Elég az Úr ereje

Márton Gergely, 2022-10-04 07:40:09

Beiktatták a nagymúltú Nagybajomi Református Egyházközség új lelkipásztorát, Rozgonyi Emőkét. Az október elsején megtartott lelkészbeiktató hálaadó istentiszteleten Steinbach József püspök arról szólt, hogy a lelkészi szolgálat legfontosabb feladata hirdetni Isten mindenre elégséges kegyelmét.

A nagybajomi reformátusok története egészen a török korig nyúlik vissza. Az írásos emlékek a református egyházat és lelkészét 1618-ban említik először. Az eltelt évszázadok számos áldással és kihívással teltek a hitvalló gyülekezet életében. Az 1700-as években, a szabad vallásgyakorlás eltörlésének idején elvették ingatlanjaikat, de hitüket megtartották, Istentiszteletre, úrvacsorára a szomszédos településekre jártak. A türelmi rendelet után alakulhatott újjá a közösség. 1780- 1820 között építették fel templomukat, majd a lelkészlakást és végül az iskolát kántortanítói lakással együtt. De a kihívásoknak még nem volt vége. A II. világháborúban a visszavonuló német csapatok felrobbantották a templomot, amit csak nagy áldozatok árán sikerül újjáépíteni 1948-ra. A felújított templom azonban később villámcsapás martalékává vált, fala még mindig látható a helyébe felállított épület mögött. Mostani templomuk több mint harminc éve szolgálja a gyülekezetet.
A Nagybajomi Református Egyházközség napjainkban a környező kistelepülések reformátusaival közösen egy erősödő, szolgáló közösség. Fenntartásukban működik a Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
2022. február 01-je óta szolgál Rozgonyi Emőke mint megválasztott református lelkipásztor asszony a gyülekezetben.
Egy gyülekezet és lelkipásztora nem a szerencsés véletlen folytán találkozik egymással. Isten népe tudja, hogy semmi sincs az Ő akarata, terve nélkül. Ezért a hívek nagy hálaadással és buzgalommal készültek az október elsejei lelkészbeiktató, hálaadó istentiszteletre.

Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsos apostoli köszöntése és imádsága után Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12,9)

A mostani, vírus-helyzet utáni/közbeni, háborútól, válságoktól meggyötört, kilátástalan helyzetünkben is felragyog előttünk a reménység: elég nekünk az Ő kegyelme. Isten az Ő népét a nyomorult helyzeten keresztül is hordozza. Minden próbatétel megtisztít, megerősít. Erőtlenségünkben szól hozzánk az evangélium ígérete: a teremtő, gondviselő, Jézus Krisztusban megváltó Isten kezébe veszi, megtartja életünket az örökélet tágasságának reményével, hogy el ne csüggedjünk. „Rozgonyi Emőke Nagytiszteletű Asszony ezt fogja hirdetni erről a szószékről és minden szolgálatával, hogy ez az erős Isten kézbeveszi az erőtlen életünket, napról napra megújul az Ő irgalma és nem engedi, hogy erő felett terheltessünk” – szólt a nagybajomi gyülekezethez Steinbach József.

A zsoltáros szavaira utalva a püspök rámutatott, hogy az Istennek tetsző dicsekvésben alázattal valljuk meg erőtlenségünket, hogy mindenünk, amink van, az az Élő Isten ajándéka. Ez a dicsekvés Jézus Krisztus kegyelmével, az erős Istennel való dicsekvést jelenti. „Kedves szolgatársam, aki idekerültél ebbe a gyülekezetbe - ahol sok feladat vár rád lelkipásztor férjeddel, családoddal, gondnokokkal, presbiterekkel, a gyülekezettel együtt – a legfontosabb feladatod az, hogy alázattal dicsekedve az erőtlenségeiddel dicsekedj Jézus Krisztussal! Hirdesd az igét, az evangéliumot, biztasd ezt a gyülekezetet minden helyzetben: elég a Jézus Krisztus kegyelme, elég Isten ereje, elég a Szentlélek ereje” – fordult a püspök a beiktatása előtt álló lelkipásztorhoz rámutatva, hogy a minden egyéb feladatot meg kell előzzön a gyülekezet építése, a személyes kapcsolatok ápolása. A gyülekezetet arra kérte, hogy hordozzák imádságban lelkipásztorukat, jelenlétükkel tegyenek hitet Jézus Krisztus mellett, segítsék Nagytiszteletű Asszony szolgálatát. „Bizonytalan időszak előtt állunk. De semmi baj, minden rendben lesz. Új, fiatal, szentlelkes lelkipásztorotok van, és szólni fog az ige: mindenre elég nekünk az Ő kegyelme! Az erős Isten kézbe veszi az erőtlen életünket és megáldja azt.”

Az igére felelve Hella Ferenc esperes imádságban mondott hálát az Úr kegyelméért, hogy a Nagybajomi Református Egyházközségnek őrálló szolgálót adott, majd a Somogyi Református Egyházmegye megbízásából hivatalosan beiktatta szolgálatába Rozgonyi Emőke lelkipásztort: „Legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban! Isten áldjon szolgálatodban”.

A nagyszámban megjelent palástos lelkésztársak áldáskívánása után Rozgonyi Emőke, a Nagybajomi Református Egyházközség beiktatott lelkipásztora Isten igéjét Pál apostol korinthusiakhoz írt első levelének második fejezetéből hirdette: „… Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.” (1Kor 2,1-5)

Isten iránti hálával köszönte meg a gyülekezet bizalmát, majd az igére mutatva kiemelte, szolgálatának elsődleges feladata - Pál apostol példáját követve – a Jézus Krisztussal való dicsekvés: „Az igehirdetés akkor ér valamit, ha az Krisztusra mutat és a Szentlélek ezt az üzenetet megerősíti bennünk… Nekem sincs más vágyam köztetek, mint Jézus Krisztusról bizonyságot tenni. Megismerni Őt, együtt erősödni az Ő nevében”.
Az emberi bölcsesség mulandó, az Isten erején nyugvó hit pedig maradandó: „Én azért szolgálok közöttetek, nektek, veletek, hogy hitetek ne az emberek bölcsességén, hanem az Isten erején nyugodjék.”

Bódis Tamás lelkipásztor, Rozgonyi Emőke férje imádáságban adott hálát Istennek a gyülekezetért, a templomért, az elődök szolgálatáért, és kérte áldását, hogy a jövőben is az Úr dicsőségét szolgálhassa a gyülekezet.

Köszöntötte a gyülekezetet és a beiktatott lelkipásztort Nemes Pál egyházkerületi főgondnok: „Egy jó lelkipásztornak mindenhez kell értenie, de küldetése csak egy van, hogy minden időben hirdesse az Úr igéjét.” Erőt és kitartás kért az Istentől a lelkipásztornak, hogy tudjon biztatni, tanítani, és ha kell tudjon feddeni is. A nagybajomi, jákói, kisbajomi és nagykorpádi gyülekezeti tagoktól azt kérte, fogadják be Isten küldöttét, álljanak mellé, segítség szolgálatában.
Hella Ferenc esperes a Somogyi Református Egyházmegye nevében köszöntötte a lelkipásztort.  Örömét fejezte ki, hogy olyan lelki vezetőt kapott Isten kegyelméből a gyülekezet, aki továbbviszi az elődök építő munkáját. Kiemelte, hogy az Istenre figyelő, Őt követő közösségeket megtartja az Úr és erre napjainkban nagy szükség van.

A gyülekezet nevében Kiss József főgondnok adott hálát az Istennek, hogy elhívta hozzájuk Rozgonyi Emőkét és családját. Elmondta, hogy olyan lelkipásztort ismertek meg személyében, aki egyetértésben, békességben munkálkodik a gyülekezet javára és kérte Isten áldását további szolgálatára.
Üdvözölte Rozgonyi Emőkét Nagybajom város polgármestere, Pirka Mátyás. A nagybajomi Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai valamint a gyülekezet hittanosai műsorral köszöntötték beiktatott lelkipásztorukat.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5476
Összesen 2009. június 2. óta : 39859233