MEGNYÍLT

MEGNYÍLT

„Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.” (Márk 15,38)

Nagypéntek megváltásunk örömünnepe, amelyre Isten húsvétkor ütötte rá a pecsétet. A nagypénteki evangéliumot hirdeti az a tény is, hogy Jézus halálakor a templom kárpitja kettéhasadt, megnyílt.

Eddig nem akárki járulhatott Isten elé, csak az akkori zsidó pap és főpap. Eddig nem akárki közeledhetett Istenhez, mostantól bárki megteheti ezt.

Eddig nem akárhol lehetett imádni az Istent, csak a jeruzsálemi templomban, mostantól bárhol; vagyis nemcsak kézzel készített templom lehet az Isten tiszteletének helyévé, hanem elsősorban ott van templom, ahol lélekben és igazságban imádják az Istent (János 4,23), azaz ahol az Isten színe előtt, Őt imádva, az Ő Igéjére, üzenetére vágyva, a sákramentumokban részesedve, majd az élet istentiszteletét kint a világban is megélve, a testvérek összegyűlnek. Ott van templom, ott van egyház, ahol az imént felsoroltak megvalósulnak. Kálvin is ezeket nevezte az igaz egyház ismertetőjeleinek: az Ige hirdetését, a sákramentumok kiszolgáltatását és a szeretetszolgálatot, vagyis egymás segítő szeretetét.

Eddig közbenjáró kellett az Istennel való kapcsolathoz. Ilyen közbenjáró volt a zsidó főpap. Mostantól azonban egyetlen főpapunk van, Jézus Krisztus (Zsidókhoz írt levél 4,14), Ő az egyetlen közbenjáró, nem kell más közbenjáró, közvetlen az utunk az Atyához (1Timóteus 2,5).

Az Istennel való boldog közösség valóságában nem kell több véres áldozatot bemutatni, hiszen Jézus Krisztus egyszeri, tökéletes áldozata mindenért eleget tett. Jézus a próféta nyomán hirdette: Irgalmasságot akarok nem áldozatot (Máté 9,13), Isten ismeretét és nem véres áldozatot. Vége minden véres áldozatnak; egymást sem kellene kivéreztetnünk. Ez az új istentisztelet, amely folytatódik az élet istentiszteletében (Róma 12,1−2).

Eddig az ember akart adni valamit az Istennek – a folytonos áldozatbemutatás is erre utalt − mert rossz volt a lelkiismerete; ám most megfordult a helyzet, mert Isten mindennel megajándékozott bennünket. Először mindig az Isten ad, és az Ő adományának mennyei gazdagságában részesülve lehetünk mi is adakozó lelkű és életű emberek.

A templom függönyének megnyílása az új istentiszteletet jelenti; van út a „szentek szentjébe”, az Isten valóságos jelenlétének helyére, az Istennel való megtartó és megváltó közösség boldogságát megélve.

A templom függönyének megnyílása valójában azt láttatja velünk, hogy megnyílt az ég, örök életünk van, megváltott emberek vagyunk.

Amikor Jézus Krisztust, működése kezdetén, Keresztelő János megkeresztelte, megnyílt az ég, Jézust betöltötte a Szentlélek, majd megszólalt az Atya szózata: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm (Máté 3,16−17).

Jézus Krisztus halála és feltámadása által számunkra is megnyílt az ég, ezért mi újból Isten gyermekei lehetünk, akikben az Istennek kedve telik, akikben az Isten gyönyörködik.

Tavaly ősszel ott imádkoztunk Jordániában, a megkeresztelés helyén, a családommal. Életünk egyik legnagyobb ajándéka volt azon a szent helyen állni. Ott járt át igazán, szeretteimmel együtt, a bizonyosság, hogy Jézus Krisztus megváltó szeretete megnyitotta az eget: nyitott „égbolt” alatt élünk, nyitott számunkra a mennyei világ kapuja, amely körbeöleli földi életünket.

Megnyílt az ég: van út Istenhez, Jézus Krisztus által; van út a mennybe. Jézus Krisztus az út (János 14,6). Őáltala elvétetett végre a szemünk elől a lepel (2Korinthus 3,14−16), ezért minden szűkölködés és zártság ellenére is látjuk az örökkévaló, vigasztaló összefüggéseket. Lélekben már a Megdicsőülés hegyének magasságából szemlélhetünk mindent (Máté 17,1); ezért nem ragadunk bele a jelen keserveibe, mert látjuk az örök és maradandó, isteni megoldást, a krisztusi jövőt, belátva, hogy sokkal több az élet (Lukács 12,23), mint amit abból e-világban valaha is érzékelhetünk. A hitünknek és a reménységünknek végre van élő, egyetlen, „méltó tárgya” Jézus Krisztusban, akinek megváltó halála által életünk sokféle börtönének zártságából a szabadulás ajtaja nyílt meg számunkra.

Megnyílt a kárpit, megnyílt az ég, melynek nyomán megnyílt az élet.

Jézus Krisztusban újból teljes életet élhetünk, még ha továbbra is sokféle e-világi zártság között, rozzant testben, küzdelmektől és harcoktól terhelten telnek a napjaink. Jézus Krisztusban mégis, a jelen körülményei között is, az új- és örök életünket élhetjük.

Ez a bizonyosság pedig valóságos, krisztusi örömmel és életkedvvel tölt el bennünket az adott helyzet korlátai között is. Tehát Istennek kedves életet élhetünk az Ő eredeti gondolata szerint.

Annak is üzenete van, hogy a templom függönye felülről lefelé nyílt meg. Ez azt jelenti, hogy itt Isten hatalma cselekszik. Vagyis azokat a zártságokat, azokat az igazán nagy problémákat, amelyekben mi a bűn, a harc, a betegség, az idősödés, a halál nyomorúsága miatt élünk, azokat csak Isten szabadító hatalmának és megváltó szeretetének cselekvése képes megoldani. Valójában az történt, hogy Isten tette meg felénk az első lépést; Ő az, aki nyitott felénk, aki mindent odaadott nekünk (2Korinthus 4,15), egyszülött Fiát is, annak sírját is megnyitva érettünk (1Korinthus 15,20). Mindig Isten a szabadító, mindig Ő a kezdeményező; egyedül csak Isten képes megnyitni az emberlét celláját; csak Ő tudja feltörni a diót.