Nehezített pályán – a DRESSZ őszi konferenciájáról

Márton Gergely, 2025-10-24 06:46:32

Balatonszárszón tartotta második konferenciáját a DRESSZ, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkigondozói szolgálata. Az október 13-i rendezvényen szakemberek segítségével a gyermekek és az ifjúság lelkigondozásának fontos kérdéseit járták körbe. Az alkalom nyitó áhítatán Steinbach József püspök a krisztusi örömre hangolásról mint lelki segítségnyújtásról szólt.

Nehezített pályán – ezzel a címmel hívta a Dunántúli Református Egyházkerület lelkigondozói szolgálata a gyermek és ifjúság korosztályába szolgálókat. Szépné Czippán Noémi lelkipásztor, a szervező DRESSZ vezetője úgy fogalmazott, hogy a fiatalok között végzett szolgálatban ezt a kihívásokkal teli utat tapasztalják, amit a cím sugall. Sokakat megérintett a témaválasztás, a meghívásnak több mint ötvenen tettek eleget.
Szakács Gergely lelkipásztor elmondta, hogy a DRESSZ-ben szolgáló munkatársaikkal tudatosan keresik azokat a témákat, amelyek sokakat érintenek, és gyakorlati támogatást igényelnek. Ilyen téma az ifjúság lelkigondozása, hiszen szinte minden lelkipásztor hitoktat, vagy a konfirmandusok, netán az ifik révén találkozik fiatalokkal. De nemcsak lelkipásztorokat szólítottak meg, hanem hitoktatókat, gyermekekkel foglalkozó munkatársakat is.

Az oktatási rendszerben végzett hittanóra más helyen szerepel a többi tanórához képest. Bár lehet, hogy megítélésében „alsóbb polcon” van, de ezeken az alkalmakon olyan dolgok is történhetnek, amelyek más órákon nem. Előjöhetnek olyan egyéni vagy társadalmi kérdések, amelyek lelkigondozói megoldást várnak el az oktatóktól.
A mentálhigiénés lelkigondozás nem terápia, ugyanakkor terápiás hatása van. Ezért fontos, hogy legyen ismeret, tudás abban, hogy az ilyen helyzetekben a megfelelő úton tudjanak elindulnia a szakemberek. Ebben adott segítséget ez a konferencia.

Steinbach József püspök hálával szólt arról, hogy az egyházkerületben új lendületet kapott a segítőszolgálat. Nyitó áhítatában Pál apostol Timóteushoz írt leveléből idézett: „Hálát adok Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben, és könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el. Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan. Ezért emlékeztetlek téged, hogy éleszd fel magadban Isten kegyelmi ajándékának tüzét, amely kézrátételem által van benned.” (Tim2 1,3-6)

Az apostol a fiatal testvérének címzett szavait azért írta, hogy öröm töltse el őt. A püspök úgy fogalmazott, hogy ez a krisztusi örömkeltés tulajdonképpen lelkigondozói tevékenység. Az ige alapján, buzdítva a szolgatársakat, öt örömforrást nevezett meg.
Ilyen krisztusi örömforrás a hálaadás, amelyet nemcsak gyakorolni kell, hanem erre nevelni is kell az utánunk jövő generációkat. A jóléti társadalomban leginkább az üresség érzése tapasztalható, ezért tovább kell adni a hálaadás képességét, hálát adni azért, hogy van Krisztusunk, hogy Őbenne mennyi mindenünk van.
Krisztusi örömforrás a szolgálat, az, hogy a legszebb szolgálatunk van, Krisztus Evangéliumának, az Úr dicsőségének hirdetése, az Isten országának építése. Ebbe a szolgálatba tartozik a lelki segítségnyújtás, a vigasztalás szolgálata is.
A közbenjáró könyörgés, az egymásért való imádság is örömforrás. Kiemelte, hogy a lelkigondozás vigasztalásért való imádság, amely most konkrétan a következő generációért való könyörgésre hív el. Ez nem csupán általános kérés, hanem adott esetben lehet akár konkrét, név szerint megnevezett személy iránti könyörgés is.
Az érzelmi intelligencián alapuló szentlelkes közösségből is fakadhat krisztusi öröm. Pál levele arra mutat, hogy a szentek közössége generációktól függetlenül alkot testvéri közösséget, ahol van helye annak, hogy minden félelem és rizikó nélkül kinyíljunk egymás felé. A püspök beszélt arról a hittanosai között megélt személyes tapasztalásáról, hogy ennek a közösségnek, akár abban a pillanatban még láthatatlanul is, de áldásai vannak.
Végezetül krisztusi örömforrás a tisztelet is. Az apostol leveléből a kölcsönös tisztelet és szeretet sugárzik, tisztelet az előttünk járók felé, tisztelet az utánunk következőknek. Ahol ez a kölcsönös tisztelet és szeretet munkálkodik, ott megtapasztalható Isten Szentlelke.
Ezzel a krisztusi örömmel kért áldást a konferenciára, a szervezőkre, előadókra és a résztvevőkre Steinbach József.

Az egésznapos program során az ifjúsági lelkigondozás három fontos szeletével foglalkoztak előadás formájában. Ugrin Erzsébet gyógypedagógus, pszichopedagógus a tanulási-nevelési nehézségekkel küzdő gyermekek lelkigondozásának kihívásairól szólt.

Vadász Márta, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona vezető vallástanára gyakorlati példák alapján mutatta be, hogy a hittanoktatásban milyen lelkigondozói lehetőségek, kötelességek vannak.

Szűcs Sándor generációkutató, teológus, a GEN21 Program vezetője a lelkigondozás területén fellépő generációs krízisekről, nehézségekről beszélt.
Az előadások után az elhangzottakat műhelymunka keretében, kiscsoportokban dolgozták fel a jelenlévők.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2025. October 24., Friday,
Salamon napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10231
Összesen 2009. június 2. óta : 49003933