Gyülekezeti ünnepnap Naszályon
Adminisztrátor, 2009-09-23 06:58:29Szeptember 6-án immár hagyományosan „Gyülekezeti Ünnepnap” keretében ünnepelte fennállásának évfordulóját a naszályi gyülekezet, amely Tata és Komárom között helyezkedik el.
Szabó Előd lelkipásztor egyháztörténeti visszaemlékezésében utalt rá, hogy bizonyítottan 1650-ben már szolgált Naszályon Oroszi Tamás lelkész.
Az Ünnepi Istentiszteleten imádságában Köntös László egyházkerületi lelkészi főjegyző adott iránytűt a gyülekezeti tagok kezébe és lelkébe, hogy el ne tévelyedjenek, a krisztusi úton járjanak, majd Steinbach József püspök úr hirdette Isten igéjét a Példabeszédek könyve 8, 34-35 versei alapján. Kiemelte, hogy a boldogság lépcsőfokait megjárva törekedni kell elérni a csúcsot, de csak Isten akarata szerint, becsületes úton.
Az Istentisztelet keretében Szabó Előd lelkipásztor köszöntötte a jubiláns konfirmandusokat, és emléklapot adott át részükre. Ez követően a fiatal felnőtt gyülekezeti tagok tettek fogadalmat.
A gyülekezet új palásttal ajándékozta meg lelkipásztorát ez alkalomból.
Az istentisztelet után az újonnan épült gyülekezeti házban szeretetvendégségre került sor.

Ez a nap egy „lépcsőfok” lehetett minden résztvevőnek a boldogság felé vezető úton.
Nagy Lehel
Főgondnok, Naszály
Az eseményen készült képeket az alábbi galériában tekintheti meg:
Gyülekezeti Ünnepnap Naszályon
Gyülekezeti nap 2009. szeptember 6.
6 fotó található ebben a galériában
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2025. May 09., Friday,
Gergely
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 5013
Összesen 2009. június 2. óta : 46485699