A húsvét nem tavaszünnep

Kétségtelen, nagy a kísértés arra, hogy Jézus Krisztus feltámadását párhuzamba állítsuk a tavaszi megújulással. Ahogyan a természet új életre kel, úgy támadt fel Krisztus is új életre. Csakhogy ez a feltámadás üzenetének teljes félreértése.

Kétségtelen, hogy a természet megújulásában ott van az új élet, de mégis, ez az új élet nem valami minőségileg más élet, hanem egy körforgás része. Tavasszal a meghaltnak tűnő természet visszanyeri régi életét. A természet ismétli önmagát. A tavasszal megújuló természet nagyon is a régi, csak azért hat az újdonság varázsával, mert „legyőzi” a telet.

Krisztus feltámadása egészen más. Azért egészen más, mert Jézus Krisztus nem a régi életébe tért vissza, hogy folytassa ott, ahol nagypénteken bevégezte. Nem körforgásról és ismétlésről van itt szó, hanem pontosan arról, hogy az ember számára kinyílik az üdvösség kapuja, s az emberi jövő sokkal, de sokkal tágasabb távlata nyílik meg, mint amit a természet megújulása kínálni tud.

A tavaszi megújulás valóban lelkesültséggel, reménnyel töltheti el az embert, s örülhetünk is neki, de lássuk be, ez az öröm nagyon is átmeneti, mert hiszen tudjuk, hogy jönni fog megint a tél. Nem tudunk kiszabadulni természeti létünk fogságából. Egyszer meghalunk. És nem tudunk megszabadulni bűnös emberi természetünktől sem. Be kell lássuk, minden olyan vágy és remény, amely a természet megújulásának mintájára képzeli el az ember megújulását, csúfos kudarcra van ítélve, s nem lesz belőle más, mint unalmas ismétlés. Ahogyan a természet ismétli önmagát a megújulás varázsát magára öltve, úgy ismétli az ember is önmagát, elhitetve, hogy megújult, miközben dehogy. Ezért van az, hogy történelmi korszakok mindig úgy jelentik be magukat mintha valami tényleg új kezdődne, aztán végül mindig kiderül, hogy dehogy volt valódi megújulás, minden maradt a régiben.

Jézus Krisztus feltámadása éppen annak az elképzelésnek a kritikája, hogy az emberi történelem valamely emberi erőfeszítés révén teljességgel új alapokra helyezehető, s majd jönni fog egy új korszak, amely elhozza az emberiség számára az örök boldogságot. Nos, nem fog jönni. Marad ez a tavaszváró megújulásvágy, átmenetiség és ismétlés, hogy aztán végül semmi se változzon.

Krisztus feltámadásának pontosan az az üzenete, hogy az emberi lét megoldatlanságát emberi erővel nem lehet leküzdeni, hiába minden igyekezet, a „haladásba”, a „megújulásba” vetett hit. Csak Isten tud az emberen segíteni, s szeretetét abban mutatta meg, hogy elküldte Fiát, aki meghalt és feltámadott. Feltámadása pedig nem visszatérés a régi életbe, hanem valóságosan új lét, mert az ember általa kiszabadulhat a halál (természet) és a bűn (történelem) fogságából és valóságosan az örökkévalóság része lehet. Ez az üdvösség, az Istennel való teljes és végső közösség.

Ez a húsvéti üzenet lényege, s ez nem kevés. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a hívő ember nem éri be annyival, hogy valamiféle kellemes, de ideigvaló tavaszias hangulattal vigasztalódjék, mert pontosan tudja, hogy létének alapproblémái ettől nem oldódnak meg. Isten az, aki ki tudja emelni az embert életének kilátástalanságából. Jézus Krisztus feltámadásában pontosan ez történt. Több ez, mint tavaszünnep. Húsvét az ember számára Isten által felkínált örökkévalóság ünnepe.

Áldott Húsvéti Ünnepeket minden kedves Olvasónknak.

(Megjelent a Dunántúli Református Lap 2023/2. számában.)