IFI vezetőképző
Márton Gergely, 2025-09-10 10:28:00
Szeptember 4-6 között volt Balatonfüreden a dunántúli IFI vezetőképző. A Siloam Missziói Otthonban megtartott alkalmon közel harminc fő vett részt, akik szakmai előadásokon valamint műhelymunka keretében gyarapodtak az ifjúsági misszió elméleti, gyakorlati szolgálatában.
(Fotó: Hegdüs Emília)
„Csak csinálni kell, ennyi” – mondta Deák László Olivér, dudari lelkipásztor, de rögtön hozzáteszi, ez a kezdethez ugyan elég, de aztán fejlődni szükséges ahhoz, hogy az ember jól csinálja az ifjúsági missziót. Ezért is jött el a IFI képzésre.
A bakonyi település lelkipásztora iskolai rendszerben közel száz hittanossal foglalkozik. 2023-ban iktatták be a gyülekezet élére. A közösség és a presbitérium külön kérése volt az ifjúsági misszió elindítása, amit nemcsak lélekben, de anyagilag is támogatnak. Ahogy nevezi, a nulladik éven vannak túl. Elsőként a konfirmandusokat szólította meg. Tíz fővel indultak, aztán lassan, de gyarapodott az ifi. A nyári tábort már 16 fővel tartották meg. Úgy érzi, van a fiatalokban lelki igény erre a közösségre. Olyannyira, hogy a kezdetben havi rendszerességű találkozásokat kérésükre kéthetire változtatták. „Megszólíthatóak, jönnek, lehet velük beszélgetni a Bibliáról, imádságról, lehet velük közösen imádkozni” – mondta hozzátéve, hogy együtt készülnek a szeptember 21-i Ifjúság vasárnapjára, amikor ők fognak majd a gyülekezet előtt szolgálni.
Teológusként már vezetett ifit, most mégis úgy érzi, korban távolabb került a mai fiataloktól. Kellenek az új ötletek, a megerősítések, a tanácsok ahhoz, hogy hosszú távon kézben tudja tartani a már kialakult közösséget.
(Fotó: Hegdüs Emília)
„160 ezer gyermek van az iskolarendszerünkben, ennek nagyrésze aztán lemorzsolódik. Ez nem az intézményrendszerünket minősíti, hanem arra int, hogy önmagában ez kevés, szükség van a gyülekezeti ifjúsági misszióra is.” Ezt már Farkas Balázs tatai lelkipásztor, az Ifjúság Éve dunántúli referense, a képzés szervezője mondta. A fiatalok szeretnének valahová tartozni, szomjazzák az értékes és jó közösségeket. Kiemelte, hogy a cél nemcsak az, hogy az ifibe hívjuk őket, hanem az, hogy a gyülekezetbe is. Ehhez az kell, hogy ott tudják fogadni őket, hogy örüljenek nekik. Ez mind a két fél részéről odaszánást igényel, amit az ifivezetőknek át kell hidalnia. Fogadni őket és ott szolgálatba állítani. Ha ez megtörténik, akkor a gyülekezet részévé válnak.
Úgy fogalmazott, hogy a Csillagpont fesztivál jól demonstrálta, hogy micsoda erő és lehetőség van a fiatalokban. De arra is rámutatott, hogy micsoda veszteség, hiány lenne, ha ezt a gyülekezetekben nem tapasztalhatnák meg. Úgy látja, az idei tematikus év kapcsán megindult a mozgás a Dunántúlon is, az a bizonyos egy lépés előre, amit a kezetekkor megfogalmazott, az megvalósulni látszik. (http://refdunantul.hu/hir/mutat/25071/) Bizakodó, tudva azt, hogy az elindulás mindenben nehéz, de már látszanak az első lépések.
(Fotó: Hegdüs Emília)
Az Ifi vezetőképzőre közel harmincan érkeztek. Farkas Balázs elmondta, hogy elsősorban arra adnak most segítséget, hogy miként tudnak ifi csoportokat vezetni. De velejárója ennek az is, hogy vezetőikké, példaképeikké válnak annak a korosztálynak, amelyik valójában éhezik a példaképekre, arra, hogy hiteles személyeket kövessenek. Ennek a felelősségét is érintették. Azt, hogy ne legyen szemérmesség kérdése, hogy adott esetben az ifire miattuk jönnek el, de a valós cél mindig az legyen, hogy Krisztushoz akarják őket vezetni. Úgy fogalmazott, hogy lehetnek különböző fontos és jól használható eszközök, gyakorlatok, lehetnek különböző talentumokkal, karizmákkal megáldott vezetők, de a legfontosabb az, hogy a szívekben elinduljon a változás. Erre pedig csak az Evangélium képes. Ezt kell átadni, e nélkül céltévesztett lesz a munkálkodás.
(Fotó: Hegdüs Emília)
Mindamellett azt is megfogalmazták az egyházkerület vezetésével, hogy olyan programot valósítanak meg, amely nemcsak szakmai segítséget és segédanyagokat ad a résztvevőknek, hanem erősíti a kapcsolódási pontokat. Itt a Dunántúl ifivezetői találkozhatnak, megismerhetik egymást, kapcsolatokat építhetnek ki. Az előadóknak köszönhetően pedig megtapasztalhatják, hogy milyen az országos vérkeringésbe bekerülni, abba a nagy testbe, az egyházunk ifjúsági missziójába, amely hatalmas tudással és tapasztalattal bír. Így tartott előadást Ablonczy Áron, a Zsinat Ifjúsági Osztályának vezetője, Andy Oatridge, évek óta hazánkban élő anglikán lelkipásztor, az Acorn Alapítvány vezetője valamint gyakorlati megoldásokat hoztak az Ifjúságépítő Műhely munkatársai.
Farkas Balázs elmondta, hogy az ifjúsággal való foglalkozás azt is adhatja, hogy a mostani ifi-közeg kitermeli a jövő ifivezetőit, lelkipásztorait.
Példa erre a Tatáról érkezett Köblös Mandula. Ő ifisből lép át ifivezetővé. A hittanos táborokban sokat kapott: úgy érzi, közelebb került Istenhez, új dolgok felé nyílt meg a gondolkozása. Sokat segített neki az, hogy olyan közösségben lehetett, ahol Isten is ott volt, ahol nyíltan lehetett beszélgetni a hitről. Most elérkezett ahhoz, hogy szeretné továbbadni azt a sok jót, amit eddig kapott. Felsős hittanos táborokban már szolgált, gyermekistentiszteletet is tartott, de az ifi vezetés még új számára. Ezért is jött most el erre a képzésre, ahol sok elméleti, gyakorlati és lelki segítséget kapott.
Az idei ifjúság tematikus évének dunántúli pályázati keretének nagyrésze felhasználásra került, ami jó jel arra, hogy elindult az alapozás. A keret maradékából tudták most megvalósítani ezt a képzést. A folytatással kapcsolatban Farkas Balázs elmondta, még kérdéses, hogy a tematikus éven kívül miként lehet majd ezt folytatni. Kapott rá bíztatás, igény is van rá. Szeretnék a megkezdett munkát továbbvinni, jó lenne, ha valamilyen formában minden gyülekezet be tudna kapcsolódni az ifjúsági misszió vérkeringésébe.
(Fotó: Hegdüs Emília)