Kimeríthetetlen szeretet

Adminisztrátor, 2010-07-31 06:00:00

Kanyargós úton kaptat fel a buszunk az Ipoly völgyéből a Börzsöny oldalába, Nagybörzsöny falujába. Elsőként a kis faluszéli Árpád-kori templom köszönt minket a fák és magas kőfala mögül, aztán régi pincék és szépen felújított parasztházak sora vonja magára figyelmünket.

A faluközpontig érve még három templomot számolunk meg ezen a párszáz lakosú, de régen a bányászatból jól élő, ma a kirándulókból eléldegélő településen. A négy istenháza közül három katolikus, egy evangélikus - református templomot ezen a vidéken csak pár faluval odébb, Perőcsényben és a Szlovákiához tartozó Ipolypásztón találnánk.

Nem akadálya ez azonban annak, hogy a festői fekvésű helyen református gyülekezetek is nyári programokat szervezzenek maguknak. Mi is egy ilyet keresünk. Mikor a buszról leszállva éppen eltanácstalanodnánk, hogy merre is tovább, az egyik utcából a dunántúli reformátusok nemrég volt nagytalálkozójának pólójában két fiatalt látunk közeledni felénk. Arra indulunk, és mikor összeérünk, egy nagy „áldás, békesség" köszönéssel rájuk ijesztve a polgárdi, a csákberényi, a kálozi és a kislángi gyülekezet gyerektábora felől érdeklődünk.

 

Az egyetlen lehetőség

A falu végén, két nagy hegy szűk völgyébe érve a patakparton rá is találunk az ifjúsági táborra, ahol óriási bográcsban fő már az ebéd. A szakács, a mindvégig jókedvű Kovács János presbiter - akiről kiderül, hogy ő maga fogta a halászléhez valót - széles mosollyal fogad minket. Mint mondja, ez a tábor több évtizedes múltra tekint vissza közösségükben. A rendszerváltozás előtt csak búvópatakként működhetett néhány család nyaralásának álcázva, aztán 1990-től tíz-húsz fővel ifjúsági táborként, majd egyre nagyobb létszámban, a kisebbekkel is kiegészülve tartották meg azt.

Zsuzsannát, János lányát és egyben Polgárdi fiatal lelkipásztorát az énekhangot követve, az egyik épület közösségi termében találjuk meg. A délelőtti áhítat végére érünk oda, rövid szünet után hamarosan kiscsoportos foglalkozások kezdődnek, addig is váltunk néhány szót a tábor vezetőjével.

„Idén hetvenöten jöttünk el Nagybörzsönybe, ahova a gyülekezet bizonyos időközönként már régóta visszajár. Az utóbbi években a száz főt is meghaladta a létszám, de a válság itt is érezteti a hatását. A tartalékok elfogytak, és a családoknak nincs arra lehetősége, hogy nyaralni menjenek" - mondja a lelkipásztor, aki úgy látja, hogy különösen a többgyermekes szülőknek okoz gondot az egyébként igen méltányos részvételi díj kifizetése. A polgárdiak azonban róluk sem mondanak le: a dunántúli kisváros gyülekezete az otthon maradtaknak napközis tábort szervez. Vendégházukba árvízkárosult gyerekeket fogadnak majd egy hétre, és ennek programjába kapcsolódhatnak be a helybéliek is.

 

Nehéz szolgálat

Az idei tábor témája Jeremiás és a jézusi gyógyítások történetei. A délelőtti áhítatokon a próféta példáján keresztül a szolgálattal, annak vállalásával foglalkoznak a táborlakók, esténként pedig Jézus gyógyításainak egy-egy jellemző mozzanatát mozdulatlan élőképekben mutatják meg a jelmezbe öltözött szervezők, és ezekhez kötnek rövid tanítást arról, hogy Jézus a nehéz élethelyzetekben is a segítségünkre lehet. Az ebéd előtti, korosztályok és nemek szerint szervezett csoportos foglalkozásokon ezekről beszélgetnek a táborozók.

A tinilányok csapata ezen a délelőttön a szeretetről cserél eszmét. Két csoportban egy-egy kis jelenetet adnak elő: az egyik a szigorú, a másik a színlelt szeretetet jeleníti meg. Az előbbiben egy lusta gyereket próbálnak rábeszélni a szülei arra, hogy tanuljon: „Mi csak a javadat akarjuk, hogy sikeres legyél!" - mondja egyikük a bizonyára sokunk által is sokszor hallott szólamot, mire a diákot alakító lány - a másik csoport nem kis derülésére - cinikusan csak annyit válaszol, hogy ő vécépucolóként is meg fogja találni a boldogulását.

A másik, kevésbé sikerült előadás után a délelőtti tanításra kerül a sor: Jeremiást bár kitiltják a templomból, az Úr üzenete mégis eljut az emberekhez. „Isten Igéje mennyire van jelen a korosztályotokban? Vannak keresztyének az iskolatársaitok között?" - kérdezi a lányokat Kovács Zsuzsanna. Szomorú dolgok derülnek ki: nemhogy keresztyének nincsenek, de többüket ki is gúnyolják, ki is nevetik hitük miatt az iskolában. „Gáz, ciki, ha valaki vallásos, unalmasnak hiszik, és hülyeségnek tartják" - világítja meg egyikük egyáltalán nem könnyű helyzetüket. Abban mindannyian egyetértenek, hogy ismerőseik elképzelései tévesek, és hogy ezeken változtatni kell. De hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy elhívják őket a táborba, az ifire vagy éppen egy ifjúsági napra. Hogy lássák, a keresztyén ember sincs eltiltva semmi jótól, legfeljebb csak olyantól, amit másnak is be kell tartania, függetlenül attól, hogy hívő-e vagy hitetlen.

 

Aki nem eszik, ne is egyék!

Az ebédig még van egy kis idő. Szabadprogram van addig. Az egyik pavilon alatt bőrözés folyik. A foglalkozásvezető egy fekete bőrcsíkra lyukakat vág, a barna bőrcsíkot pedig áthúzza rajtuk. „De jó!" - sóhajtanak fel egyszerre a gyerekek, amikor kibontakozik előttük a kész karkötő. Mások a labdát rúgják vagy pingpongoznak, de vannak olyanok is, akik a felnőtteknek könyörögnek, hogy ne kelljen megvárniuk az estét az íjazással. A patakra is többen lemennek: a lányok a lábukat áztatják, a kisebb fiúk a kavicsokat, a nagyobb fiúk - persze csak ha a felnőttek éppen nem látják - a kisebbeket dobálják a vízbe. Kagylók és rákok is vannak a patakban, de a szervezők megtiltották a gyerekeknek, hogy összeszedjék a szerencsétleneket. „Nem biztos, hogy ők is annyira élvezik a gyerekeket, mint a gyerekek őket!" - mondja kacagva János, és hangsúlyozza: a tábornak az is célja, hogy megtanítsa lakóit a környezet tiszteletére.

„Kire várunk még?" - hasít bele a levegőbe egy óriási kiáltás az ebédlő felől, és akkor vesszük észre, hogy a gyerekek többsége már odagyűlt, hiszen eljött az ebédidő. Mint megtudjuk, így sürgetik meg azokat a társaikat, akik nem érkeznek meg időben az asztalhoz.

A mi asztaltársaságunk négy kislányból áll. Fanni, Lilla és Zsófi a fejét csóválja, amikor a halászlé az asztalra kerül. Ők köszönik szépen, de inkább a paradicsomlevesnél maradnak. Hajni viszont annál lelkesebb, ő a nagyszüleinél már hozzászokott a hal ízéhez. Aztán megjön a második fogás is. Ekkor már élünk a gyanúperrel, hogy nem a halászlével volt itt a gond, hanem a hölgyek lehetnek kicsit válogatósabbak a kelleténél, mert néhány májdarabra hivatkozva a rizses húst is félretolják egy idő után. Pedig kiváló az ebéd, nincs azzal semmi gond. Érdekes: amikor a frissen kisült meggyes-mákos pite kerül az asztalra, már ők is így gondolják. Felcsillan a szemük, és még az sem oltja ki ezt a csillogást, sőt csak kikacagnak minket, amikor ijesztgetni próbáljuk őket: „Aki nem ette meg a rizses húst, pitét sem ehet!"

 

Marasztaló

„Ebéd után csendespihenőt tartunk. Legalábbis próbálunk mi, felnőttek" - mondja mosolyogva az egyik szervező. Aztán három óra körül elkezdődnek a délutáni programok. Mindennap más meglepetés várja a gyerekeket. Az első napon túráztak a Börzsönyben, a másodikon rókatúrát szerveztek, melynek keretében a táborlakókból álló csapatoknak egy szöveges térkép alapján kellett eligazodniuk az erdőben. Az utolsó előtti napon bibliai túrát tartanak majd, melynek során a táborban tanultakat mélyítik el a résztvevők, hazaindulás előtt pedig a gyerektáborokból elmaradhatatlan ki mit tud-on mérik össze képességeiket. Ma, a tábor középső napján a patak túlsó oldaláról induló börzsönyi kisvasúttal mennek föl Nagyirtáspusztára, ahol számháborút vívnak, és gyalog jönnek vissza a táborhelyre.

Marasztalnak minket is. Kecsegtetnek az esti íjazással, a kelt tésztából készülő, tojással megkent, szalonnával megszórt, kemencében sütött, ínycsiklandó börzsönyi lepénnyel. De mennünk kellene. Azt mondjuk nekik, hogy nem akarunk visszaélni a vendégszeretetükkel, de ők csak kinevetik butaságunkat: „Azzal aligha! Az ugyanis nálunk kimeríthetetlen!"

 

Kiss Sándor

 

Megjelent a Reformátusok Lapja 2010. július 18-ai számában. (LIV. évf. 29. sz.)

 

Forrás: www.reflap.hu


Share/Bookmark

Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2012. február 06., hétfő,
Dorottya , Dóra napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1233
Összesen 2009. június 2. óta : 1856150

Ige Mellett

(11) „Méltatlan vagyok…” (1Mózes 32,1-22)

Nagy dolog, a vesztes Lábán el tudja engedni a kiválasztott és győztes Jákóbot, és visszatér lakóhelyére. Jákób húsz éve nem találkozott Ézsauval, aki... tovább

Református közélet

Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?


Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről.  Én magam ... ... Tovább

REPOSZT

Berlin


Mit ihrem Debütalbum "Mit K" sind Kraftklub von null auf eins in die Charts eingestiegen. Jetzt werden ihre Songs über Langeweile und Verzweiflung wohl endgültig ...
... Tovább

Mai programok

Mai napra nincs esemény

Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!

Dokumentumtár

Nl110627

Formátum:.doc
Méret: 35.5 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.06.27.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

eloadas_tzsk

Formátum:.mp3,
Méret: 28.9 MB

Ki gyógyítja a gyógyítót? - Topolánszky-Zsindely Katalin előadása

Hanganyag letöltése