Isten házanépe vagyunk, nem idegenek

Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a marcali reformátusok templomuk építésének huszadik évfordulóját május 20-án. A helyi reformátusok és evangélikusok közös otthonának jubileumán Steinbach József püspök hirdette Isten igéjét: „Nem idegenek, hanem Isten háza népének tagjai vagyunk: Oltalmunk, szilárd alapunk, örökkévaló sarokkövünk van, akiben gyönyörűen egybeilleszkedünk.”

Marcaliban nem volt történelmi gyökere a reformátusságnak. Isten azonban úgy rendezte, hogy lassanként az ország különböző területeiről (határon belülről és kívülről) a településre érkező reformátusok egymásra találjanak. A közösség építését Kocsev Miklós kezdte meg, majd Szabó Lajos esperes folytatta. Először missziói egyházközséggé alakulhattak, majd 2019-ben megkapták az önálló, anyaegyházközségi státuszt.

Hogy ide elérjenek, szükség volt a marcali hívek imádságos odaadására, az Úr meghallgató gondozó szeretetére. Így lett saját helye a városban a közösségnek. Egy kecskeméti orvosházaspár, Puskás László és felesége marcali ingatlanukat a Somogyi Református Egyházmegyére hagyta, amit az egyházmegye az 1998-tól egyre aktívabb marcali közösségnek adományozott. A templom építésének terve már ekkor elindult. Állami támogatásnak és jelentős adománynak köszönhetően 2003. május 17-én felszentelhették templomukat. Ekkor még Frencel Ágnes nagytiszteletű asszony volt a gyülekezet lelkipásztora. Őt követve Barta Attila nagytiszteletű úr töltötte meg lelkiséggel a templomot, majd 2013-tól Fazekas Krisztián vezette a közösséget, akit az anyaegyházzá válás után önálló lelkipásztoruknak választottak.

Az éppen húsz éve átadott, a parókia udvarában álló templom valódi otthona lett a gyülekezetnek. A gondozott környezetben lévő épület bejáratánál - miként az egy valóban szerető családi otthon esetében is tapasztalható - „családi” fotók, keresztelők, konfirmációk, házasságkötések képei fogadják a betérőt jelezve, itt egy szerető, aktív, Jézus Krisztusban testvéri közösségben szolgáló gyülekezet él. Így amikor a templomuk 20 éves jubileumát ünnepelték, akkor Istennek úgy adtak hálát, hogy a ház épülése mellett lelki házuk stabil alapjának és épülésének is hálát adtak.

Az ünnepi alkalmon Isten igéjét Steinbach József püspök hirdette: „Ezért tehát nem vagytok idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybe illeszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban. Őbenne ti is együtt épültök az Isten hajlékává, a lélek által.” (Ef 2, 19-22)
Napjainkban valóságban éljük meg az elidegenedést. Átrohanunk az életen, gürcölve végezzük a feladatainkat, miközben minden egyre bizonytalanabb, egyre nehezebb lesz, és mindeközben egyre távolabb kerülünk egymástól. Mindennek az oka az Istentől való eltávolodás, az élő hit hiánya. A püspök kiemelte, hogy húsz évvel ezelőtt azért épült meg ez a templom, hogy alkalomról alkalomra felragyogjon az evangélium: Nem vagyunk idegenek, hanem Isten háza népe vagyunk. Az Igére mutatva Steinbach József arról prédikált, hogy milyen tanítást ad nekünk az apostol az egyházról.

Isten egyháza oltalom. Isten megtartó szeretetének hajléka körbeöleli az életünket, tehát úgy élünk az Isten megtartó, megváltó szeretetében, mint egy templomban. Az Ő oltalmát élvezzük az Isten krisztusi szeretetében, mégpedig úgy, hogy mi magunk is a másik ember oltalmazójává leszünk. Az Úr oltalmazó szeretetéből töltődünk fel gyülekezetében, a látható egyházban, a templomban. Steinbach József felidézte, hogy a 80’-as évek elején Marcaliban volt katona. Akkoriban főleg teológusokat soroztak be ide, azzal a szándékkal, hogy megtörjék őket hitükben: „Amikor az ember átérzi azt, hogy egymásnak nem az oltalmazói vagyunk, hanem egymás bántalmazói vagyunk, akkor az ember különösképpen keresi az egyetlen igazi oltalmazót, az élő Istent, aki hajlékként veszi körül az életünket. Nekem megerősödött itt, Marcaliban a hitem, az elhívásom, az Isten-tapasztalatom. Mindig így gondolok erre a városra.”

Isten egyháza szilárd. Minden keresztény bizonyságtétel lényege, hogy a próféták és az apostolok Krisztusra mutató bizonyságtételén, a Biblia Igéjén keresztül bizonyságot tegyünk Jézus Krisztusba vetett hitünkről, tovább szilárdítsuk egymást a bizonyosságban, valamint tovább szilárdítsuk Isten eszközeiként az Isten egyházát. A püspök hangsúlyozta, hogy a keresztény bizonyságtétel, az igehirdetés, a prédikáció, a szolgálat nem hiábavaló: „Ha a Krisztusról szóló bizonyságtételt mondjuk és éljük, ne a látható eredmény kössön le bennünket! Csak mondd és éld meg az Igét, akkor az nem tér vissza üresen, eredmény nélkül!”

Isten egyháza örök. Az apostol kiemeli, hogy a sarokkő maga Jézus Krisztus. Ő nem emberi sarokkő, hanem örök és mozdíthatatlan. Jézus Krisztus, aki az egész épületet, az életünk épületét, az egyház épületét egyben tartja, feltámadott, Őt emberi erő, rosszindulat, érdekek, feszültség és háborúk, vagy a gonosz hatalma sem mozdíthatja ki a helyéről. Boldog bizonyosság tudni ezt, amikor ebben a feszült világban azt tapasztaljuk, hogy egyik pillanatról a másikra minden összeomolhat: Jézus Krisztus egy örökké mozdíthatatlan sarokkő.

Isten egyháza szépen egybeilleszkedve növekszik. Akik Krisztust Megváltónak, Isten fiának tekintik, azokkal Jézus Krisztusban egyek vagyunk - emelte ki a püspök utalva arra, hogy ez a templom ad otthont a helyi evangélikusoknak is. Krisztusban van egység, és ahol egység van, ott adatik növekedés. A krisztusi egység lényege, hogy a lelki templomban minden egyes építőkő elfogadja a maga Istentől rendelt helyét, ott boldog, ott végzi hűséggel, reménységgel és örömmel a szolgálatát. Ebben az egybeilleszkedésben építkezünk a másikra, hordozzuk a másikat, átéljük a testvérek közösségét, ebben az egységben lesz láthatóvá Isten egyházának szépsége, szentsége, hitelessége. Ezt a krisztusi egységet megélve próbáljuk a mindennapokban megszólítani, elérni az embereket az evangéliummal. „Nincs más megoldás, hogy e világ szebbé legyen – minden egyéb emberi próbálkozás csődöt mond –, csak az, hogyha élő hit adatik az emberek számára. Ebben a szolgálatban az Isten bennünket fel akar használni eszközeiül” – mondta a püspök kiemelve, hogy ez az egyetemesség azt jelenti, hogy az Isten országa mindig növekszik, a láthatatlan egyház mindig bővül az üdvözülőkkel.
„Mindig jó eljönni ide, ebbe a testvéri közösségbe. Az Úr áldja meg azokat – köszönve az önkormányzatnak, vármegyének, a képviselőknek, a városnak, az evangélikus testvéreknek és mindenkinek áldozatos segítségét ezért a templomért és gyülekezetért. Áldja meg az Isten azokat, akik ma is munkálkodnak a gyülekezet létén, szolgálatán, áldja meg az itteni lelkipásztort, főgondnokot, presbitereket, tisztségviselőket, és minden gyülekezeti tagot” – zárta igehirdetését Steinbach József.
Az istentiszteleten imádságos és igei szolgálattal vett részt Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsos és Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző.

„Ez a templom szép példája az ökumenének” – mondta Dr. Nemes Pál a kerület főgondnoka. Itt a mindennapokban élik meg a testvéri közösséget a reformátusok és evangélikusok azzal, hogy közösen építették és tartják fenn a templomot. A templom messziről látható biztos pont, ahol közösségben lehet imádkozni Istenhez, ahol le lehet tenni a terheket az Ő lába elé.

„Egy szívvel és egy úton” - Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese hálaadással szólt arról a közös akaratról, aminek áldása lett ez a templom.

Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese az otthonépítés fontosságát hangsúlyozta, amit Marcaliban az ország különböző vidékeiről érkezett keresztyén testvérek Isten dicsőségére építettek.

Szabó István az egyházmegye és Marcali Református Egyházközség főgondnoka és Kovács Lajos gyülekezeti tag elevenítette fel közösségük történetét, az építkezés körülményeit megemlékezve azokról a személyekről, akik Isten eszközeként sokat tettek a gyarapodáshoz.

Köszöntötte az ünneplő közösséget Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Önkormányzat alelnöke és Bereczk Balázs Marcali város alpolgármestere.

Fazekas Krisztián, a gyülekezet lelkipásztorra felelevenítette, hogy az ingatlan lehetőséget adott, amivel a reformátusok és az evangélikusok éltek. Az elmúlt húsz évben küzdelmek, megpróbáltatások, ugyanakkor naponkénti áldások, felülről jövő bölcsesség, erő jellemezte a gyülekezet minden napját. A növekedés folyamat volt, amiben mindig felfelé, az Úrra tekintettek, oldalra nézve pedig egymásra néztek. Megemlékezett azokról, akiknek a szolgálata segítette a templom építését. Hálával emlékeznek a múltra és reménnyel a jövőbe.

Isten áldása legyen a Marcali Református Egyházközösségen.