BÁTRAN VÁRTA ISTEN ORSZÁGÁT

Jézus temetése

Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt, eljött az arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus csodálkozott azon, hogy Jézus már meghalt, ezért hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette Őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. A magdalai Mária és Mária, József anyja pedig figyelte, hova helyezték Őt. (Márk 15,42–47)

Arimátiai József Isten országát várta. Az Isten országa az Isten megtartó, megváltó, „mindennél jobb” szeretetének a jelenléte az életünkben. Ebben az isteni szeretetben soha nem fogunk csalódni. Ő soha nem hagy el bennünket, még elbukásunk idején sem. Isten velünk van minden napon a világ végezetéig (Máté 28,18−20), sőt még azon túl is. Az Isten jelenléte: az Isten velünk való közössége; és hit által a mi Istennel való közösségünk, a Krisztusban. Ez az isteni, megtartó, megváltó, örök és oltalmazó közösséget ajándékozó szeretet öltött testet Jézus Krisztusban, aki meghalt és feltámadott. Ez a közösség mindenre elégséges, sokkal inkább jobb mindennél – ezt mondja, szinte dadogva, erről a közösségről Pál apostol (Filippi 1,23). Az Ószövetségben Ézsaiás próféta gyönyörűen énekli az Isten országának valóságát, az Istennel való közösség boldogságát: Nem árt és nem pusztít az Isten országában senki, és a föld tele lesz az Isten ismeretével, miként a tenger a medrét borítja (Ézsaiás 11,9). Emberi értelemmel, ebben a konfliktusos világban, fel sem tudjuk fogni azt a békességet és örömöt, amelyet Jézus Krisztus, Őáltala pedig Isten országa elhoz ebbe a világba, és amelyet hitben már „itt” átélhetünk, „odaát” pedig maradéktalan teljességben.

Arimátiai József bátor hittel várta Isten országát. Most ugyan váratlanul lépett elő az evangéliumokban, de a hitéből fakadó várakozásának bizonyosan voltak előzményei. Isten ígérete szerinti igei reménységekből táplálkozott arimátiai József bátor hite. Arimátiai József bátor hite, Jézus temetése kapcsán egy fontos teológiai üzenetet hangsúlyoz, miszerint Jézus temetésére azért volt szükség, hogy ezzel Isten bebizonyítsa: Jézus Krisztus valóban meghalt a kereszten, és harmadnapra valóban feltámadt. Valóban feltámadt az Úr (Lukács 24,34). Jézus Krisztus valóban legyőzte a halált, nem pedig valami álomból vagy tetszhalálból támadt fel. Ez a legfontosabb teológiai üzenete Jézus temetése leírásának, amit éppen ezért mind a négy evangélista kiemelt. Félünk a haláltól, de ha Jézus Krisztusban hiszünk, akkor a halál mögöttünk van, és nem előttünk. Erről az örömhírről van szó Jézus temetésénél. Az Apostoli Hitvallásban Jézus temetésének kiemelésében is ­– eltemették – ebbéli hitünket valljuk meg: Valóban meghalt, valóban feltámadott. Azt is mondhatnám, hogy szépen előkészítették és végrehajtották Jézus temetését. Ám Jézus „elrontotta” a saját temetését, mint ahogy „elrontott” attól kezdve minden kegyelettel teli komoly temetést, mert Ő feltámadt a halálból, és legyőzte a halált.

Arimátiai József bátor hittel várta az Isten országát, és ebből következően a hite úgy öltött testet, hogy amikor neki kellett cselekedni, akkor nem késlekedett, bátran előállt, és tette azt, ami az ő feladata volt. Amikor tehát eljött az Istentől rendelt idő, arimátiai József bátor hitével előlépett, és hitvallóan cselekedett abban, amit az Ő feladataként rendelt el az Isten. Amikor Jézust eltemették, az a nap az előkészület napja volt ­– hallhattuk az Igéből ­–; vagyis péntek estéről van szó (42). Este hat órától elkezdődött már a nyugalom napja, a szombat; ezért, mielőtt beesteledett volna, el kellett temetni Jézus testét. Amikor már majdnem beesteledett, az utolsó pillanatban, az előkészület napjának már-már a leteltével, arimátiai József előállt. Miért pont most? Nem késett el ezzel az engedelmességgel arimátiai József, hiszen éppen belefért a határidőbe? Amíg élünk, addig az előkészület napja van. Amíg dobog a szívünk, addig várhatjuk az Isten országát, addig könyöröghetünk a hitért, és a hitünkben folyamatosan erősödhetünk. Arimátiai József lehet, hogy késett, de nem késett el, hanem Isten Lelkének munkája által, az Istentől rendelt időben cselekedett; pontosan akkor, amikor kellett.

Ez azt is jelenti, hogy nem kell mindenkinek nyüzsögni, hitvallóként sem; hanem akkor kell előlépni, amikor az Isten azt elrendeli, a kellő időben, akkor azonban nem késlekedni; amikor pedig ez az idő lejárt, akkor tudni kell újra visszalépni, és folytatni a csendes, névtelen szolgálatot. Tehát nem kell feleslegesen fontoskodni, hanem csak akkor, amikor az Isten jelet ad. Inkább az a baj, hogy sokkal többen sürgölődünk látványosan az Úr nevében, mint amennyire Isten akarata szerint szükség lenne, és sokkal kevesebb a csendesen szolgáló ember. Arimátiai József már korábban szolgálhatott csendesen a maga helyén, és amikor kellett, akkor egy időre vállalta a látványosabb cselekvést, majd újból visszavonult, és úgy szolgált tovább.

Sokféle „beesteledés” van. Ezek hitre hívó jelek. Beesteledett; például akkor, amikor eltelőben van az életidőnk. Nekem is elkezdődött a negyedik negyed, amely sok mindenre figyelmeztet engem személy szerint. Ilyenkor egyre inkább különbséget kell tennünk lényeges és lényegtelen között; ekkor már világossá kell lenni annak, hogy mire és kire kell igazán várni, és mivel nem kell már foglalkozni. Márpedig csak hit által lehet e tekintetben világosságra jutni. Ez a „beesteledés” hitre hív, majd Isten országának várására és szolgálatára késztet. A legfontosabb, hogy ebben ne késsünk el. Ez a „beesteledés” történhet akkor is, amikor valamiféle próbatétel ért bennünket; vagy életünknek egy szakasza lezárult, és valami más kezdődött. Ezek a „beesteledések” mind figyelmeztetések arra nézve, hogy hitben járunk-e, valóban az Isten országát várjuk-e; van-e bátor hitünk? Annyi mindent elmulasztunk, de minden mulasztásra van bocsánat, az Úrban; azért, hogy ne maradjunk hitetlenek, hanem hívővé legyünk (János 20,27). Amíg dobog a szívünk, addig az előkészület ideje van. Vegyük észre, hogy a mai nap is egy kegyelmi idő! Tart még a kegyelmi idő, még nem esteledett be teljesen, még az előkészület napja van.

Arimátiai József most bátran előlépett, és felvállalta Jézus temetésének végrehajtását, nyíltan konfrontálódott a zsidó Nagytanáccsal, amelynek ő maga is tagja volt, és amely tagságból minden tekintélye, elismertsége, egzisztenciája fakadt. Ez hitvalló döntés volt arimátiai József részéről, hiszen bátor hittel előállt, és Jézus Krisztus ügyének védelmében úgy mutatta meg a hitét, hogy az Istentől rendelt pillanatban – késve, de nem elkésve − felvállalta a feszültséget, a konfliktusokat, sőt saját tekintélyének, egzisztenciájának, életének kockáztatását is Jézus Krisztusért. Arimátiai József ugyanis még tovább ment; bátran bejutott Pilátushoz, és kikérte Jézus holttestét, amellyel életveszélyes kockázatot vállalt. Biztató üzenet: amikor a hit embere a Lélek indítására előlép, és bevállalja Jézus Krisztus követésének kockázatát, akkor Isten elkezdi az Ő gyermekét a tenyerén hordozni. Arimátiai József nemcsak bátor hittel előállt, nemcsak konfliktust vállalt, hanem az életét is feláldozta volna Jézus ügyéért; miközben Isten megtartó szeretete hordozta őt.

Hadd árnyaljam az üzenetet! Vannak olyan rendkívüli hitvalló helyzetek, amikor a konfliktusokat Jézus Krisztusért fel kell vállalni. Ám ezen túl, én személy szerint azt vallom − és egyre inkább azt vallom −, hogy ezeket a rendkívüli, hitvalló helyzeteket leszámítva, a krisztusi embernek az a küldetése, hogy miközben ő maga soha nem támaszt konfliktusokat, a meglévő konfliktusokat krisztusi szeretettel csendesíti, tompítja, békíti, kezeli. Nézzetek körül! Ahova tekintünk, konfliktusok tömege mérgezi az életünket! Hol vannak a krisztusi emberek? Hol vagyunk mi, akikre Jézus Krisztus a szelídséget, a krisztusi szeretetet, a békességszerzést bízta? Vannak rendkívüli helyzetek, akkor elő kell állni, de egyébként konfliktust kell kezelni, békességet munkálni, ebben a megosztott világban hidakat építeni. Ez a krisztusi küldetés. A hívő ember nem támaszt öncélú, direkt konfliktusokat − miközben „itt” mindenki háborúja folyik mindenki ellen −, hanem békességet munkál (Máté 5,9). Gondoljunk bele: Mi értelme van így az emberi életnek, egymás életét tönkretéve? Arimátiai József bátor hittel előállt, felvállalta Jézus Krisztus ügyéért a konfliktusokat. De csak Krisztus ügyéért! Éppen azzal, hogy Jézus Krisztusért vállalt konfliktust és kockázatot, számos más konfliktust simított el.