„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk”

Márton Gergely, 2025-09-09 06:45:49

Szeptember 7-én tartották az Ótemplomban a Pápai Református Teológiai Akadémia tanévnyitó ünnepségét. Igehirdetésében Márkus Mihály esperes arra hívta fel a figyelmet, hogy a mennyei polgárjog nem automatikus, hanem Krisztusban való örökség. A tanévet Balla Ibolya rektor nyitotta meg. Az alkalmon 21 új hallgató tett fogadalmat.

A tanévnyitó közgyűlést megelőző istentiszteleten Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét:

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.” (Fil 3, 20-21)

Földi értelemben a polgárjog kiváltságokat jelent. Pál apostol azonban nem a földi, hanem a mennyei polgárságról szólt.

Ez a polgárjog identitást jelent, azt, hogy elsősorban Istenhez kötődik életünk. Egyfajta jogot formál arra, hogy ajándékképpen megkaphatjuk azt, amit Isten Jézus Krisztusban elkészített számunkra. De ez a polgárjog felelősséget is jelent. Azt, hogy bármilyen körülmények között is Isten gyermekeihez méltó módon éljünk, hiszen ebben a világban az Ő küldöttei, képviselői vagyunk. Hozzátette, a felelősség mellé megkapjuk a reményt, a megnyugvást, mert a mennyei polgárjog a végső győzelemre biztosíték. Krisztus azért halt meg, hogy mindnyájan Isten országának a polgárai lehessünk. Krisztusban jogunk van Isten ígéretéhez: az örökéletre, a kegyelemre.

Az esperes úgy fogalmazott, hogy útlevelünk van arra az útra, amelyen visszavárjuk az Úr Jézust. Ezért tekintünk már most erre az útra, amelynek a célállomása a Mennyország: „A Mennyország az, amiért már most élünk!” Emlékeztetett arra, hogy van olyan hely, amely Istentől üres, ahová azok jutnak, akik elutasítják Őt. Ez nem jó hely. A Mennyország azonban jó hely, mert ott Istennel lehetünk. Isten Jézus Krisztusban nemcsak megment bennünket, hanem hazavisz az Ő Örök Dicsőségébe. Jézus Krisztuson kívül nincs üdvösség, Őnélküle minden igyekezetünk ellenére sem juthatunk oda. Ezért a mennyei polgárjog nem automatikus, hanem Krisztusban való örökség.

„Ha tanév közben elfáradtok, ha kételkedtek az útirányban, akkor jusson eszetekbe: polgárai vagytok a Mennyek országának! Éljetek tehát úgy, hogy amikor az Úr Jézus visszajön, rátok ismerjen, mint hű állampolgárára” – zárta igehirdetését Márkus Mihály.

Tanévnyitó beszédében Balla Ibolya rektor felidézte, hogy országos egyházunk ifjúság szolgálatának szentelt tematikus évéhez több programmal is csatlakozott az akadémia. Úgy fogalmazott, hogy egyházunk megmaradásához, Isten ügyének szolgálatához elengedhetetlen, hogy a különböző generációk együttműködjenek. Kiemelte, hogy ez kétirányú út, ahol nemcsak az hangsúlyos, hogy mit tehetnek a fiatalok, hanem fontos azt is meghallani, hogy mit várnak el ők az idősebbektől. Bibliai példákat hozott arra, hogy Isten akarata szerint való a korosztályok közötti összhang. Erre utalnak azok az alapvető parancsolatok, amelyek már az Ószövetségben is adattak, amelyek ma is példát mutatnak a tanításra, nevelésre. Isten népénél a nevelés minden aspektusát áthatotta a vallásosság.
„Isten népe számára a nevelés lényege nemcsak az volt, hogy erkölcsös, a bűntől és ezáltal a büntetéstől mentes életre tanítson, hanem az irgalmasságra, a mások tiszteletére is vezessen” – mondta hozzátéve, hogy mindezeken túl az is fontos volt, hogy a társadalom összetartozását, nemzeti és vallásos identitását megerősítse.
Rámutatott arra, hogy a Bibliában meglepően modern elveket találunk a nevelésre, amelyek a mai elvekhez sok esetben hasonlítanak és amelyek a teológia küldetésnyilatkozatával is egybevágnak, és amelyek meghatározóak lesznek a most kezdődő tanítási évben is.

Balla Ibolya elmondta, hogy a tanévben a mindennapos és a nagy ünnepekhez köthető lelki alkalmakon kívül hat gyülekezeti kiszállást terveznek, folytatják a lelkipásztoroknak és hitoktatóknak szervezett továbbképzéseket, részt vesznek a Nőszövetség őszi konferenciáján, tudományos konferencia keretében dél-koreai vendégeket fogadnak. Folytatódik az Akadémiai Esték programsorozat valamint a zenei intézet szervezésében zajló koncertek.

A júniusi tanévzárón 12 végzős hallgatótól búcsúztak el, a mostani tanévre 21 új hallgató érkezett. Ők Dr. Jaap Doedens rektorhelyettes vezetésével tettek fogadalmat.

Gerecsei Zsolt, a Dunántúli Református Gyűjtemények igazgatója, a Tatai Református Egyházmegye esperese zárszavában azt hangsúlyozta, van, hogy azt hiszi rólunk a világ, hogy mi eltévedtünk, hogy tévúton járunk. Isten népe azonban a jó utat járja, azt, amit Isten mutatott, amin Ő jár elől, amin Ő véd és óv bennünket: „Azt kívánom mindazoknak, akik szolgálnak ebben az esztendőben, tanítsanak ennek az útnak a mélységeire. Azoknak pedig akik tanulnak, akik ennek az útnak a mélységeit és szépségeit is megjárják azt, hogy mindig ezzel a bizonyossággal tegyék” – mondta hozzátéve, hogy aki ezen az isteni úton jár, az nem botladozik, nem tévelyeg ebben a világban, hanem azon az úton halad, amelyen várjuk vissza a mi Üdvözítőnket. Így kért áldást erre a tanévre.

A tanévnyitó közgyűlés után a PRTA áhítatos termében Sipos Edit hittantanár, a Kett-módszer hazai képviselője tartott előadást „Bibliai ételkóstolás” címmel.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2025. September 09., Tuesday,
Ádám napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7225
Összesen 2009. június 2. óta : 48200892