Konferencia a "Jókai 200" Emlékév tiszteletére

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévre a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei programsorozattal készült. Tavasszal kiállítást nyitottak meg a könyvtárban, szeptember 20-án pedig neves előadók tudományos konferenciát tartottak az Ótemplomban.

Irodalmunk két jeles alakja, Petőfi Sándor és Jókai Mór egyaránt közel állnak a dunántúli reformátusság szívéhez. Személyük és barátságuk kezdete is Pápához, a Református Kollégiumhoz szorosan köthető. A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei így kiemelten fontosnak tartotta, hogy miként a 2023-as Petőfi-emlékévről, úgy az idei Jókai-emlékévről is méltóan megemlékezzen. A jubileumi programsorozat a tavaszi, gyermekarcú Jókait bemutató kiállítással vette kezdetét. Szeptember 20-án pedig neves előadókkal rendeztek emlékkonferenciát.

Kell-e, lehet-e újat mondani Jókairól? – tette fel a kérdést a rendezvényt megnyitó beszédében Gerecsei Zsolt gyűjteményi igazgató. A Szentírás egyik fontos tanítása az emlékezés, emlékeztetés, amikor nem újat kell mondani, hanem feleleveníteni nemzedékről nemzedékre azt, amit velünk, értünk cselekedett az Isten. Ez arra vezet bennünket, hogy nem mindig az új mondása a cél, hanem az újramondás, Jókai élete és munkássága pedig méltó a felelevenítésre. Arra is rámutatott, hogy a kutatások tudnak még újat is mondani neves írónkról, hiszen nincs befejezett kutatás, kerülnek még elő újabb adatok. Így említette Jókai két igazgatói megrovását, amelyre Hudi József, a levéltár vezetője hívta fel a figyelmet: az egyik az, hogy elmulasztotta az istentiszteletet, a másik az, hogy elmulasztott órára menni. A jófiú Jókai esetében nem tisztázott még az, hogy mi lehetett ennek az oka. Így mutatott rá Gerecsei Zsolt arra is, hogy egy-egy régi tudás is lehet új, ha más kontextusba kerül, ha más értelmezés alapján vizsgálják. „A megváltozott világban, az újra és újra felmerülő kérdések fényében lehet újra meg újra elővenni és rácsodálkozni a régi dolgokra: a nagyságra, a zsenire, és bennük válaszokat kapni az akkori és a mai kor kérdéseire, összecsengéseire” – mondta.

Hudi József, a konferencia szervezője és levezetője elmondta, hosszas egyeztetés előzte meg azt, hogy Jókai gazdag, sokszínű életművének mely szegmensei jelenjenek meg a konferencián. Végül két szempontot határoztak meg, amelyekben a mai kutatások tudnak még újat mondani. Így kívánnak betekintést nyújtani írói, költői világába, valamint bemutatni Jókai Pápán fellelhető kultuszát.

Elsőként Dr. Szilágyi Mártonnak, az ELTE XVIII-XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék vezetőjének előadása hangzott el. Az egyetemi professzor tanulmányát akadályoztatása miatt Dr. Sárközi Gergely Antal olvasta fel. Dr. Szilágyi Márton azt vizsgálta tudományos alapossággal, hogy Jókai „A régi jó táblabírák” című regénye nosztalgia volt-e a szerző részéről vagy korrajz? Kutatásai nyomán arra jutott, hogy az író szándéka nem objektív társadalomleírás volt. Úgy véli, hogy a szórakoztató narratívájú, tréfás anekdotákat tartalmazó mű bár reflektál a korra, de némi nosztalgiával kezeli azt, tudatosan kihagyva olyan jelenségeket, amelyek csorbíthatnak annak megítélésén. A kutató kiemelte, hogy a regény az akkori közelmúlt ábrázolásának olyan tendenciáját teremtette meg, amelyre nem volt példa. Fontos erénye, hogy nem politikai iránymutatást vázolt fel a szerző, hanem színes, számos irányba mutató etikai „világteremtést” végzett el. Ezzel nem lett műve az 1840-es évek iránti indokolatlanul és egyoldalúan ünneplő nosztalgikus művé, ahogy nem vált az 1850-es évek új közigazgatását gúnyoló, áthallásos alkotássá sem.

Szalisznyó Lilla, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa Jókai és a színház kapcsolatáról adott értekezést. Drámaírói szerepe elsődlegesen a Nemzeti Színházhoz köthető, ahol felesége, Laborfalvi Róza is játszott. Ez az összeállás sajátos és egyedi szerzői magatartást hívott életre, az 1850-es évektől kezdve egyre intenzívebben meghatározta darabjai színpadi útját. Saját igényeihez alakította, igazította a bemutatók dátumát, az akkori korban bevett szokásként beleszólhatott a rendezői munkába. Rajztudását kihasználva a díszletekhez is készített terveket, de akad olyan feljegyzés is, ami arra mutat, hogy még a szereplők által használt tárgyakra is pontos elképzelése volt. A színészvezetésben is konkrét javaslatokkal élt, akár már a bemutatott darabok esetében is. Milton című drámája esetében írta Jókai Szigligeti Ede rendezőnek a konferencián elhangzó előadás címét is adó mondatot: "Morton ne csináljon magának hegyes szakállt".
A lendületes, érdekes és humoros írásos emlékeket is bemutató előadás abba adott betekintést, hogy Jókai miként avatkozott a színház belső ügyeibe, ezeknek a beavatkozásoknak milyen hagyományai voltak abban a korban. Elmondható, hogy Jókai írói tekintélyének növekedésével erősödött benne ez az attitűd, amelyet a színház vezetése, a rendezők egyre nehezebben viseltek el. Az előadó úgy véli, hogy Jókai ezen erős fellépése is közrejátszhatott abban, hogy végül szabályozták a szerzők jogait.

Az ELTE tudományos munkatársa, Fülöp Dorottya gyermekkora óta kedveli Jókai műveit, ami aztán tudományos érdeklődését is az író felé vezette. Többek között a közelmúltban egy kötetnyi elfeledett, nagyrészt kiadatlan Jókai-vers felkutatására és kötetbe rendezésére vállalkozott. A mostani előadása is ehhez kapcsolódott, Jókai költői gyakorlatát vázolta fel.
A gyermek Jókai líra írásával kezdte művészi útját, koraifjúként már jelentek meg versei. A költészet végigkísérte pályáját, állandó művészi kifejezőeszköze volt. Ennek ellenére nem véletlen, hogy a több mint félezer verset jegyző írót regényei tették halhatatlanná. Ahogy azt az előadó elmondta, versei nem esztétikai minőségük miatt fontosak, szövegei társadalmi érintettségük okán lehetnek értékesek. Ebben szerepet játszanak a politikai közéletről írott szatirikus költeményei, melyeket Kakas Márton néven adott közre. Említésre méltó „A holt költő szerelme” című melodráma, melynek szövegét Jókai Mór írta, zenéjét Liszt Ferenc szerezte és az ismeretlen harctéri sírjából kikelő és oda visszaszálló Petőfiről szól. Élete végéhez közeledve születtek a romantikus, második feleségéhez írott költeményei, közel 70 darab.
Jókai lírája csekély feldolgozottságú, messzemenő tanulságok még nem vonhatóak le. Életében köztudomású volt, hogy a híres regényszerző verseket is írt, ma már kevésbé van ez a köztudatban. Jókai maga is tisztában lehetett azzal, hogy poétai léte nem vetekedhet írói nagyságával, de azt leszögezte az előadó, hogy versei mégis hatással voltak a XIX. századi versírói gyakorlatra, költészetének akadtak folytatói is.

Veress Zsuzsanna, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona tanára arról szólt, hogy pedagógusként milyen kihívásokkal kell megküzdeni Jókait oktatva. Kiinduló pontként szembesítette a hallgatóságot azzal, hogy a diákok nem olvasnak Jókait, feltehetően még azokat a műveit sem, amelyek kötelezőek. Tapasztalata szerint az általános iskolai oktatás „elsunnyogja” Jókait, mondván, a középiskolában úgyis majd bővebben találkoznak vele. Ez valóban így van, Jókai érettségi tétel, de a többi neves magyar és világirodalmi nagyság között nem jut rá (sem) elég idő.
Elmondta, hogy a mai diákok szenvednek Jókai szövegével. A történettel még fel lehet kelteni az érdeklődésüket, azok mai szemmel nézve is izgalmasak. Azonban nehéznek tartják a „kitérőket” a tájleírásokat. Rá kell vezetni őket arra, hogy egy irodalmi mű nem a cselekménnyel azonos. Hasonlóan nehezen tudnak mit kezdeni a regények nyelvezetével, szóhasználatával, szókincsével, a kor morális és erkölcsi kultúrájával. Ezek azonban nem feltétlenül akadályok az oktatásban, hanem izgalmas lehetőségek arra, hogy ezeket is felhasználva lehessen felkelteni a diákok érdeklődését. A pedagógus előadásában saját tapasztalatait, gyakorlati példáit osztotta meg ezzel kapcsolatban. Végezetül elmondta, hogy mit tud oktatni Jókai a gimnazistáknak. Ezek között említette a lassú, értelmező olvasást, a morális tanítást, példákat arra, hogy mi a helyes és mi a nem helyes.

A pápai Jókai-kultusz emlékeit vette számba Mezei Zsolt, a Pápai Református Gyűjtemények Levéltárának korábbi munkatársa. Elsőként szólt az úgynevezett Jókai- vagy Klára házról. Jókai Mór az 1841/42-es tanévben a Pápai Református Kollégium növendékeként itt bérelt szobát Klára Sándortól. Jókai számos esetben tett látogatást Pápán. Ilyenkor Eszter nővérénél és annak férjénél, Vály Ferencnél szállt meg. Eötvös Károly emlékezett vissza egy ilyen alkalomra. 1854-ben, mikor még ő is a kollégium diákja volt, híre jött a neves példakép, hazafi író látogatásának. A kollégium ifjúsága elhatározta, hogy fáklyával és zenével lepik meg. De sem az igazgató, sem a császári járási főember nem adott erre engedélyt. Minek is a diáknak engedély – gondolták és elindultak zenészt keresni. De a főember is ismerte a diák-észjárást, a környék összes cigányát bezáratta, és a fáklyára valót is eltüntette. Nem vette ez kedvét a diákságnak, sötétben, saját énekkel köszöntötték az írót, zengve az utcán: Éljen Jókai! A kis Vály Mari gyertyákat tett az ablakba, hogy legyen némi fény. Jókai meghatottan ment ki a diákok közé, akivel csak tudott, kezet fogott. Zúgott a téren: Éljen Jókai! Kis idő után aztán Vály Ferenc jött ki, és féltve az írót és a diákokat arra kérte a sokaságot, csöndesedjenek és menjenek most már: „Nehogy aztán úgy járjanak, úgy járjunk mi is, mint a cigányok.” 1880-ban ezen a házon helyezték el az ország első Jókai-emléktábláját.
Mezei Zsolt előadásában szóba került többek között a városi színház felavatása, díszpolgárság, Jókai kör, szobrok, emléktáblák, emlékhelyek, ünnepségek, megemlékezések, a híres író nevét viselő intézmények… valamint Jókai humora, parókája, a hagyomány által az írónak tulajdonított felirat a gimnázium homlokzatán. Jelképesnek nevezte az előadó, hogy az 1894-től Jókai nevét viselő utca nevét semmilyen történelmi korszakban soha senki nem akarta megváltoztatni. Mindezek azt igazolják, hogy Pápa város mindig büszke volt az egykori refis diákra, Jókaira.

Elhangzott, hogy a tervek szerint az előadások teljes anyagát az Acta Papensia, a Pápai Református Gyűjtemények Közleményei következő számában közreadják.
A jubileumi év következő programja az ősz folyamán várható, amikoris a gyűjtemények gondozásában bemutatják „A mi Jókaink” című könyvet.