Ti is Isten háza népe vagytok

Márton Gergely, 2023-11-29 08:26:40

A Dunántúli Református Egyházkerület – három év kihagyás után – 2023. november 25-én rendezte meg a Dunántúli Felső Tagozatos Hittanos találkozót. A balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központban közel 200 diák ismerkedhetett meg a dunántúli református gimnáziumokkal. Máté László kerületi főjegyző köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy ez az alkalom erősítse meg a fiatalokat abban is, hogy ők is az egyház tagjai, Isten háza népe.

A Felsős Hittanosok Találkozóját 2013-ban indította útjára a Dunántúli Református Egyházkerület, hogy pótolva a korábbi egyházmegyei találkozókat, lehetőséget biztosítson a továbbtanulni készülő fiataloknak, hogy megismerkedjenek a református középiskolákkal.
A covid miatt három év kihagyás után nyílt lehetőség arra, hogy Balatonfüreden ismét megtarthassák a találkozót. A Balaton Szabadidő és Konferencia Központba a bemutatkozó iskolák mellett nagyjából 200 fiatal jött el, így több mint 250 diák találkozhatott egymással.

Steinbach József püspök kárpátaljai tartózkodása miatt nem tudott részt venni az eseményen. A kerület elnöksége nevében Máté László, egyházkerületi főjegyző köszöntötte a résztvevőket: „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek” (Ef2,19).

Pál apostol efezusiakhoz írt leveléből idézve fogalmazta meg a fiatalok számára: „Ti is vagytok Isten háza népe, ti is vagytok a gyülekezet, az egyház”. Elmondta, hogy a fiatalok nélkül más lenne az egyház, de ők is mások lennének az egyház, a gyülekezetük nélkül. „Azért vagyunk itt, hogy találkozzunk. A dunántúli református fiatalok úgy találkozhatnak itt egymással, mint egy nagy család tagjai. Éljétek meg ma és egész életetekben, hogy ti is vagytok a gyülekezet, az egyház” – mondta Isten áldását kérve a találkozóra.

„Vezérelj az egyenes úton” (Zsolt 143,10). Ifj. Márkus Mihály esperes, a találkozó főszervezője bevezető áhítatában az Istennek tetsző egyenes útról szólt, az igaz kapcsolatok, a szeretet, a megbocsátás, a becsület útjáról. Elmondta, hogy az egyenes út helyett gyakran választjuk a görbe utakat. Olyan dolgokat teszünk, amikről tudjuk, hogy nem jók. Az igaz úton járó társa azonban Isten, Ő segíti, vezeti lépteit az élet útjára.

„Akarni kell az egyenes úton járni, mert ma nem divatos. Ott kell lenni az elhatározásnak, mert az egyenes út sokszor nehezebb. De csak így lesz reménységed, így lesz jövőd. Isten lelke szükséges hozzá, Ő vezérel az egyenes úton, amit kérni kell újra és újra. Ez a nap egy ilyen megerősítés lehet számotokra, hogy innen is tovább az egyenes úton menjetek” – mondta.

A délelőtti programban a színpadon bemutatkozott a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola, a Tatai Református Gimnázium, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma. Az iskolák diákjai állították össze az ismertetőket és ők is adták elő.
A bemutatkozások mellett a találkozó résztvevői két jelenetet is megtekinthettek; a Vértesszőlősi Református Missziói Egyházközség tagjai tanulságos történetet adtak elő, a pápai művészetisek néptánccal és a Bábozda előadásával készültek.
Délután élménypedagógiai foglalkozáson vehettek részt, bővebben megismerkedhettek az egyházi középiskolákkal, kézműves foglalkozásokon lehetett ügyeskedni. Mindeközben játékos programok is voltak, hetesdobó és Kahoot! (mobiltelefonos kvízjáték) bajnokság.

A szervezők változatos programsort állítottak össze, örömteli, jó hangulatban telt a találkozó. Isten áldását kérjük, hogy ezután, hagyományosan az őszi időszakban, minden évben találkozhassanak a diákok, ismerkedve és egymást erősítve Isten igaz, egyenes útján.   


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 01., Friday,
Albin napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4763
Összesen 2009. június 2. óta : 39578417