LéleKzet

A Művészetek Völgye tíz napon keresztül a művészetek legkülönbözőbb ágait sorakoztatta fel július 22-31. között, a tartalmas kikapcsolódás reményével. A völgy egyetlen református templomában és annak udvarán, Taliándörögdön, a művészetet mégis inkább a bekapcsolódás eszközeként használták. A LéleKzet Református udvar, a Dunántúli Református Egyházkerület támogatásával a fesztiválozóknak kínált lelki feltöltődést. (videóval)

„Gyere, nézzük meg a bimbammot” – mondta egy apuka páréves kisfiának. Az apróság kissé tikkadtan a júliusi kánikulában betotyogott a kapun, majd – miután vélhetőleg a völgy forgatagában ezidáig leginkább csak lábakat láthatott – mintha egy katedrálist látna olyan ámulattal vette szemügyre a kicsi templomot. Ahogy egyre magasabbra emelte buksiját a torony felé, még a franciadrazsé is kihullott a kezéből.
Ha létünk e gyermeki kicsinységéből szemlélődünk, mi is ilyen csodálkozó ámulattal eszmélhetünk rá Isten Szentlelke által végzett munkálkodására, szeretetét.

Művészetek völgye, Taliándörögd. Az ország egyik legismertebb kulturális fesztiváljának 21 éve része a Református Udvar. Idén a Dunántúli Református Egyházkerület támogatásával, új csapattal és tematikával nyílt ki a falu református templomának udvara. Szabó György építészmérnök és Szabóné László Lilla református lelkész-teológiai tanár állt a fesztiválmisszió élére. A Református Udvar a LéleKzet nevet kapta idén, utalva a Szentlélek vezetésére, kutatva, bemutatva, rácsodálkozva Isten életekre ható munkájának nyomaira.

A kis gyülekezet imahelyéből interaktív közösségi térré nyílt, 1700-as években épült templom is erre hívogatott. A padokban, a falakon zsoltárok, az arra járó elidőzhetett velük, megpihenve és léleg(k)zetet véve a völgy zsibongó forgatagában, zsivajában. Vagy éppen – ha arra tartotta kedve – nyomot hagyhatott, faraghatott is a padra. No, nem rongálás ez, a pad helyett egy deszka szolgálta ki a faragás igényét; neveket, üzeneteket véstek rá a látogatók. Ehhez adott inspirációt az egyik fotókiállítás – az egyik, mert két tárlat is elfért a pici templomban. Nagy Károly Zsolt fotográfus-teológus az abaúji Alsóvadász református templomában a „hátsó padok firkáit” fotózta. Hogy miért? Mert ezek a „rongálások”, amik bár bosszúságot és legyalulni való munkát okoznak a gondnokoknak, mégis egyfajta jelenlétet, nyomot dokumentálnak. A másik falon a helyi gyülekezet lelkipásztorának, Kádár Tamás György fotóinak sora látható. Ő a képekben az emlékezést tárta a szemlélő elé, az időkoptatta tárgyakban fellelhető nyomokat mutatva meg a fényképezőjével.

De akár Úrasztala terítőt vagy zsoltárt is lehet „fonni” - ez utóbbihoz alkalmi „zsoltárszövő” gép is volt, amiket a mindennapos áhitatok alkalmakor imádságba is tovább szőttek.

A porta különböző terekkel várta a betérőt: kézműves tér – az alkotás helye, nyugvó pont – a pihenés tere, a lelki fröccs – a felfrissülés helyszíne. Ez utóbbi volt a legkeresettebb, itt frissítő italokat kaphatott a vándor szódával, különböző ízesítésekkel, találó fantázianevekkel. Itt lehetett üldögélni az újrahasznosított, raklapokból készült padokon beszélgetni, megpihenni.
A segítők egy része teológus hallgató, de a Pápai Református Gimnáziumból is érkeztek diákok, például az alkotó teret is ők vezették.
Számos programot kínáltak a szervezők. Voltak állandó, lélekfrissítő alkalmak, áhitatok, imádságos elcsöndesedések. Ezek mellett minden napra jutott zenés áhitat, interaktív műhelyek, koncertek, előadások.

A Pápai Református Gimnázium csoportjai két alkalommal is felléptek. A Táncművészeti tagozat Túrós-Máté Kinga felkészítésében „... a Lélek leszállt az égből…” című zenés improvizatív táncjátékkal mutatkoztak be, míg a Valler Kata bábművész vezette Refis Bábozda elhozta a „Haláltánc ballada - avagy Villon Mester megváltása” című előadását.

A darab jó helyet talált magának az udvarban, az diákok „belakták” játékukkal a teret (a „halál” még az udvar kőkerítésére is „felkúszott”, a szereplők a tér elemeit is felhasználták díszletnek). A mű sötét tónusait – miként tette ezt a szerző maga is – időnként meg-meg törték humorral, de így is a mély mondanivalót művészi komolysággal prezentálták. A bábok nem önálló szereplők, mégis személyiséggel rendelkeztek. A figurák bár emberszerűek, de nem embereket, hanem bűnöket szimbolizálnak. A szereplők ezeket a bábukat strófánkén a közönség közé vitték, majd a darab azzal zárult, hogy ki-ki a kereszt elé vihette kapott „bűnét” – szimbolikusan, de egyszersmind elgondolkozva, átélve és átérezve azok súlyait arra ösztönözve, hogy valóban tegyük le bűneinket Krisztus urunk elé. Adja Isten, hogy ez az üzenet az udvar, a templom falain kívüli mámoros eufóriában is minél többeket szólítson meg.
A református udvar a Művészetek Völgyében egy lélegzetvételnyi léleKzetvételt kínált. Az alkotó művészetet ünneplő héten a völgyben az Isten alkotó Szentlelke köré gyűlve, az Ő áldásával hívták és vendégelték meg a fesztiválozókat.