Erőm és énekem az Úr

Márton Gergely, 2025-06-19 09:49:08

Június 14-én a Balatonfüredi Református Gyülekezet templomában tartották meg a Dunántúli Református Egyházkerület Kórustalálkozóját. A tizenkét énekkart felvonultató alkamat köszöntötte Steinbach József püspök is.

Veres Györgyné Petrőcz Mária, a kerület ének- és zeneügyi előadója szervezi és fogja össze a kétévente megrendezésre kerülő kórustalálkozót. Örvendetes, hogy alkalomról alkalomra gyarapodik a résztvevők száma, idén több mint tíz gyülekezetből érkeztek.

„…mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való” (Préd 3,14)
Áhítatában Steinbach József püspök a Prédikátorok könyvének harmadik fejezetéből hozta az Úr üzenetét. Az igére utalva imádságban adott hálát az Úrnak azért, hogy minden kérdésünket, nehézségünket, de az örömeinket is Ő elé vihetjük, és azért, hogy a legfontosabb kérdésünkre Jézus Krisztusban már megadta a választ, a vigasztalást és a reménységet számunkra. Így adott hálát az Úrnak a találkozóért is, azért, hogy az Ő házában összegyűlve énekkel magasztalhatjuk, dicsérhetjük Őt Jézus Krisztusért, hogy az örökélet tágasságát magunkénak tudva örülhetünk mindenkor.

A találkozó résztvevőit köszöntötte Máté László egyházkerületi főjegyző.

A kórusok bemutatkozása összkari énekléssel kezdődött. Veres Györgyné Petrőcz Mária vezényletével közösen szólalt meg Draskóczy László „Jövel, Szentlélek Isten” című szerzeménye.

Ezt követően a kórusok egymást követve léptek fel:


Balatonalmádi Református Gyülekezet kórusa – karnagy Veres Györgyné Petrőcz Mária


Balatonfüredi Református Gyülekezet kórusa – karnagy Pethő Balázsné


Cantabile Énekegyüttes – karnagy Veres Györgyné Petrőcz Mária


Esztergomi Református Gyülekezet kórusa – karnagy Kissné Kulcsár Sarolta


Győri Református Gyülekezet kórusa – karnagy Tóth Renáta


Kaposvári Református Gyülekezet kórusa – karnagy Pytel Anna


Révkomáromi Református Egyházközség Collegium Musicum kórusa – karnagy Cintula György Katalin


Komáromi Református Gyülekezet kórusa – karnagy Máté László


Nagykanizsai Református Gyülekezet kórusa – karnagy Helláné Vörös Noémi


Neszmélyi Református Gyülekezet kórusa – karnagy Molnár Péter


Pápai Református Gyülekezet kórusa – karnagy Tatai Márta


Zalaegerszegi Református Gyülekezet kórusa – karnagy Varga Annamária


Orgonán közreműködött Kovács Botond.

Nehéz helyzetben van a tudósító, ha nem tud szakszerűen írni szólamokról, ritmikáról, hangnemről. Annyit azonban el tud mondani, hogy az énekes szolgálatok gyönyörködtetve mutatták meg azt az isteni rendet, összhangot és harmóniát, amely örömforrása az életnek. Az Urat magasztaló hangok betöltötték a templomot. Sőt, kiszűrődve a városba másokat is bevonzottak az Úr dicsőségére.




Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2025. June 19., Thursday,
Gyárfás napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8693
Összesen 2009. június 2. óta : 47052675