinten megérintett az Úr… nem is tudom pontosan megfogalmazni… de az itt eltöltött hét után mindig úgy lépek ki, mintha teljesen más ember lennék. Haza tudok vinni belőle a hétköznapokba, hat a gondolkodásomra, a dolgokhoz való hozzáállásomra” – mondta. Csaba a táborról mindig örömmel mesél az ismerőseinek, ajánlja nekik. Mint mondta, ameddig lehet, jönni szeretne.

A győri Poczik Zsófia idén ballagott. Ötödikes korában a hittanórán hallott a táborról, azóta minden évben eljött a barátnőjével. Számára is először a Balaton volt a csábító, de aztán egyre inkább az érzelmi felfrissülés lett a fontos. Nagyon szereti ezt a hetet, mert olyanokról lehet itt beszélni, amikről máshol nem tud, és fontos a számára, hogy itt meghallgatják, figyelnek rá. „Nagyon mozgalmas évem volt az érettségi miatt, nem sok időm volt elcsendesedni. Nagyon vártam, vágytam a táborra, hogy közelebb kerülhessek Istenhez” - mondta. Az előadásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy lelkileg sokat jelentenek, és az ő nyelvükön, a korosztályukat érintő kérdésekben kapnak használható tanácsokat. Az aznapi üzenetről, a türelemről is van véleménye: „Szerintem szükségünk lenne arra, hogy kicsit lelassítsunk, mert nagyon pörög az életünk, elfáradunk bele. Nagy szükségünk lenne a türelemre magunkkal és másokkal szemben is.”

A két fiatal is csatlakozott tásaikhoz a csoportbeszélgetésekre. Ezeket a kiskörös foglalkozásokat nagyon szeretik a táborlakók, mély beszélgetésekre ad lehetőséget. Áldását az is mutatja, hogy a gyerekek kérésére növelni kellett ezen foglalkozások idejét.

A délelőtti előadás egyik konklúziója az volt, hogy Isten mindent azért ad, hogy az az életünk javát szolgálja. Ez a közel kétszáz fiatal a táborban ezt tapasztalhatta meg. Ha ez a bizonyosság talán nem is rögtön nyílik ki az életükben, de már ott van, és Isten kegyelméből valóban a javukra lesz idővel. Dicsőség legyen ezért az Úrnak!


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2022. August 15., Monday,
Mária napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9734
Összesen 2009. június 2. óta : 32269742