Isten az Ő egyházát a világ végezetéig megtartja

Közösen gondolkodni református egyházunk életéről – ez a vezércsillaga a Reformátusok Szárszói Konferenciájának. Idén is sokan érezték úgy, hogy odaszánják idejüket erre a közös gondolkodásra. Az augusztus 10. és 13. között megtartott találkozó nyitónapján a Magyarországi Református Egyház püspökei: Balog Zoltán, Steinbach József, Fekete Károly kiegészítve Géresi Róbert felvidéki püspökkel beszélgetett a református gyülekezetek állapotáról.

A Reformátusok Szárszói Konferenciája idén a „Lelkipásztorok Isten és a nemzet szolgálatában?” címmel járta körül a lelkipásztorok hivatásának kérdéseit, a gyülekezethez és tágabb közösségükhöz, a nemzethez kötődő aspektusait. A lelkipásztori szolgálat ügye közös ügy, sokan érezték úgy, hogy ez a téma nem csak a lelkészeket érinti. Az ország számos pontjáról jöttek a konferenciára, de a határon túlról is, a Kárpát-medence majd minden magyarlakta vidékéről érkeztek református testvérek.

Ebbe a földi világba ágyazottan az isteni és az istentelen világ feszítésében élünk. Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor, az MRE Missziói Szolgálatának szakmai vezetője nyitó áhítatában – amelyet a Jelenések könyve alapján tartott – emlékeztetett, hogy sodrásban, elragadtatásban, erők és örvények vonzásában éljük meg a valóságot, és Krisztus ebből ragad ki minket. „Olyan elhívásunk van, amely messze túlmutat rajtunk, mégis az Ő kegyelméből vállalni tudjuk azt” – mondta arra intve mindenkit, hogy ne az elszigeteltséget tekintsük a küldetés helyének és céljának, hanem juttassuk el mindenkihez, közvetítsük, ragyogjuk tovább az üzenetet, az élet aktuálisan örökkévaló csodáját!

Gér András zsinati tanácsos nyitóbeszédében arról szólt, hogy számos szempont alapján lehet egyházunk jelenlegi állapotáról érvelni, de a lényeg, hogy „egy egész világra szóló drága kincs van a birtokunkban”. Minden állapotfelmérés mögött egy nagy kérdés húzódik meg: milyen egyházunk életereje és ébrenléte, mennyire vagyunk élettel tele? Ha változást akarunk elérni, akkor „a szívünket szaggassuk meg, ne a ruhánkat” – emelte ki Gér András, aki szerint minden változásnak belülről kell elindulnia, az egyénből. Sok a munka és kevés a munkás – fogalmazta meg – de azt is látnunk kell, hogy ez egy örökérvényű állapot. Akárhányan állunk is bele a szolgálatba, az mindig kevés lesz, hiszen még és még tennünk kell. A zsinati tanácsos kiemelte, hogy ezt felismerve reformálta meg a zsinat a lelkipásztori képzést, tett a szolgálók egzisztenciájának javításáért.
A jelen egyházának fontos kihívása a lelkipásztori szolgálat funkciójának, minőségének megerősítése az egész nemzet és kisebb közösségei számára is a jövő létkérdésévé fog válni – mondta Gér András. „Adja Isten, hogy az Ő népe bölcsességében részesülve vitassuk meg a konferencián elhangzó gondolatokat, mi magunk is az Evangélium üzenetének hordozói lehessünk, és Isten kezében az Ő áldásának eszközei legyünk” – zárta gondolatait a zsinati tanácsos.

A konferencia nyitóbeszélgetésén a gyülekezettudatos egyház kérdéséről beszélgetett Balog Zoltán dunamelléki, Fekete Károly tiszántúli és Steinbach József dunántúli püspök, valamint Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke Ablonczy Bálint újságíró moderálásával, aki kezdésként arról kérdezte a püspököket, hogy mitől jó egy gyülekezet? Legyen élő a gyülekezet – emelte ki Fekete Károly, míg Balog Zoltán a második helvét hitvallást idézte, amely az igaz egyház ismérveit tárja elénk. Géresi Róbert sem egy gyülekezet nagyságát, lélekszámát emelte ki, szerinte az a jó gyülekezet, amelyik Krisztus-központú, ahova jó bemenni, ahol otthon érezheti magát az ember. Steinbach József püspök úgy véli, rendkívül fontos, hogy reménységgel tekintsük önmagunkra is, hiszen Jézus Krisztus ügye, amit képviselünk, az győztes ügy. Isten iránti hálával szólt arról, hogy sok jó gyülekezetünk van. Véleménye szerint sem méret kérdése ez. Legyen egy elhívott, odaadó, örömteli, az ügynek szentelt életű lelkipásztora. Emellett kell, hogy a gyülekezetnek legyen egy élő magja, amely kovászként tud működni a szűkebb és tágabb környezetében. Fontos, hogy a gyülekezet tagjai tudjanak konfliktust kezelni, szeressék egymást, és Isten ügyét tartsák a legfontosabbnak, áldozatot is tudjanak hozni gyülekezetükért.

Balog Zoltán rámutatott arra, hogy egyfajta befelé fordulás észlelhető napjainkban, ami rossz tendencia. A vallás nem magánügy, fontos megmutatni magunkat annak ellenére is, hogy támadások érhetnek ezért. Ideológiai háború zajlik a világban, amitől mi sem vagyunk védettek. Az Úristennek más számrendszere van, nem a számok a legfontosabbak. Úgy fogalmazott, hogy öt hiteles keresztyén több embert tud Jézus Krisztushoz vezetni, mint ötszáz hiteltelen. A püspök emlékeztetett, hogy 23 százalékkal kevesebb reformátust tartunk számon, mint tíz éve, miközben az intézményrendszer megduplázódott, ez felvet néhány kérdést. De reményteli az a tény, hogy az adójuk egy százalékát az egyháznak felajánló emberek száma tíz év alatt majdnem megduplázódott.

Fekete Károly változatosnak nevezte gyülekezeteink állapotát. Utalva az első keresztyén gyülekezetekre kiemelte, hogy nincs olyan, hogy ideális gyülekezet, sokfélék, de van keretük, ami állandóságot ad, és van Istentől elrendelt életük. Problémának nevezte a gyülekezetek izoláltságát, ami gyengeség, hisz egy testben vagyunk erősek.

Géresi Róbert elmondta, hogy a felvidéken erős csökkenés tapasztalható a református egyházban, aminek oka többek között az elvándorlás és a demográfiai mutatók változása. Ennek ellenére azt érzékelik, hogy van továbblépési lehetőség, oda tudnak fordulni a fiatalok felé, jelentős eredményeket tudhatnak a hitoktatásban. Kiemelte, hogy felvidéken egy jó lelkipásztori szolgáló közösség van, ami nagyon fontos.

Steinbach József elmondta, hogy az egyházkerületben számos adatot vizsgálnak évről évre a gyülekezetek állapotának felmérésére. Nagyon fontos a személyes jelenlét, amivel helyben lehet megtapasztalni egy-egy gyülekezet életét, a kerületben ennek hagyománya van. Pontos felmérések alapján kiindulva cselekvési tervet dolgoztak ki, missziói programokat, aminek vannak áldásai. Rámutatott arra, hogy a magukat nem vallásosnak nevezőket a történelmi egyházak közös összefogásával lehetne megszólítani.

A lelkipásztorokról szólva Fekete Károly elmondta, hogy személyük nagyban hozzájárul egy-egy gyülekezet lelkiségének alakításában, életteliségében. A gyülekezet és a lelkipásztor állapota szorosan összefügg, oda-vissza hatnak egymásra. Balog Zoltán hozzátette, hogy a gyülekezet és a lelkész nem önmagában létezik, hanem ott van a közelében több társa, van esperese, imádkozó közege, és ezek mind tudják segíteni. Felhívta a figyelmet a közös felelősségre a lelkipásztorok tekintetében is. Elsődlegesen lelki vezetőnek kell lenniük, ezt várják el tőlük a hívek is. Az egyháznak pedig támogatnia kell őket ebben. Géresi Róbert azt emelte ki, hogy fontos, hogy a lelkipásztor és a gyülekezet „találjon egymásra”, a lelkész érezze otthon magát a gyülekezetben. Ha ez nincs így, akkor ebből nem lehet építő kapcsolat. Steinbach József úgy fogalmazott, hogy ha a lelkipásztor érzi, hogy szeretik, akkor szárnyakat kap, és valóban lelki pásztorrá lehet. Kiemelte még az egzisztenciális biztonságot és a védett, szolgálatra felkészülő, elcsendesedésre, pihenésre biztosított idő fontosságát.

Ablonczy Bálint a vezetés témakörébe vezette át a beszélgetést: mit tesznek azért, hogy elérje őket az „utca zaja”? Fekete Károly kiemelte, hogy igyekszik minden gyülekezetet meglátogatni, az ajtaja mindenki előtt nyitva van. Mindent megtenni, ami tőlem telik, és mindent az Úrtól várni – vallja Steinbach József. Gyülekezeti lelkészi tapasztalatát igyekezett átültetni a püspöki szolgálatba is, miszerint a pasztoráció, a személyes odafigyelés mennyiben valósítható meg a kerületben. Megvallotta, hogy első ciklusában ez sikerült, a második és a harmadik ciklusban egyre nehezebb megvalósítani a sokasodó feladat súlya alatt. Küzdeni kell az ellen, hogy bedaráljon az élet, mondta hozzátéve, hogy akkor tud jó egyházvezető lenni, ha lelkész is marad. Géresi Róbert azt tartja fontosnak, hogy nem szabad elszakadni attól a valóságtól, amely felé hirdetni akarja az ember az üzenetet. Balog Zoltán az elhangzottakat azzal egészítette ki, hogy a püspököt lelki vezetőnek választják meg, aztán pedig elvárják, hogy mindenféle előképzettség nélkül egy „nagyvállalatot” vezessen nagy összegeket érintő pénzügyekkel.

Az időbeli összevetés témájában, azaz hogy milyen a gyülekezetek állapota a tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtti helyzethez képest, Fekete Károly elmondta, hogy akármikori jegyzőkönyveket is nézünk, azt látjuk, hogy mindig voltak problémák. Ma sem könnyebb vagy nehezebb, csak más nehézségek vannak, más kérdésekre kell ugyanabból a Szentírásból ugyanazzal a Szentlélekkel megtalálni a válaszokat. Balog Zoltán szerint fogy a létszám, a „szélek töredeznek”, de a „mag tudatosabb” lett, akik maradnak, azok komolyabban veszik a hitüket. Géresi Róbert felidézte, hogy egy tanára az érettségije előtt tudta meg, hogy ő lelkésznek készül, és azt mondta neki, hogy minek akarja ezt a szolgálatot, ő akarja eltemetni az „utolsó öregasszonyt”? Ehhez képest a püspök elmondta, hogy az utóbbi időben 24 új óvodát adtak át. Ő nem látja lejtmenetben az egyházat, hanem Isten megtartó kegyelmét érzi rajta.

Steinbach József felidézte gyermekkori emlékét, azt, hogy a kommunista elnyomás ellenére milyen erős volt a népegyház: „Akkor ott a jelenlét volt a hitvallás, a szentgáli templom mindig csurig volt”. A kilencvenes évekről szólva elmondta, csodálatos lehetőségeket kínált, de a huszonegyedik század más kihívások elé állít bennünket. Minden számadat ellenére arra emlékeztetett, hogy nem nagyon van másik olyan szervezet Magyarországon, amely csak az anyaországban hétről hétre hatvanezer embert tud megmozgatni vasárnaponként. Felhívta a figyelmet a nap Igéjére is: „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig.”

A péntek délelőtti pódiumbeszélgetésen Dr. Nemes Pál, egyházkerületünk főgondnoka beszélgetett Osztrogonáczné Bernáth Dórával, a Gyömrői Református Gyülekezet presbiterével és Korányi Andrással, az Evangélikus Hittudományi Egyetem megbízott rektorával a gyülekezetek és gyülekezeti szolgálat témakörében. A beszélgetést Gér András moderálta. Nemes Pál elmondta, hogy a Dunántúlon nagyon hamar kialakult a presbitérium intézménye, sok településen évtizedekig nem volt ugyanis lelkész. Szentgyörgyvölgyön például nyolcvan évig nem volt lelkész, csak katolikus pap, de a hívek reformátusok maradtak. A presbitérium maga végezte a temetéseket, kereszteléseket. A főgondnok megfogalmazta, hogy nyitottnak kell lenni a gyülekezetből érkező javaslatokra, ötletekre is, mert azokat még jobban magáénak érzi a közösség, és ilyenkor az emberek könnyebben vállalnak szolgálatot. Azt is kiemelte, hogy el kell fogadni, hogy egy gyülekezetben többféle ember van, és az újonnan érkezőket is szeretettel kell várni. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad olyasmit elvárni a gyülekezettől, aminek épp nincs realitása, de olyan feladatot sem szabad vállalni, amire nem vagyunk alkalmasak.
A négy nap alatt az előadások, pódiumbeszélgetések mellett a jelenlévők kiscsoportos beszélgetéseken vitathattak meg a hallottakat.