„Elveszett és megtaláltatott” - Pénteken nyílik Lovász István kiállítása

Polgár Szilárd, 2024-02-27 13:38:36

Március 1-étől látható a Pannonia Reformata Múzeumban Lovász István
festőművész első önálló kiállítása, akinek alkotói tehetségét az elmúlt években öt országos díj is igazolja. Legutóbb a Belügyminisztérium országos képzőművészeti pályázatán hatszáz alkotás közül lett első Virágoskert című festményével. István 2013- óta az Ujvári János Református Szeretetotthon Pápakovácsi Idősek Otthonának a lakója, itt születnek a gyönyörű táj- és természetképek, életképek, portrék és reprodukciók.

A Belügyminisztérium márványtermében 2023 novemberében tartott országos díjátadón Lovász István számára az elismerő oklevelet Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára nyújtotta át, aki az „Elveszett és megtaláltatott” című pápai kiállítást is megnyitja majd, valamint a tárlat fővédnöke is.

Lovász István 1956-ban született Pápán, itt végezte az általános, majd a szakiskolát, ahol szobafestőnek tanult. Először a városgazdálkodási vállalatnál dolgozott, majd egy festő kisiparos alkalmazásában állt. Néhány évvel később Dunaújvárosba vezetett az útja, itt megnősült, egy lánya született, közben elvégezte a burkoló, üveges, ács- és állványozó szakmákat. Iparos szakemberként külföldön is vállalt munkát, mielőtt 1987-ben végleg hazaköltözött Pápára.

Több mint tíz évvel ezelőtt egy fiatalkori motorbaleset kései következményeként elvesztette egyik lábát, azóta kerekesszékben telnek a hétköznapjai. Életének ezen sorsfordító pontján lelki mélységéből a Jóisten láthatatlanul felkarolta és az elveszettnek hitt életút a művészetben ismét megtaláltatott. Így emelte fel a festőecsetet, és innentől folyamatosan születnek a festővásznon a csodaszép táj- és épületképek, csendéletek és portrék. István 2013-óta az Ujvári János Református Szeretetotthon Pápakovácsi Idősek Otthonában él.

- Óvodás koromban már rajzoltam, igaz, később a zene felé tettem egy rövid kitérőt. A rajzolás visszajött a sorkatonai szolgálat alatt, amit Lentiben töltöttem. Később készítettem intarziás bútorokat, díszdobozokat is. Tíz éve élek az attyapusztai Ujvári János Református Szeretetotthonban, ahol az alkotásban támogatnak, vásznakat, festékeket, ecseteket biztosítanak számomra a festéshez.  Hatalmas motivációt és lendületet ad egy-egy országos díj, ezért ha az egészségem megengedi, szeretnék még jónéhány képet festeni a jövőben is. Nagyon megtisztelő, és végtelen örömmel tölt el, hogy most festményeimből az egyik legpatinásabb dunántúli múzeumban nyílik kiállítás, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani – fogalmazott Lovász István, akinek a pápai Pannonia Reformata Múzeumban közel ötven festménye lesz látható közel két hónapon keresztül.

Az „Elveszett és megtaláltatott” című kiállítás megnyitójára 2024. március 1-én, pénteken 16 órakor kerül sor a Református Ótemplomban (Pápa, Fő utca 6-8.). A tárlatra mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 17., Wednesday,
Rudolf napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3416
Összesen 2009. június 2. óta : 40154411