Beszámoló gondnoki konferenciáról

„Hét szűk esztendő” volt a központi témája a 2022. évi Gondnoki Konferenciának, melynek házigazdája a Mezőföldi Református Egyházmegye volt és a balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferencia központban zajlott.

„Hét szűk esztendő”, nem véletlen. A tavalyi konferencia idején épphogy csak fellélegzhettünk kis időre a pandémia megpróbáltatásai közepette, most pedig háború, elszabadult energiaárak, infláció fenyegetik biztonságunkat, nem beszélve a társadalmunkat sújtó értékválságról. Meglehet, kezdünk kicsúszni a kairoszi keretből, ám ebben a három napban remélhetőleg meg tudtunk állni és az áhítatok, az előadások és egymás példáin keresztül minden résztvevő haza tudott vinni néhány gondolatot.

Az elhangzott biblikus és gyakorlati magyarázatokon keresztül, kellő őszinteséggel és helyzetértékeléssel valós képet kaptunk napjaink megváltozott társadalmi és gazdasági folyamatairól, a kihívásokról, amivel szembe kell néznünk, fel kell rá készülnünk és természetesen ebben kell helytállnunk. Mindezt alátámasztották azok az egyházunkkal kapcsolatos tények és adatok, amelyekbe betekintést kaptunk Gér András zsinati tanácsos által. A tisztánlátás most különösen fontos, hogy a valóságra tudjunk figyelni, hogy ne legyenek illúzióink. A források korlátozottak, apadnak, néhol kiszáradnak.

A kérdés az, nekünk milyen forrásaink vannak? Van-e olyan forrásunk, ami túl mutat minden nehézségen és nyomorúságon?

A közegyház ugyan nem képes minden lyukat befoltozni, de így is megélhetjük Isten ránk vonatkozó jó tervét. Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, meg kell békülnünk a rajtunk kívülálló okokkal, vagyis ezzel a „ránk mért jogtalansággal” - fogalmazott Dr. Kocsev Miklós dékán. Így figyelembe kell vennünk hol vagyunk most, milyen településen, milyen lehetőségekkel és lelkülettel rendelkezünk és tudjuk, mi a küldetésünk. Meg kell vizsgálnunk van-e kapacitásunk, tartalékunk, humán erőforrásunk, hogy alkalmazkodni tudjunk a változásokhoz.

Megtaláljuk-e azokat a jó gyakorlatokat és azokat az életpéldákat, felismerjük, felvállaljuk-e az összefogás szükségességét gyülekezeteinkben, amelyekkel „működőképesek” tudunk maradni? Hajdú Zoltán Levente, a zsinati missziói szolgálat vezetőjének szavaival élve: „A lelkiségi megerősödés és kibontakozás a kegyelmi terv része”.  Azt gondolom, hogy ezt a tervet sohasem szabad szem elől téveszteni.

Esténként pedig meghallgattuk egymás gyülekezeti beszámolóit. Mindegy, hogy kicsik vagy nagyok, a bővölködés és szűkölködés más-más módon, de mindenkit érint. Nincs recept arra, hogyan ne fogyjon el egy gyülekezet, hogy tudjuk fizetni a rezsit, vagy hogy tudunk eltartani egy lelkipásztort.

Az is fontos, milyen lábakon állunk. Nem várható el ma már, hogy majd a megye vagy a kerület megoldja. Ha valóban szükséges, oda fogja tenni a saját részét, de legelőször nekünk kell. Ideális volna, ha két pillérre lehetne állítani gyülekezetünk anyagi helyzetét. Egyik oldalról az egyháztagok, mint finanszírozókra, másrészről pedig az Egyház és a gyülekezetek olyan működővagyonhoz jutására, illetve annak meglétére, melynek hozadékából szintén az önfenntartás irányába sikerülne mozdulnunk - derült ki Szűcs Attila előadásából.

Azonban az eddigi bő esztendőkkel nem minden egyházközség tudott magának megfelelő előnyökhöz jutni. Gyakran törlesztésekre és olyan kifizetésekre kellett a javakat fordítani, ami éppen elegendő volt ahhoz, hogy működőképesek maradhassanak.

Isten küldetést szabott az egyházra. A gyülelekezeteinkben pedig mi vagyunk az egyház, az a közösség, ahol Krisztushoz kapcsolódva minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a cél érdekében. Ez a felelősség egyaránt vonatkozik a fogyatkozókra és az épülőkre.

A konferenciát úrvacsorás istentisztelet zárta. Felelősségünkben megerősödve, de lélekben feltöltődve térhettünk haza szolgálati helyeinkre a konferencia nyitó biztatásával:„Emeljétek föl kezeteket a szentély felé, és áldjátok az Urat!” /Zsolt 134, 2/

Kun Ádám főgondnok, Nagykanizsai Református Egyházközség