Keresztyén reménység

A tavaszi lelkésztovábbképző kétnapos programjában a keresztyén reménység alapjairól, a szolgálatban való közvetítéséről, a misszióban és a diakóniában való megjelenéséről, megjelenítéséről hangzottak el előadások. Jézus Krisztus legyőzte a halált, életünket az üdvösséges öröklétbe helyezte. Feladatunk az öröklét evangéliumának hirdetése, emlékezni és emlékeztetni másokat is erre.

„Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent…” (1Kor 15,1-5)

Steinbach József püspök bevezető áhítatában a keresztyén reménység igei alapjairól szólt a korinthusi levél 15. fejezete alapján.

Az egyház szolgálata az evangéliumra emlékezés és emlékeztetés mindenkor: Jézus Krisztus meghalt bűneinkért, eltemették, feltámadt és megjelent. Az apostol szól Krisztus feltámadásának tanúiról, alázattal, bűnbánattal említve magát, példát adva ezzel számunkra, hogy magunkat megalázva, egyedül Istent magasztalva kell bizonyságot tennünk az Úrról, a feltámadott Krisztusról.
Ha csak ebben az életben reménykedünk, szánalomra méltók vagyunk. Krisztus valóban feltámadt a mi feltámadásunk, konkrét, testben (személyazonosságában ugyanebben a testben) való feltámadásunk zálogaként. A feltámadás pillanatában teljes lesz a diadal a halál fölött.
Ez az üdvösséges jövő reménysége hatással van a jelenre, valós értelmet ad az életnek, a Krisztusért való szolgálatnak, a tanúságtevésnek, és ha kell, a szenvedés felvállalásának. „Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban (1Kor 58)” – foglalta össze a keresztyén reménység, a feltámadás bíztatását: „Ezzel a hittel, örömmel kitartani és mindenkor ezt a reménységet sugározni. Ehhez az Úr megadja az erőt!”

A misszió a reménység emlékeztetése. Az előadások sorában elsőként Dr. Sárközi Gergely Antal, a Kálvin Kutatóintézet vezetője elevenítette fel a Dunántúl missziójának történetét, majd Dr. Kocsev Miklós, tudományos kutató, egyetemi tanár magáról a misszióról mint a reménységre való emlékeztetés szolgálatáról értekezett. Éleszthető, újraéleszthető-e a reménység – tette fel a kérdést. Ez a szolgálat az egyház, minden gyülekezet feladata, megszólítani az embereket, bevonni őket Isten munkájába, hogy aztán ők is ezt tegyék. Mindenkor, így napjainkban is kihívás, megtalálni az adott kor hangját, amivel meg tudjuk szólítani az embereket.

Dr. Balla Ibolya rektor az ószövetségi idők reménységét vizsgálta. Konkrét igéket hozva példaként mutatta be, hogy az ószövetségi időkben a remény konkrét várakozás valamire, valakire. Ez a várakozás erős bizalom Isten felé, ebből fakad a reménység.
Dr. Kálmán Csaba alsóörsi lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat dunántúli kurátora a reménység szolgálatának a diakóniában megjelenő gyakorlati aspektusáról szólt. Kiemelte, hogy a keresztyén reménység az látszik, az cselekszik. Ezt a diakóniában látható és cselekvő reménységet mutatta be Bali Erzsébet, a Dunántúli Református Egyházkerület Őszikék Időskorúak Otthonának vezetője is.
Az első nap Szabó J. Róbert, a Veszprémi Református Egyházmegye esperesének áhítatával zárult.

A második nap első előadója, Dr. Jaap Doedens docens a reménység és várakozás koncepcióját újszövetségi szemmel vizsgálta. Az Ószövetség minden ígérete beteljesedett Jézus Krisztusban mint egyetlen fókuszban. A megváltó kereszthalál gyújtópontja az időnek, amelyből értelmezzük a múltat és tudunk előrenézni.
A világi jövőlátás beszűkült és borúlátó lett. A reménység krízisét éli át napjainkban minden generáció, ezért fontos a mi üzenetünk. Dr. Németh Tamás egyetemi tanár bibliai példák alapján mutatta be, Isten miként tanít bennünket arra az igaz és valós reménységre, amelyet Ő ad számunkra. Ne emberi alapokra építsük, fizikai realitásokhoz kössük a reménységet, hanem Isten személyéhez.

Dr. Petró László egyetemi tanár „Reménység és eszkatológia” című előadásában arra mutatott rá, hogy az isteni örök eljövendőt várjuk, reménységünk nem az emberi elképzelésekre épülő jövőre épül. Az ígért üdvösséges jövő pedig hat a jelenre, ebből fakad keresztyén reménységünk.  

A kétnapos tanfolyam úrvacsorás istentisztelettel zárult. Igét Máté László egyházkerületi főjegyző hirdetett.