Esperes-Főgondnoki értekezlet
Márton Gergely, 2024-09-06 08:46:37
Az egyházkerület előtt álló legfontosabb feladatokról tárgyalt az egyházkerület elnöksége és az egyházmegyék vezetői. A szeptember 3-án megtartott Esperes-Főgondnoki értekezlet kiemelt témája volt a szeptember 28-i ünnepi közgyűlés programsora.
A balatonfüredi Siloám Református Missziói Otthonban megtartott tanácskozás Steinbach József püspök vezetésével rövid áhítattal kezdődött.
Az ülés legfontosabb témája a szeptember 28-án, a Balatonfüredi Református Egyházközség templomában megtartásra kerülő ünnepi, majd az azt követő rendes közgyűlés részleteinek kidolgozása volt.
A tervek szerint a délelőtti ünnepi alkalmon kerül sor az új lelkészek felszentelésére, itt kerülnek átadásra a Pro Pannonia valamint a Dobos Károly-díjak. Szintén ezen az alkalmon adnak hálát a Balatonfüredi Gyülekezet teljesen megújított orgonájáért és a Siloám Református Missziói Otthon felújításáért. A délutáni rendes ülésen hangzik majd el az éves püspöki beszámoló, valamint az egyházmegyei és előadó jelentések közül is lesz szóbeli előterjesztés.
Az Esperes-Főgondnoki értekezleten döntöttek a részletekről, a lebonyolítás munkamenetéről, valamint napirendi javaslatokat készítettek elő a gyűlésre.
Az egyházi vezetők tanácskozásán téma volt a közelgő Dunántúli Felső Tagozatos Hittanos találkozó. Az előkészületekről Márkus Mihály esperes számolt be. Elhangzott, erősíteni kell az iskolák és iskolások jelenlétét ezen a fontos alkalmon.
A tanácskozás végén az esperesek megosztották egyházmegyéik örömeit, kihívásait.
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. October 08., Tuesday,
Koppány
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 1686
Összesen 2009. június 2. óta : 42836929