FelléleKzés a Művészetek Völgyében

Márton Gergely, 2025-07-30 08:24:33

A Művészetek Völgyében a taliándörögdi református templom és kertje – a LéleKzet Református Udvar – idén is különleges lelki-szellemi otthonná vált. Kiállításokkal, zenei és irodalmi programokkal, csenddel és közösséggel hívta egy „lélekzetnyi” elidőzésre, feltöltődésre a kulturális forgatag vendégeit. A július 27-i zenés záró áhítaton az ihletett művészetet az evangélium szépségének közvetítőjének nevezte Steinbach József püspök.

Az udvar idei tematikájának a generációk közötti kapcsolat, a transzgenerációs sebzettség és gyógyulás volt a fókuszában. Szabóné László Lilla teológiai tanár, az udvar házigazdája úgy fogalmazott, hogy keresztyénként a nemzedékről nemzedékre görgetett sebeket az eredendő bűn fogalmával határozhatjuk meg, hiszen ez az egyik generációról a másikra öröklődik. Egyik nemzedék sebzi a másikat. Az udvarban azonban nem csupán erre világítottak rá, hanem a transzgenerációs áldásokra is. „Isteni genetikának neveztük el azt a folyamatot, ahogy öröklési láncunkba, történetünkbe egyszer csak beléphet az Isten és begyógyulhatnak a sebeink. Az ő szeretete a világ kezdete óta felénk árad, ezt nevezzük áldásnak.”
Ezt erősítették az udvarban elhelyezett installációk és játékok. Az olyan helyszíneken, mint „az életfa”, az „áldásszalag”, az „ökomegálló” vagy a „családi jenga” bemutatták a téma keresztyén olvasatának lehetőségét, ugyanakkor teret adtak bármely betérőnek, hogy saját fogalmaival gondolja végig kapcsolatait, örökségét.

A tíz nap alatt lehetőség volt egyéni alkotásra és közös játékra, beszélgetésekre, de bibliodráma, mesejáték, pódiumbeszélgetések, koncertek és előadások is helyet kaptak. Fellépett Balla Gergely és Konkoi, Tímár Sára és zenekara, a Zámír Projekt, Szabó Mátyás, a Zsongom, a Borzsavári Zenekar, Szalóki Ági. A templomban Kő Pál, Kő Boldizsár és a Kő család más nemzedékeinek alkotásaiból készül kiállítás volt látható. Minden reggel Lélekébresztőre, esténként Lélekemelőre várták a fesztiválozókat, illetve mindkét vasárnap délelőtt istentisztelet is volt.

A LéleKzet Református Udvar idei programjai a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány koordinációjában, a Dunamelléki és a Dunántúli Református Egyházkerület, valamint a Magyar Református Misszió Szövetsége támogatásával jöhetett létre.
A záróalkalmon, július 27-én Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője mondott köszönetet minden segítőnek, önkéntesnek.

Steinbach József püspök, a zsinat lelkészi elnöke az udvar nevére utalva azt emelte ki, hogy valóban az az örömhír, fellélegezhetünk! Az aznapi igében olvastuk, hogy Jézus meggyógyítja a süketnémát (Mk 7,31-37). A történetben ott van a mi és a világunk nyomorúsága is: dadogunk vagy némák vagyunk, ha a lényegről kell szólni, ha beszélünk, akkor pedig csak a magunk igazát mondjuk. Ebből az állapotunkból fakad számtalan egyéb nyomorúságunk. De jött valaki, akinek isteni hatalom adatott, aki megmutatta, hogy Isten fiaként Ő a Szabadító, a Megváltó és az örökélet visszaajándékozója, és gyógyulást ad ennek a süketnéma világnak, benne nekünk is.

„Hiszem, hogy fellélegezve az Evangéliummal ezen az udvaron minden egyes alkalommal ezt az örömöt, szépséget tapasztalhattuk meg” – mondta. Szólt arról is, hogy Isten Igéjét lehet direkt módon, istentisztelet keretében hirdetni, de ugyanúgy fontos az örömhír indirekt kommunikálása is. Ezt a szolgálatot végzi az Istentől ihletett művészet: „Merjünk erre a szépre rácsodálkozni, ezt a szépet megbecsülni, továbbadni, és egy adott ponton ehhez a széphez hozzákötni az evangéliumot a direkt bizonyságtétellel.”
Köszönetet mondott a Református Közéleti és Kulturális Alapítványnak, minden segítőnek, önkéntesnek, Szabóné László Lillának, a Taliándörögdi Református gyülekezetnek valamint az összes fellépőnek az itt végzett szolgálatukért.

A református udvar záró eseményén Bognár Szilvia, Király Nóra és Kovács Zoltán triója adott koncertet. A művészek mintegy nyolc évszázad egyházi és világi, népzenei és írott forrásokból ismert zenei anyagából adtak ízelítőt.

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2025. July 31., Thursday,
Oszkár napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2582
Összesen 2009. június 2. óta : 47625903